2024.12.02.
A Rudas fürdő helyén már a középkorban is működött fürdő, amelyet a 16. században Szokollu Musztafa budai pasa újjáépíttetett. Ekkor épült meg a török fürdő: a nyolc oszlop tartotta kupola alatti nyolcszögletes medence („Zöld oszlopos fürdő”). Buda...

2024.11.29.
Elkészült az 1949 előtti civil szervezetekről szóló 19 vármegyei kötet és a polgári kori egyesületeket könnyebben kutatható tevő online adatbázis, amelyeket a Bécsi kapu téri levéltári palotában mutattak be. Ebbe eddig csaknem 24 ezer civil...

2024.11.28.
December 3-án, kedden 16 órától tartják Az Országos Levéltár Emlékkönyve 2023 című kötet bemutatóját a Bécsi kapu téri levéltári palota kiállító és konferenciatermében. Az esemény nyilvános, szeretettel várják az érdeklődőket.

2024.11.22.
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez...

2024.11.04.
Szeptember 10-én, kedden útjára indult a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő előadássorozata Levéltári Délutánok címmel. A következő alkalommal, 2024. december 10-én, kedden Kulcsár Krisztina...

Hírlevél feliratkozó