Névtelen 4: A Sátán Öcsödön
Jelen sorok írójának még soha nem jutott eszébe belvízszivattyút vásárolni egy kánikulai délutánon (pláne Balatonfüreden), az elviselhetetlenül hosszúra nyúló forróság azonban nemcsak az Örkény-egypercest,[1] továbbá Sidney Lumet[2] és Spike Lee[3] filmjeit idézte fel, hanem alkalmat nyújt arra is, hogy az 1963-as pusztító hőség[4] idején született öcsödi levéllel foglalkozzunk, melyben egy rendhagyó kérés is szerepel: „tesék minket meg szabadí tani etől a sátán tól”.
A Hármas-Körös bal partján fekvő Öcsöd Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád-Csanád vármegyék (szinte) találkozásánál fekszik. 1960-ban 6494-en éltek itt, 2024-ben már csak 3215 lakosa van.
Forrás: Google Maps
Névtelen levelünk 1963 nyarán érkezett a Szabad Föld szerkesztőségébe, ahonnan továbbították azt a Kunszentmártoni Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának. Érdekes adalék, hogy a levélíró, aki az öcsödi Zöld Mező/Zöldmező Tsz elnöke ellen tett bejelentést, azt kérte az újságtól, hogy továbbítsák írását a Tsz központjába, mert ő nem tudja annak címét. Második meglepetésként az aláírás ugyan kollektív, így név nélküli („az öcsödi Zöld Mező tagsága”), ám a borítékra már ráírta nevét és pontos címét.
A panasz
Forrás: HU-MNL-JNSzVL-XXXV.8.2. 1963. 21. ő.e.
- „van nekünk egy ojan elnökünk aki a té eszt ugy tekin ti mint ha az övé volna beleszól ni nem enged sen kit semibe a párt tit kárt se”
- „józanon ritkán van iszik nagyon”
- „van egy komája it dolgozik a javitó üzem be nem sokat dolgozik az se csak iszik az el nökkel”
- „ugy irányit hogy a T.sz. mindég megy tönkre”
Forrás: HU-MNL-JNSzVL-XXXV.8.2. 1963. 21. ő.e.
A levélíró ezután javasolja, hogy személyesen is tapasztalják meg a döntéshozók a helyi állapotokat: „tesék meg kérdezni bár mejik embert és olasz bácsit a raktárost csak négy szem között az el mond ja a hibát”.
Végül figyelmeztet is, bár egy ponton mintha megrettenne saját (és a tagság) erejétől: „de ha nem váltják le hamarosan a tag ság ösze van beszél ve egy ojan al ka lomal agyon üt csak bajt csinál magának”.
A megoldás
Karsai Mihály, a kunszentmártoni járási pártbizottság első titkára 1963. augusztus 28-án arról tájékoztatta a Szabad Föld szerkesztőségét, hogy a levélben felvetett problémák többsége a valóságnak megfelel, a Járási Párt VB pedig vizsgálatot indított az ügyben.
A termelőszövetkezet szeptember 28-án tartott közgyűlésén beszámoltak az elnök (F. L.) lemondásáról, amit a vezetőség és a VB is elfogadott. Szirom Ferenc párttitkár kiemelte, hogy F. pénzügyi téren helytelen intézkedéséket hozott, továbbá „baráti körét helytelenül alakította ki”, és ő maga is többször figyelmeztette, hogy „az iszogatást hagyják abba”.[5]
F. L. lemondását elfogadták.
[1] Örkény István: A Sátán Füreden. https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-nyar-prozaja-orkeny-istvan-a-satan-fureden.html
[2] Sidney Lumet: Kánikulai délután (Dog Day Afternoon), 1975
[3] Spike Lee: Szemet szemért (Do The Right Thing), 1992
[5] HU-MNL-JNSzVL-XXX.482. 1.d.
Új hozzászólás