„Számosan vannak, akik zugménekkel kényük-kedvük szerint garázdálkodnak s tönkre teszik a háború előtti egészséges fejlődési irányt vett vármegyei lótenyésztést." 

Tolna vármegye lótenyésztésének 1910-ben elfogadott szabályrendeletének 1924-es módosításában olvashatjuk a fenti sorokat. Szükségessé vált ekkor a viszonylag fiatal szabályrendelet felülvizsgálata, pontosabban „kihágási tényálladékok” statuálása, illetve létrehozták a Vármegyei Lótenyésztési Bizottságot, és szabályrendeletben állapították meg annak eljárásrendjét.

 
A változtatások szükségességét egy 1922-ben kipattant ügy adta. Ifjabb Bajomi Vilmos ménbérlő 1922. áprilisában kereste meg a székesfehérvári Magyar Királyi Állami Méntelep vezetőségét és terjesztette elő panaszát. Levelében jelezte, hogy bár Tolna vármegye területén tiltott a hidegvédű ménekkel való fedeztetés és a hidegvérű lovak tenyésztése, mégis Hohmann Antal és Reinhardt Miklós ezt a szabályozást semmibe véve, engedély nélkül fedeztetnek, ezzel a ménbérlőknél lévő állami mének teljesen mellőzötté válnak, a ménbérlők megélhetése veszélybe kerül. Bajomi Vilmos sürgős intézkedést kért, egyszersmind a zugfedeztetők büntetését is szorgalmazta. Levele végén jelezte, hogy a helyi csendőr tetten is érte a „feketézőket”, és a járási főszolgabírónak jelentette is tevékenykedésüket.

Az ügy kivizsgálását Magyar Királyi Állami Méntelep haladéktalanul megkezdte, és az összegyűjtött információkat még áprilisban átadta Tolna vármegye alispánjának. A megküldött összesítés szerint a vármegye négy járásának nyolc községében összesen 19 nem engedélyezett hidegvérű mén található. A méneket zugfedeztetés céljából tartják. Felkérték az alispáni hivatalt, hogy „szíveskedjék odahatni sürgősen, hogy ezen hidegvérű mének vagy azonnal kiheréltessenek, vagy pedig a vármegye területéről azonnal eltávolíttassanak.”

Tolna vármegye alispánja késlekedés nélkül utasította a négy érintett járás, a szekszárdi/központi, dombóvári, simontornyai és tamási járások főszolgabíráit a név szerint megnevezett zugtenyésztő egyének elleni legszigorúbb eljárás azonnali megindítására, és az eljárás menetéről 30 napon belüli jelentéstételre.

A járási főszolgabírák a felhívásra megindították az eljárást. A szekszárdi járás főszolgabírája 1922. május 15-i jelentésében tájékoztatta az alispáni hivatalt, hogy a járása területén tevékenykedő három fő ellen a nyomozást elrendelte, „melynek sikere esetén nem fogok kérni a megtorló eljárást nevezettek ellen megindítani, az eredményt Méltóságodnak jelenteni.” A további érintett járások közül a simontornyai járás főszolgabírája májusban jelentette, hogy a kitűzött határidőt nem tudja tartani, mert az eljárás még folyamatban van. A dombóvári, illetve a tamási járástól semmilyen visszajelzés nem érkezett az alispáni hivatalba. 1922. június 20-án az alispán felszólította a két járást az adatszolgáltatásra, valamint a késedelem okának jelentésére is.

A tamási járás tekintetében sajnos nem találtunk választ, a dombóvári járás főszolgabírája viszont a „sürgető felhívásra” válaszolva 1922. augusztus 22-én jelentette, hogy „nyomozást foganatosítottam, melynek eredményéhez képest a kihágási eljárás megindult és a bűntető tárgyalás hivatalomba folyó hó 29-ére kitűzettetett.” A tárgyalás eredményéről a „Zugmének birtokosai elleni eljárás” tárgyában szeptember 7-i dátummal kelt levélben tájékoztatták az alispánt. Valamennyi vádlott igen komoly pénzbüntetést kapott, emelett három mén kiheréltetését is elrendelték. Azért nem mind az öt mént érte ilyen retorzió, mert egyet eladtak, egy pedig elpusztult az ítélet meghozatala előtt. Az érintett lóbirtokosok fellebbezést nyújtottak be a főszolgabírói hivatalhoz, de ennek eredményéről sajnos nem rendelkezünk ismeretekkel. 

Az alispán a jelentést tudomásul véve 1922. szeptember 28-án kelt válaszában felhívta a dombóvári járás főszolgabírájának figyelmét arra, hogy a nevezetteken kívül is voltak még zugmén tartó gazdák, akik "ellen megindított és lefojtatott vizsgálat eredményéről is sürgősen tegyen jelentést." A további jelentések azonban sajnos nem maradtak fenn.

Forrás: HU-MNL-TML-IV.404.b. Tolna vármegye alispánjának iratai, Közigazgatási iratok, 6023/1922. Székesfehérvári méntelep par.ság megkeresése

Irodalom: Csizmadia Andor: Jogszabályalkotás Tolna megyében, in.: K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből V., Szekszárd, 1974., 399-449. old.

Összeállította: Asztalos Zoltán levéltáros