A főispáni tisztség és viselője a mindenkori államhatalmi rendszer képviselője és politikájának exponense volt a megyei életben. Ez jellemezte a feudalizmus időszakát, de az 1848-as törvények sem változtattak a főispáni tisztség tartalmán. A főispáni státusz jogkörét rendezték az 1861. és 1865. évi hivatali utasítások, majd az 1867. évi kiegyezés után az 1870. évi 42. tc., az 1886. évi 21. tc., majd az 1929. évi 30. tc.

A megyei önkormányzat első választott tisztviselője az alispán volt, de az államhatalmat a főispán képviselte, akit a belügyminiszter javaslata alapján az uralkodó, illetve a Horthy-korszakban a kormányzó nevezett ki, 1945 után pedig a kormány, illetve a köztársasági elnök. A mindenkori kormányzat a főispán útján ellenőrizte a megyei önkormányzat működését és a közigazgatást végző megyei tisztikar tevékenységét. Személye felette állt a megyei önkormányzat szervezetének, és mint a kormány helyi megbízottja, elsősorban az állam politikai programjának megvalósításán őrködött. Jogkörét az önkormányzat, valamint a kormányrendeletek végrehajtásának ellenőrzésében semmi sem korlátozta. Az államhatalom centralizációjának erősödésével 1886-tól, a közigazgatási bizottság megalakulását követően, valamennyi államigazgatási szervezetet ellenőrizhette, mivel ő volt az előbb említett bizottság elnöke. A bizottság ülésein valamennyi fontos állami hivatal beszámolt működéséről, és ennek alapján a főispán olyan kötelező rendelkezéseket adhatott ki a hivatalok számára, amelyeknek végrehajtása a kormány intencióit szolgálta. Ez alól egyedül az igazságügyi szervezet volt kivétel.

A főispán nem foglalkozott közigazgatási szak- és részletkérdésekkel, ez az alispán feladata volt, akit ilyen vonatkozásban beszámolási kötelezettség terhelt, de ha valamely ügyet érintett a politika, arról a főispánnak tudnia kellett. Az állami centralizmus akarata az első világháború idején és az azt követő időszakban egyre erőteljesebben érvényesült. Az 1929. évi 30. tc. a főispánt teljes mértékű felügyeleti joggal ruházta fel. Hatáskörének bővülését jelezte, hogy ő nevezte ki a törvényhatósági főorvost, a járási orvosokat, a megyei levéltárost, a számvevőségek és a vármegyei kezelőszemélyzet tagjait.

A főispáni befolyás súlyát növelte a megye területén található karhatalom (csendőrség, katonaság) feletti rendelkezési jog. Ennek különös jelentősége volt az egyesülési és gyülekezési jog, valamint a politikai és szociális jellegű mozgalmak ellenőrzése terén.

A megyei közgyűlés előkészítő testületeként működő kisgyűlésnek is a főispán volt az elnöke. A kisgyűlés határozta meg a közgyűlések tárgysorozatát, így nagy befolyása volt a döntés előkészítésben.

Békés vármegye főispáni iratai 1880-tól 1950-ig találhatók a levéltár őrizetében. 1880–1890 és 1934–1944 között nagyon hiányos, töredékes a megmaradt iratanyag. Az utóbbi időszak dokumentumai a második világháborús események és Gyula város mint megyeszékhely közigazgatási kiürítése következtében szinte teljesen megsemmisültek. Az 1934–1944. évek főispáni intézkedéseiről elsősorban Gyula és Békéscsaba városok polgármestereknek, valamint a főszolgabíróknak fennmaradt iratanyaga nyújthat tájékozódást.

Az iratanyag öt állagra tagolódik. Az a) állag a főispáni bizalmas iratokat tartalmazza. A fentebb említett iratpusztulás a bizalmas iratokat sem kerülte el. Az 1927–1944. évek dokumentumai hiányoznak. A fennmaradt iratok részben segédkönyvekkel, azok hiánya esetén darabonkénti átnézéssel kutathatók.

A b) állagban az általános iratok találhatók. Az 1890 előtti és az 1934–1944 közötti időszak iratai szinte teljesen hiányoznak. A többi iktató- és mutatókönyvek segítségével kutatható. Ebben az állagban nyert elhelyezést az úgynevezett „kiemelt munkásmozgalmi iratok”, valamint az 1945–1949 közötti, iktatószám nélküli vegyes iratok sorozata. Az előbbiek a segédkönyvek, az utóbbiak a részletes raktári jegyzék segítségével kutathatók.

A c) állagban az első világháborút követő román megszállás iratai vannak elhelyezve. Az iratokhoz iktatókönyv áll rendelkezésre.

A d) állagban árvízvédelmi kormánybiztosi iratok, árvízkár-nyilvántartások találhatók az 1920-as évekből.

Az e) állagban őrzött közellátási kormánybiztosi iratok 1943-ból töredékesen, 1945–1948-ig folyamatosan maradtak meg. A kutatást iktatókönyvek, valamint 1946–1947-ből mutatókönyvek is segítik. Külön iktatója van a vörös hadsereg ellátásával kapcsolatos ügyeknek (1946–1947).
 

 Összesen: 184 doboz, 90 kötete = 23,20 ifm