A 19. század folyamán az utazás, az utazgatás a mindennapi élet részévé vált, amit elsősorban a vasúthálózat gyors ütemű fejlődése, valamint a szabadidő és az elkölthető jövedelem megjelenése tett lehetővé. A század második felére főként a polgári rétegek engedhették meg maguknak, hogy időt és pénzt fordítsanak utazásra, elsősorban gyógyfürdőket vagy hegyvidéki üdülőhelyeket kerestek fel. A dualizmus korának kedvelt célpontjai – például Herkulesfürdő, Tusnád, Parád vagy a Tátra – azonban 1920 után az ország határain kívülre kerültek. A háború előtti időszakban fejlődésnek indult üdülőhelyek közül csupán a Balaton és a főváros maradt Magyarország területén. A trianoni békeszerződés következményei így jelentős hatással voltak a két világháború közötti időszak hazai szabadidős utazási szokásaira és a turizmusfejlesztési tervekre.[1]

Az 1920-as évek második felében a nyaralás és az utazás szokása újraéledt és egyre nagyobb méreteket öltött. Bár a gazdasági világválság visszavetette ezt a folyamatot, 1932 után a fellendülés minden korábbinál erőteljesebb volt. Ekkorra a középosztály – tanárok, köztisztviselők, iparosok stb. – széles rétegeinek vált az életmód részévé a nyaralás.[2] Ez a tendencia nem volt független a Bethlen-kormány turizmusfejlesztési törekvéseitől sem. Országos és helyi szinten egyaránt megindultak a belföldi idegenforgalmat ösztönző kezdeményezések, melyek egyik célja a devizahiány mérséklése volt. Az államapparátus is bekapcsolódott a munkába: különböző minisztériumok rendszeresen gyűjtöttek adatokat a vármegyék és településeik idegenforgalmi lehetőségeiről, fürdőiről, természeti kincseiről. Emellett számos – az államtól szervezetileg független, de attól anyagilag erősen függő – egyesület és intézmény jött létre, amelyek a turizmus bővítésére szakosodtak.[3] Többnyire ezek a szervezetek végezték el az érdemi munkát: feltárták az ország „rejtett kincseit” és azokat vonzóvá tették a nagyközönség számára. A koncepciók kidolgozásakor igyekeztek figyelembe venni a különböző társadalmi csoportok igényeit és lehetőségeit is. A szerényebb jövedelműek számára létrehozták az ún. fizetővendég-rendszert, amely a falusi turizmus alapja lett. A hívószavak ebben az esetben a „szép táj”, „tiszta levegő”, „nyugalom” és a „falusi kultúra” voltak.[4]

Kiemelkedő szerepet játszott az 1929-ben megalapított Országos Magyar Weekend Egyesület. Az egyesület az 1930-ban tartott első közgyűlésén határozta meg programját: a belföldi idegenforgalom megteremtését, az olasz Dopolavoro mintájára a munka utáni szabadidő eltöltését segítő intézmények létrehozását, weekendtelepek létesítését és a hétvégi közlekedés fejlesztését. Az egyesület 1933-tól tíz megyében – köztük Veszprémben – indította el a fizetővendéglátó rendszert.[5] 1935-ben jelent meg először Az Utas Könyve című többszáz oldalas kiadványuk, amely menetrendi adatok mellett kedvezményeket, város- és tájleírásokat, valamint gyakorlati tanácsokat is tartalmazott. 1936-tól az egyesület új néven, Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetségként (OMVESZ) működött tovább és azon munkálkodott, hogy szélesebb alapokra helyezze tevékenységét, nagyobb szerepet szánva a vármegyéknek, nyaralóhelyeknek, fizetővendéglátóknak és a nyaralással foglalkozó szakmai szervezeteknek. A szövetség központi irányító szerve a Központi Iroda volt, vidéken pedig osztályigazgatóságokat, illetve helyi képviseleteket hoztak létre. A vármegyékben fokozatosan olyan mintaközségek kialakításán dolgoztak, amelyek a vendégek számára a lehető legkedvezőbb körülményeket biztosították a nyaraláshoz.[6] A szövetség javasolta községfejlesztő bizottságok felállítását, amelyek feladatait egy központi munkaprogram tartalmazta. Ebben szerepelt például a nyaralóknak kiadandó lakások kiválasztása, a község tisztán tartása, fásítása, virágosítása, kirándulások és mulatságok szervezése, strandok és meleg fürdők létesítése, illetve a közterek és mellékhelyiségek rendezése is.[7]

Az OMVESZ alapszabálya (HU-MNL-VEVL-V.425.a.cc.)

A turizmus megszervezése azonban nem mindenütt ment könnyen, különösen ott, ahol korábban nem volt hagyománya a nyaralásnak vagy a természetjárásnak. Ilyen volt például a Bakony, amelyre szélesebb körben csak az első világháború után kezdtek felfigyelni, annak ellenére, hogy a természetjárás már a századforduló előtt kedvelt szabadidős tevékenység volt. Dornyay Béla 1918-ban így írt a táj elhanyagoltságáról: „Csodálatos és szinte érthetetlen az a közönyösség, mellyel turistáink a Magyar Középhegységnek ezen, a közbeszédben is egyik legtöbbet emlegetett, de mégis legkevésbbé látogatott és ismert, minden tájképi szépséggel és bájjal ékes hegyvidéke, a Bakony iránt eddig viseltettek! Igaz, hogy nincsenek égbemeredő, havas csúcsai, nagy kiterjedésű, zugó fenyvesei, alhavasi virágszőnyeggel tarkított rétjei, kényelmes szállodái, sőt turistamenedékházai és gondozott, különlegesen jelzett turistaútjai, valamint állandó jellegű kilátótornyai sincsenek és nagy terjedelméhez képest jókarban tartott, nagyobb kiterjedésű közlekedési utakban is aránylag elég szegény, – de (…) színpompás és kedves növényzete, történelmi vonatkozású hegyei, borongós múltú romjai és műemlékei, azután ipartelepei (Herend) és szénbányái, itt-ott érdekes építkezésű falvai és helyenkint tősgyökeres, derék magyar népe stb. – vájjon nem birhatnak-e elég vonzóerővel a magyar turistákra?!”[8] Dornyay tíz éven át gyűjtötte a hegységgel kapcsolatos anyagokat és 1927-ben jelentette meg monumentális Bakony című munkáját. (Ezt megelőzően utoljára 1860-ban született könyv a vidékről, Rómer Flóris tollából.[9]) Az 1920-as években sorra alakultak a Magyar Turista Egyesület (MTE) környékbeli osztályai: 1922-ben Székesfehérváron, 1924-ben Ajka-Csingervölgyben,[10] 1926-ban Veszprémben.[11] 1931-ben, függetlenül az MTE-től, Zircen megalakult a Bakony Kultúregyesület.[12] Ennek köszönhetően a Bakony – ha késve is – felkerült a magyar természetjárók térképére. (Összehasonlításképpen: a Dunántúlon a budai hegyvidék gondozására 1888-ban,[13] a Mecsekre 1891-ben,[14] Sopron környékére pedig 1903-ban alakultak hasonló egyesületek.[15])

A Bakony Egyesület propagandakiadványa (MANDA – EKMK https://mandadb.hu/tetel/808982/Apronyomtatvany)

A Bakony lemaradása az idegenforgalom megszervezésében is érezhető volt. A korabeli Veszprém megye turizmusában a Bakony legjobb esetben is csak a harmadik helyet foglalta el a Balaton és Veszprém városa mögött. A Balaton-kultuszt a századfordulótól a Balaton Szövetség,[16] majd a Balatoni Intéző Bizottság ápolta.[17] 1930-ban Veszprém városa idegenforgalmi hivatal felállításáról döntött a városi turizmus fejlesztésének érdekében.[18] A Bakony és települései az 1930-as évektől kerültek komolyabban a turizmus szervezőinek látókörébe – elsősorban a Bakony Kultúregyesület és az Országos Magyar Weekend Egyesület veszprémi osztályigazgatósága révén, utóbbi 1934-ben alakult meg.[19] Bár a szervezet fókusza Veszprém városán volt, már ekkor megjelentek a Bakonyt érintő fejlesztési elképzelések is: „A Mátra és a Bükk feltárása után a Bakonynak kell sorra kerülnie és ebben székvárosunké a vezető szerep. Kiaknázatlan még a Bécs – Bakony – Balaton útvonal lehetőségeinek hasznosítása is. A bakonyi községeknek, mint nyaralóhelyeknek szervezése folyamatban van. (…) [B]akonyi menedék és turistaházak megépítése a távolabbi tervek.”[20]

Az OMVESZ veszprémvármegyei osztályigazgatóságának pecsétje (HU-MNL-VEVL-V.311.a.bb.)

A Bakony idegenforgalmának fejlődését továbbá jelentősen előmozdította, hogy a MÁV Rt. és a turisztikai szakemberek korán felismerték közös érdekeiket az utazóközönség számának és az utazások gyakoriságának növelésében; a vasúttársaság nemcsak kedvezményes visszautazási lehetőségeket biztosított a nyaralók számára, hanem aktív szerepet vállalt az idegenforgalmi propagandában is, többek között látványos plakátokkal, prospektusokkal és a vasúti kocsikat díszítő, magyar tájakat bemutató fényképekkel, amelyek az ország felfedezésére ösztönözték az utazókat.[21]

A Magyar Államvasutak hirdetése (OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatvány gyűjteménye https://oszk.hu/hirek/grafikai-plakatok-zircen-kiallitas)

Az, hogy mely bakonyi településeket szervezte be nyaralóhelyként az OMVESZ többek között Az Utas Könyve című kiadványból derül ki. 1936-ban Bakonybél, Bakonyszentkirály, Bakonyszentlászló, Csesznek, Herend, Porva, Tés, Városlőd és Zirc szerepeltek a listán.[22] 1938-ban Herend helyére Farkasgyepű került a felsorolásba,[23] 1940-re Németbánya csatlakozott a programhoz.[24] De miért éppen ezek a települések kerültek be a programba? Mit tudtak nyújtani „az irodában és a műhelyben robotoló ember”[25] számára? Tulajdonképpen szinte minden olyan turisztikai ágat képviseltek, amelyekhez a korabeli kistelepülések az országos irányvonalak mentén kapcsolódni tudtak: hegyvidéki, természetközeli turizmust, a történelmi emlékhelyek és népi hagyományok bemutatását, az egyházi (vallási) turizmust, valamint a gyógy- és fürdőturizmust.[26] Ez utóbbi talán meglepően hangzik, de abban az időben több bakonyi községben is működött strandfürdő – például Bakonybélben, Bakonyszentlászlón, Bakonyszentkirályon, Városlődön és Zircen.[27] (E strandok elsősorban nem a helyiek, hanem az érkező városi vendégek igényeit szolgálták.)

Képeslapok néhány bakonyi strandfürdőről

Bakonyszentlászló (MANDA - MKVM): https://mandadb.hu/tetel/742310/Strandfurdo_Bakonyszentlaszlo_kepes_levelezolap

Bakonyszentkirály (MANDA - MKVM): https://mandadb.hu/tetel/500947/Kellner_Panzio_es_Krausz_Panzio_Bakonyszentkiraly_1939

Városlőd (MANDA - EKMK): https://mandadb.hu/tetel/826244/Varoslod

A fürdőzés mellett számos egyéb szórakozást kínáltak a falvak a nyaralóknak. Az Utas Könyvében megtalálhatóak voltak az adott településhez eső legközelebbi kirándulóhelyek, melyek nem kizárólag a hagyományos értelembe vett természeti területeket jelentették, hanem a régió történelmi, ipari emlékhelyeit is. A kiadványok a korszak divatos sportágainak űzésére is buzdították a városi vendégeket. A lankákban gazdag községek télen síelési lehetőséget biztosítottak, több helyen pedig teniszpályát építettek. Néhány helység a kultúrigényeket is igyekezte kiszolgálni: lehetett táncolni, cigányzenére mulatni, dalárdát és színdarabot megnézni, polgári olvasókört és kaszinót felkeresni.[28] Például a Bakonybéli Katolikus Kaszinó helyiségeiben folyóiratokat olvashattak, rádiót hallgathattak, játszhattak – leginkább kártyával – az ide betérők.[29]

Teniszezők az 1930-as években (Jóna Dávid/Fortepan: https://fortepan.hu/hu/photos/?id=202586)

A nyaralásra alkalmasnak tartott községekben nemcsak a fizetővendéglátásba bevont gazdák biztosították az elhelyezést, hanem a nagyobb helyeken penziókat, sőt, – például Bakonyszentlászlón és Zircen – kisebb szállót üzemeltettek. A házakon az OMVESZ vendéglátói táblái jelezték a szálláslehetőséget. Emellett valamennyi település rendelkezett vendéglővel vagy ellátást vállaló magánházzal.[30] A lakhatási lehetőségek komfortjáról keveset tudni. Bakonybélben 91 padlós szobát tartottak számon, Bakonszentkirályon 24, Tésen 16, Városlődön 43 darabot. Zircen a magánházak közül 100–125 számított padlózottnak, viszont vízvezeték és WC gyakran nem volt bennük, így „közép igényű” nyaralóknak ajánlották őket.[31] Feltehetőleg a többi bakonyi községben sem volt rózsásabb a helyzet, például Bakonyszentkirályon csak „kisebb igényeket kielégítő” szobákat tudtak ajánlani a gazdaházaknál,[32] vagyis sok lakásban még padlóburkolat sem lehetett. A berendezés és felszerelés minőségéről és mennyiségéről nincs pontos információnk, mindenesetre az OMVESZ több bakonyi faluban ajánlotta a „Hangya” Szövetkezeti Központtal közösen hirdetett hazai nyaralók kényelmét szolgáló kedvezményes lakás- és étkezőfelszerelési áruhitel akcióját, amelyhez képes tájékoztató katalógust is mellékelt. A koncepció célja volt, hogy „a nyaralásra és üdülésre beszervezett községek kultúrális (sic!) berendezkedését elősegítse.”[33]

Az OMVESZ és „Hangya” Szövetkezeti Központ közös tájékoztatója (HU-MNL-VEVL-V.311.a.bb)

Az esetleges kényelmetlenségek dacára a két hétnél hosszabb időt eltöltő vendégek száma, továbbá a pénzforgalom évről évre emelkedett a településeken. Évente átlagosan 1000–2000 nyaraló kereste fel a Bakonyt üdülési célból, a „víkendezők” ennél is többen lehettek. A vendégkör főként a fővárosból érkezett, de vidékről és külföldről is voltak pihenni vágyók. Egy átfogó jelentés szerint a községek 1938-ra már elérték befogadóképességük határát, ám az OMVESZ megyei szervezete bízott abban, hogy a vendégforgalom tovább fog növekedni.[34]

Az OMVESZ veszprémvármegyei osztályigazgatóság jelentése az 1937. évi vendégforgalomról. (HU-MNL-VEVL-V.425.a.cc.)

Végül a bécsi döntések, amelyekkel új utazási célpontok is megjelentek, valamint Magyarország második világháborús részvétele – akárcsak az ország más régióiban – a Bakony idegenforgalmát is visszavetette.[35] A háború és az azt követő évek pedig már egészen más kihívások elé állították a térség községeit.

Levéltári források

• HU-MNL-VEVL-V.172.a.-I-1930 Veszprém város Tanácsának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1930.
• HU-MNL-VEVL-V.306.b. Bakonybél nagyközség iratai. Polgári kori iratok.
• HU-MNL-VEVL-V.311.a.-bb Bakonyszentlászló kisközség iratai. Polgári kori iratok.
• HU-MNL-VEVL-V.418.a.-bb. Városlőd nagyközség iratai. Polgári kori iratok.
• HU-MNL-VEVL-V.425.a.-cc. Zirc nagyközség iratai. Polgári kori iratok.
• HU-MNL-VEVL-X.67. Bakonybéli Katolikus Kaszinó iratai.

Sajtó

• Budapesti Hírlap, 1888, 1904
• Pesti Hírlap, 1928
• Sopron, 1903
• Turisták Lapja, 1927
• Turistaság és Alpinizmus, 1918
• Veszprémvármegye, 1930, 1934, 1939

Korabeli kiadványok

• Az Utas Könyve 1936 = Az Utas Könyve. Veszprém megye. Budapest, 1936.
• Az Utas Könyve 1938 = Az Utas Könyve. Szerk. Kaffka Károly. Budapest, 1938.
• Az Utas Könyve 1940 = Az Utas Könyve. Szerk. Kaffka Károly. Budapest, 1940.
• Déry 1929 = Négy évtized a magyar hegyek között. A Magyar Turista Egyesület negyvenéves multja 1888–1928. Szerk. Déry József. Budapest, 1929.
• Dornyay 1927 = Dornyay Béla: Bakony. Budapest, 1927.

Szakirodalom

• Ablonczy 2008 = Ablonczy Balázs: Védkunyhó. Idegenforgalmi fejlesztés és nemzetépítés Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között. Történelmi Szemle 50. (2008):4. 507–533.
• Aradi 2010 = Aradi Gábor: Fejezetek Tolna megye két világháború közötti idegenforgalmából. In: Tanulmányok. Politika-, gazdaság-, egészségügy-, egyház- és kultúrtörténet. (Tolna megyei levéltári füzetek 13).  Szerk. Dobos Gyula. Szekszárd, 2010. 579–599.
• Cuhavölgyi 2013 = Cuhavölgyi Klára: Bakony Egyesület jegyzőkönyvei 1931–1944. Kézirat. Zirc, 2013.
• Gódány 2020 = Gódány Nikoletta: A szervezett falusi turizmus megjelenése a két világháború között Magyarországon. In: Az Intercisa Múzeum Évkönyve 4. Szerk. Balogh Pál Géza et al. Dunaújváros, 2020. 44–63.
• Grüll 2023 = Grüll Edina: „Ez nem a vasalt nadrágosok kaszinója” – Adalékok a Bakonybéli Katolikus Kaszinó történetéhez. Veszprém vármegye kincsestára 30., 2023. 10. 05. https://mnl.gov.hu/mnl/veml/hirek/veszprem_varmegye_kincsestara_30_ez_nem_a_vasalt_nadragosok_kaszinoja_adalekok_a (letöltés ideje: 2025.07.04.)  
• Jusztin 2006 = Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között Magyarországon. Korall 7. (2006):26. 185–208.
• Kaposi 2024 = Kaposi Zoltán: Baranya vármegye turisztikai kínálata az 1930-as években. Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok 9. (2024):4. 35–59. https://doi.org/10.15170/tvt.2024.09.04.02
• Pilkhoffer 2022 = Pilkhoffer Mónika: Szellemi élet és művészetek, szabadidő és hétköznapok In: Pécs története VI. Iparosodás – polgárosodás. Pécs a dualizmus korában (1867–1918) Szerk. Kaposi Zoltán – Vonyó József. Pécs, 2022. 325–376.

Index: ADT/Hirdetés. Orosházi Friss Hírek, 1937. június 27. 5.