Találatok

MNL portál

Eredményes megbeszélést folytatott a héten a Magyar Nemzeti Levéltár és a Török Állami Levéltárak Igazgatóságának vezetése, utóbbi kétnapos látogatáson járt Budapesten. A felek a megbeszéléseken érintették többek között a török-magyar kulturális évad programjait, eseményeit, és egyeztettek az „Oszmán összeírások gyűjteménye” című, folyamatosan fejlődő adatbázisról is.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír
Megjelent az ArchívNet idei harmadik száma. Friss számunk szerzői: Deák András Miklós, Fiziker Róbert, Ordasi Ágnes és Pétsy Zsolt Balázs.
Típus: Hír
Az ORF 2 kétrészes dramatizált dokumentumfilmet készített az aviatika hőskoráról, melyet az Universum History tudományos-ismeretterjesztő műsorsorozat legújabb műsorszámaként mutatnak be. Az első rész a Levegő meghódítása – Az első pilótanők (Eroberung der Lüfte – Die Erste Fliegerinnen) címmel került adásba december 13-án, a második rész december 20-án lesz látható Harc a repülésért – Pilótanők és a háború (Der Kampf ums Fliegen – Pilotinnen und der Krieg) címmel.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltárban és a Szegedi Tudományegyetemen működő HUN-REN–Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tagjainak az elmúlt időszakban több kötete is megjelent.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
240 éve, 1780. november 29-én hunyt el Mária Terézia, aki akkor már csaknem 40 éve volt Magyarország királynője. A trónon elsőszülött fia, II. József követte, akiről közismert, hogy nem volt „koronás”. Mivel nem koronáztatta meg magát, a „kalapos király” gúnynevet kapta.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az Országos Széchényi Könyvtár október 25-én megnyitott kiállításával ünnepli, hogy Magyarország tölti be az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét 2021. május 21-től.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Megjelent az ArchívNet idei 3. száma! Fő témánk: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Szerzőink: Berkes József, Farkas Péter, Kántás Balázs, Marosi Tibor, Miklós Dániel, Pécsi Tibor, Szabó Piroska, Szerényi Ildikó
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A magyarországi holokauszt emléknapján kötetbemutatót tartottak a Bécsi kapu téri levéltári palota kiállító- és konferenciatermében. A Gettóélet '44 – a magyarországi vidéki gettósítás története című kötetet a szerző, Végső István és Ablonczy Balázs történészek mutatták be telt ház előtt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Megjelent az ArchívNet idei 5. száma! Témánk: „Földkérdés, paraszti társadalom – I.”. Szerzőink: Balázs Gábor, Bartha Ákos, Makó Imre, Szakál Imre, Varga Zsuzsanna.
Típus: Hír
A levéltári raktárak mélyén – mint egy valódi kincsestárban – rengeteg fontos, érdekes és izgalmas, vagy épp gyönyörű kivitelezésű, némelykor humorral átitatott irat rejtőzködik. A levéltárosaink abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ezekkel a dokumentumokkal nap mint nap dolgozhatnak. A nagyközönségnek viszont ritkán nyílik alkalma arra, hogy megcsodálhassa ezeket a kincseket. Ezért döntöttünk úgy, hogy rendszeresen jelentkező, új forrásközlő sorozatot indítunk útjára honlapunkon „Veszprém megye kincsestára” címmel. Első közlésünket Petrik Iván főlevéltáros kollégánk készítette.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Oldalak