Száz vasutat, ezeret...

            A XIX. század első felében a közlekedés Magyarországon a nyugati országokhoz képest rendkívül elmaradott volt. Szükség volt az ország különböző területeit bevonni a gazdasági vérkeringésbe és a nemzetközi kereskedelembe, hogy az ország legfontosabb árucikkei, a gabona, az élőállat és a bor eljussanak a hazai és a nemzetközi fogyasztókhoz. Ezért a reformkor több újítása mellett rendkívül fontos szerepet játszott az utak fejlesztése és a vasútvonal kiépítése.

            Az első magyarországi vasútvonalat 1846-ban adták át Pest és Vác között. 1850-ben már Bécs és Pest között is lehetett közlekedni vasúton. Ez a vonal végül a Duna bal partján épült meg győzedelmeskedve a folyam jobb partján építendő vonallal szemben. A szabadságharc bukása után  létrejött abszolutista rendszer és a bizonytalan politikai helyzet a nyugati tőke beáramlását a Habsburg Birodalom területére és így Magyarországra is nagy mértékben gátolta. Ennek ellenére a vasútépítés tovább folyt a birodalom területén. 1857-ben átadták a Bécset Trieszttel összekötő vonalat, ami a császárvárost összekötötte a fontos tengeri kikötővárossal.

            Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel és a Monarchia létrejöttével megszűnt a politikai bizonytalanság, ami megnyugtatta a nyugati befektetőket. Óriási mennyiségű elsősorban francia és osztrák tőke áramlott be Magyarországra, ami a következő évtizedekben soha nem látott gazdasági fejlődéshez vezetett. Ez a vasútépítésre is komoly hatással volt. 1868-ban megalakult a Magyar Királyi Államvasutak. A 70-es években nagy mértékben nőtt az ország vasútvonalainak hosszúsága. Pestről a Balaton déli partján végighúzódó vonal 1873-ban Fiuménél elérte az Adriát, így az ország Bécs kikapcsolásával közvetlenül is bekapcsolódott a tengeri kereskedelembe. Ugyanebben az évben Buda, Óbuda és Pest egyesülésével létrejött az új magyar főváros, Budapest. A fővárosban 1877-ben átadták az Osztrák Államvasút Társaság által építtetett Nyugati pályaudvart, amit a régi pesti indóház helyére építettek. 1884-re felépült a Keleti pályaudvar.

            Az 1870-es évekre Tolna vármegyét is elérte a vasút. 1873-ban adták át a két későbbi vármegyei csomópont, Dombóvár és Bátaszék közötti szakaszt. Az évtized végén már Budapest felől is elindult a vasútvonal kiépítése Tolna vármegye felé. Ezen a vonalon több indóház megépítését is tervezték vármegyénkben. Az 1771/1879. számú alispáni iratban három Tolna vármegyei indóház tervét láthatjuk. Északról haladva sorrendben a hidegkúti (ma Keszőhidegkút-Gyönk), a kurdi és az újdombóvári (ma Dombóvár) állomás épületét. A terveken azt is láthatjuk, hogy a településektől milyen irányban fekszenek az indóházak. Ezek a tervezetek valósággá váltak és az 1882-ben átadott Budapest-Dombóvár vonalon évtizedek óta az utazóközönség kényelmét szolgálják. A vasút építését Dombóvárról déli irányban folytatták és 1883-ban Szentlőrincnél elérték a Gyékényes-Pécs vonalat.

Ugyanebben az évben vármegyénkben újabb vasútvonalat adtak át. A Budapest-Pécs vonalból Rétszilastól délre kiindulva Szekszárdig ért a vasút. Majd a vármegyeszékhelytől délre folytatták az építkezést, hogy 1897-re elérjék Bátaszéket, azaz a Pécs-Baja vonalat.