Megjelent az ArchívNet legfrissebb száma

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3-4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es a hónap utolsó hetében. A 3. számban három, egymástól teljesen eltérő sorsú személy életútjával ismerkedhetünk meg. A Berkes József, Kántás Balázs, Szabó Piroska és Szerényi Ildikó által közösen jegyzett írásban egy vajdasági születésű, 1920-ban Magyarországra távozott, később pénzhamisítási botrányba keveredett jobboldali, irredenta érzelmű tanító, Bicskey Elek izgalmas története tárul elénk. Sorsa jól példázza, hogy az első világháborút követő impériumváltás hogyan sodort el és tett tönkre életeket, s miként álltak elő olyan kényszerhelyzetek, ahol többnyire csak rossz egyéni döntések születhettek. A kaposvári származású Mautner József – amint ez Farkas Péter írásából kiderül – teljesen más életutat járt be. Nyomdászinasként korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal, zsidó származása miatt pedig 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, ahonnan megszökött, és beállt a szovjet Vörös Hadseregbe. Kommunista meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc sem ingatta meg. Zsilinszky Antal életpályája mindkettőjükétől eltér. Miklós Dániel dokumentumközléséből megtudhatjuk, hogy a fiatal diplomata – aki egyébként Bajcsy-Zsilinszky Endre unokatestvére volt – a londoni magyar követség titkáraként dolgozott 1941. április 6-ig, amíg Nagy-Britannia meg nem szakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot. Ezt követően nem tért haza, hanem az egyik nagy londoni emigráns csoport vezetője lett, nem sokkal később bekövetkezett öngyilkosságáig. Összeállításunkat Pécsi Tibornak a magyarországi cionista mozgalomról, valamint Marosi Tibornak az első tiszti század 1919. évi szegedi megalakulásáról szóló írásaival zárjuk.

Budapest, 2019. szeptember 2.
A szerkesztők

Személyes sorsok, egyéni életutak

Berkes József – Kántás Balázs – Szabó Piroska – Szerényi Ildikó: Hamis bankjegyek a Vajdaságban - Bicskey Elek és a dinárhamisítás
1928-ban Bicskey Elek vajdasági származású tanító a hírhedt frankhamisítási botrányhoz hasonló pénzhamisítási ügybe keveredett, amely a korabeli magyar sajtóban dinárhamisítási ügyként szerepelt. Az esetet a Vajdasági Levéltárban őrzött szerb nyelvű bírósági periratok, valamint a magyar, szerb és osztrák sajtóforrások alapján ismertetjük. A három országban megjelent újságcikkek is jelzik, hogy viszonylag nagy volumenű, nemzetközi érdeklődésre számot tartó bűnügyről volt szó.

Farkas Péter: Mautner József ismeretlen második világháborús feljegyzései
Mautner József azon munkásmozgalmi veteránok közé tartozott, akik egész életükben mereven kitartottak eszméik, valamint a kommunista állampárt mellett. Több sorstársával ellentétben e merev meggyőződésében az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei sem ingatták meg. Volt munkaszolgálatosként és kommunistaként a második világháborús szovjet győzelmet felszabadulásként élte meg, amint ezt visszaemlékezésében is sokatmondóan érzékelteti: „Felszabadultam!"

Miklós Dániel: Szemelvények a Zsilinszky Antal-féle emigráns mozgalom történetéből – csehszlovák szemmel
A második világháború alatti magyar emigráció története valamelyest homályba veszett az elmúlt évtizedekben, ha pedig a téma mégis a kutatók vizsgálódásának előterébe került, akkor főként más időszakból ismert személyekre – Jászi Oszkárra, vagy még inkább Károlyi Mihályra – fókuszáltak. Ebben az időszakban ugyanakkor olyan személyek is felbukkantak a különböző emigráns magyar politikai csoportosulásokban, mint a színész Lugosi Béla, a képzőművész Moholy-Nagy László, az író Arthur Koestler és Mikes György, vagy a mecénás Hatvany Lajos. Bár ők korántsem voltak feltétlenül epizodisták, egyes „főszereplők” neve szinte teljesen elfelejtődött, még a történészek számára is. Ilyen volt az egyik nagy londoni emigráns csoport szervezője, vezetője, Zsilinszky Antal is.

Pécsi Tibor: Legyen nemzetiség! Cionista követelés 1918 végén
A következőkben a magyarországi cionista mozgalom mindeddig csak résztanulmányokban fel-felvillantott történetéről lesz szó. Két olyan dokumentumot adunk közre, amelyek az első világháború végén születtek meg, és a maguk idejében nagyon modernnek számító követeléseket tartalmaztak. A történetben rejlő tragédia, hogy a kéréseket csak két évvel később válaszolták meg, de akkor már egy teljesen más politikai helyzetben.


Marosi Tibor: Az első tiszti század szegedi megalakulásának körülményei
„Mi, ellenforradalmárok, Szegedre érve, az ellenséges megszállás minden szégyenét elfeledve, egyszerre lelkesedni kezdtünk a franciákért, sőt természetesnek találtuk és tőlük vártuk azt, hogy minket segíteni fognak szervezkedésünkben és keresztény nemzeti terveink és céljaink megvalósításában. Hogy mennyire voltunk mi naivak ezen elképzeléseinkben, és hogy mennyire vezettek minket az antant ágensek és a megszálló csapatok parancsnokai az orrunknál fogva, az majd kitűnik a továbbiakból.” (Prónay Pál)