"Élni ludas-játék nekem..."

A játéktábla 63*57 cm-es nagyságú, keresztben kettéhajtott, 72 kisebb és két nagyobb mezőből áll. A hajtás mentén erősen szakadozott, a 21. számú mező fele haránt irányban leszakadt. Keletkezési kora nem ismert, a képeken megjelenített öltözékek alapján azonban 1860-80-as évek környékén készíthette a Bartal család egyik tagja. Az akvarellfestés az idők során több helyen elhalványult. A játéktáblát a készítő nem fejezte be, erre utalnak a helyenként elnagyolt, ceruzával megrajzolt részletek.

Alapvetően két képtípust tudunk elkülöníteni: az egyiken az épített és természeti környezet egysége dominál: települések, különálló épületek (templom, vár, magányos várrom) változatos sorát látni, ami arra enged következtetni, hogy a rajzoló olvasmány- és/vagy úti élményeit ihletforrásként használta a játéktábla megfestése közben. A másik képtípuson egy-egy, alapvetően jól értelmezhető élethelyzet, jelenet bontakozik ki egy vagy több szereplővel. Két mezőn jelenik meg híd, ebből az egyik a Lánchíd lehet. E két mező a játékmenetben fontos szerepet játszhatott, erre utal a mezőkön található dominóábrázolás is. A továbbiakban csak a 34-es vándort ábrázoló mezőn található dominó, mindebből arra következtethetünk, hogy ezek a mezők egyrészt az emberi élet váltásait, átmeneteit szimbolizálták, másrészt a játéktábla más mezőjére lépést követeltek meg. A jelenetek értelmezését nemcsak a hiányzó játékmenet, de időnként az elnagyolt vagy megkopott részletek is bizonytalanná teszik. Az 1-es mezőn antik öltözékben levő alakot, a 63-as mezőn Hermészt, az istenek hírnökét, a 73-as mezőn pedig lovagi párviadalt láthatunk, melyek demonstrálják a készítő kézügyessége mellett műveltségét is, ugyanakkor magasztos kicsengést is adnak a társasjátéknak.

A készítő a vidéki, elsősorban a nemesi életforma mozzanataiból merített, nem nélkülözve a drámaiságot és a komikumot sem, bár ez utóbbi minőség az alacsonyabb rangú, esetleg ki/megvetett társadalmi csoportok tagjai felé irányul. Milyen jelenetek láthatók a képeken? A paraszti élet munkafolyamatai és helyszínei: fonás, szüret, állattartás, szőlőhegyi mustra, gazdasági épületek, tornácos ház előtt pipázó gazda. A polgári-nemesi lét egyes elemei: audiencia, templomlátogatás, magát csinosító vagy zongoraleckét vevő kisasszony, a kert mélyén pusmogó, szalonban beszélgető, kézimunkázó hölgyek, gyermeket nevelő házaspárok, leánykérés, báli kacérkodás, a fontos ügyek megtárgyalása a számadóval, vándorfestő, vándorútra induló ifjú.

Két helyen, a 9-es és 26-os, kereszttel is jelölt mezőn látható lovasát vesztett, magányos ló, melyek minden bizonnyal a játék menetében szerencsétlen kimenetelű mezők lehettek. Szintén hasonlóan baljós mező a 43-as, ahol egy emberi koponya felső része tűnik fel.

A játéktábla része továbbá, de a játékmenet leírása híján funkcionálisan nehezen értelmezhető a lovagi jelenet melletti nagyobb kép, amely egy naptárkoronghoz hasonló, 12 cikkre osztott kört ábrázol, 1-től 12-ig terjedő beosztással, valamint a külső korongon babérkoszorú és kereszt váltott ábrázolásával. A játékban betöltött szerepe nem egyértelmű, mert amíg kereszt több mezőn is látható, babérkoszorú csak az induló mezőn van. A feltételezés szerint bizonyos mezőknél tű vagy mutató pörgetésével a szerencse dönthetett a játék további alakulásáról.

A játék eredetéről, történetéről

A hiányzó játékleírás ellenére sejthető, hogy a készítő egy klasszikus libajátékot szeretett volna – átértelmezve – megalkotni. Erre utal ugyanis a játékmezők spirálisan befelé haladó elrendezése.  A libajáték az egyik legősibb játékfajta, az ókori egyiptomiak mehen, a kínaiak Shengguan Tu (A mandarin előmenetele) néven ismerték. A befelé tekeredő játékmezőkön lépegetés az emberi élet útját, az ember hivatali előmenetelét szimbolizálta a két kultúrában. Míg a kínai változat a Tang-korban (618-907) bevezetett császári vizsgarendszeren alapul, és gyakorlati edukációs célokat is szolgált, addig az egyiptomi változat kb. 5000 éves múltra tekint vissza, és inkább spirituális vonatkozásokat hordoz magában a halál, újjászületés, szerencsés vagy szerencsétlen életút vonatkozásában.

Egyiptomi eredetről lévén szó, a mehen nem csupán társasjáték, hanem isten is volt egyben, akit az újbirodalmi halotti könyvekből ismernek az egyiptológusok. A kígyó alakú Mehen feladata az alvilágon átkelő Ré védelmezése volt a legsötétebb órában: a feltekeredett Mehen épp úgy védelmezte a keletre hajózó Napistent, mint ahogy a núbiai sziklapiton (Python sebae) védelmezi tojásait. Így az istenség szoros összefüggésbe került az újjászületéssel, a megújulással.

A hosszú időre elfeledett játék végül a 15-16. század tájékán bukkan fel ismét. Talán a Konstantinápoly 1453. évi eleste után a gazdag és művelt itáliai területeken menedéket kereső tudósok hozták magukkal a játék alapjait is. Ebből az időből a legismertebb a Francesco de Medici nagyherceg (1574-1587) által 1580-ban II. Fülöp spanyol királynak (1556-1598) küldött példány, melyről a nagyherceg úgy írt, hogy „új és nagyon elbűvölő libajáték”. Az ezoterikus ismeretekre fogékony humanista reneszánsz főúri körökben valószínűleg gyorsan terjedhetett a játék, amelyre egyes vélemények szerint a kabbala is hathatott. Azok a játéktáblák, amelyek a modern kor hajnalán előkerültek, 63 mezőből álltak ugyanis, a kabbalában pedig ez a szám az emberi életben bekövetkező döntő változást, esetleg halált jelent. Nem véletlen tehát a Bartal-féle társasjáték 63-as mezőjén Hermész szerepeltetése. A mezők száma azonban nem feltétlen volt mindig 63, mint ahogy esetünkben is látható. A játék töretlen népszerőségnek örvend napjainkban is, rengeteg táblavariáns született meg. Ismeretesek jelentősen eltérő mezőszámú táblák, sőt tematikus táblák is, melyek kifejezetten oktató jelleggel készültek. Ami azonban megmaradt, a balról jobbra, spirálisan befelé haladó játékmenet.

A játék menete

Érdekes iratunkra vonatkozó biztos ismeret híján álljon itt a legelterjedtebb játékmechanizmus. A játékot két dobókockával játsszák, első dobásnál kiemelt szerepet kap a 3+6 és a 4+5 dobáskombináció, melyek a 26-os, illetve az 54-es mezőre vezetnek. A libákat ábrázoló mezőkön a játékos a dobott szám dupláját lépheti. Néhány kiemelt funkcióval bíró mező is található a játékban, ezek a következők:

6: híd – lépj a 12-es mezőre (a gyermekkor szimbóluma)

19: fogadó – 2/3 körből kimaradsz (ifjúkori mulatozások)

31: kút – 2 körből vagy amíg más ki nem üt, kimaradsz (a bölcsesség kútja)

42: labirintus – eltévedtél, lépj vissza a 30-as mezőre (a helyes irány meglelése)

52: börtön – 2 körből vagy amíg más ki nem üt, kimaradsz (az öregség börtöne)

58: halálfej – térj vissza az első mezőre (visszatérés a halálból, újjászületés)

A tábla mezőinek megfeleltetését nehezíti, hogy a 63 helyett 74 mezőből áll, és az említett szimbólumok csak részben található meg a képeken. Kérdés továbbá, hogy tekinthetők-e a tájképek vagy az életképek „libának”, vagy azok csak kedvtelésből készített minatűrök, amelyek célja a játszótársak gyönyörködtetése volt? Nem szabad továbbá megfeledkeznünk a 74. mezőről sem, amely eredetileg nem szerves része a játékkoncepciónak, esetünkben azonban úgy tűnik, hogy szerepe lehetett a játék menetében.

Megannyi, jelenlegi tudásunkkal nem megválaszolható kérdés egy játéktábla kapcsán, amely azt bizonyítja, hogy a játék önmagában nemcsak örömforrás, de lehetőség is egyben arra, hogy spirituális mondandót fogalmazzon meg az élet folyásáról, a szerencse forgandóságáról, boldogságról, balszerencséről.

A játéktábla feltételezett keletkezési ideje előtt néhány évtizeddel Goethe az emberi sorsokról és magatartásról így ír nem kevés pesszimizmussal a Kelet-nyugati díván Elmélkedések könyve szakaszában:

 Élni ludas-játék nekem

Élni ludas-játék nekem:

Ki léptét rőfre méri,

biz’ egykettőre ott terem,

hol nem jó célba érni.

Lúdban ne lakna értelem?

Ne higgy az embereknek!

Egy hátrafordult hirtelen,

s intett, hogy visszamenjek.

Nem úgy e világon, ahol

csak törtetnek előre,

s ha egyik-másik elbotol,

hátra se néz a dőre.

Azaz Goethe arra is felhívja a figyelmünket, hogy az élet nemcsak rövid, de a kegyes szerencse helyett embertársaink önző törtetésével, közönyével is szembe kell néznünk, mielőtt a játéktábla utolsó mezőjét is elérjük. Mit lehet tehát tenni ilyen helyzetben? Játsszunk egy jót, hátha a szerencse segítségével - ha csak rövid időre is, de - elmenekülhetünk a rideg valóság elől.

Hecker Henrietta segédlevéltáros

A játéktábla mezőiről készült képek itt tekinthetők meg. A fotókat Vincze Andrea készítette.

A dokumentum:

HU-MNL-TML-XIII.3. Bartal család iratai

Felhasznált irodalom:

Goethe, Johann Wolfgang: Nyugat-keleti díván. https://mek.oszk.hu/04200/04277/ (Utolsó letöltés: 2025. 08. 15.)

Haider Edit: A libajátékoktól a Monopolyig. A lépegető társasjátékok történetéről. In: Sic Itur ad Astra 63. (2013) 25-34.

Moskovszky Éva: Sors és játék. A táblás játékok eredete és őstörténete. (2004, Ráció, Budapest)

Mehenről: https://www.maatkara.extra.hu/01istenek/mHn.htm (Utolsó letöltés: 2025. 08. 14.)

További érdekes és szép játéktáblák nézegetésre:

https://wunderkammer.blog.hu/2017/05/13/a_tablajatekok_oreganyja (Utolsó letöltés: 2025. 08. 14.)