Családi birtokok, birtokos családok – tudományos konferencia

2025.06.12.
A 2024/2025. évi Nyitott Levéltárak programsorozathoz csatlakozva 2025. június 5-én, 10 órától a Családi birtokok, birtokos családok című tudományos konferenciát rendeztük meg Levéltárunk kutatótermében.


Felkért előadóink a történelmi Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyékhez kötődő és jelentős birtokokkal rendelkező családok gazdálkodásáról, birtokpolitikájáról és az ezzel összefüggő kapcsolatrendszerekről szóltak.

A tanácskozás első felében dr. Veres Tünde az MNL SzSzBVL levéltárosa az Eötvös család vásárosnaményi birtokszerzéséről és gazdasági, társadalmi viszonyairól beszélt egy 1717-es összeírás alapján. Bodnár Tamás az MNL BAZVL igazgatóhelyettese a Szabolcs vármegyéhez is több szálon kötődő Bárius és Vay családok birtokgyarapítási politikájáról szólt. A konferencia délelőtti részének utolsó előadásában Károlyi György örökölt birtokairól és a család birtokállományában bekövetkezett 19. századi változásokról hallhattunk dr. Fazekas Rózsától, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott főiskolai tanártól. Dr. habil. Zsoldos Ildikó, a NYE Történettudományi és Filozófia Intézetének igazgatója a Szatmár vármegyei Vécsey család 19. századi birtokgazdálkodásáról végzett kutatásait osztotta meg, bemutatva a sárközi, acsádi, csegöldi és szennai majorságokat. Hegedűs István, az MNL Fejlesztési és Állományvédelmi Igazgatóságának vezetője az Andrássyak tiszadobi uradalmainak történetéről tartott előadást, amelyben hangsúlyosan szerepelt a hitbizomány felbomlásának története. Utolsó előadóként Garas Norbert az MNL SzSzBVL igazgatóhelyettese id. Lónyay Menyhért Szabolcs vármegyei ártéri birtokairól adott áttekintést egy 1873-ban kiadott ártéri telekkönyv adatai alapján, kitérve a vízszabályozó társulatok belső működési mechanizmusaira is. A konferenciát moderálta dr. Bánszki Hajnalka vármegyei levéltár-igazgató.

A konferencia előadásai átfogó képet nyújtottak a történelmi Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyékhez kötődő egyes főnemes családok birtokainak gazdálkodásáról és annak társadalmi összefüggéseiről, hozzájárulva ezzel a régió történetének mélyebb megértéséhez. Rendezvényünk elején került sor a levéltárunk által meghirdetett Mesélj, Nagyi! című diákpályázat eredményhirdetésére és díjátadására. Felhívásunkban az általános és középiskolás diákokat inspiráltuk arra, hogy a nagyszülők elmondása alapján írjanak esszét azok fiatalkoráról, élményeikről.

Pályázati kiírásunkra számos pályázat érkezett, amelyek közül Kutasi Botondot, a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 7. osztályos tanulóját és Keresztély Krisztiánt, az Újfehértói Erkel Ferenc Általános Iskola szintén 7. osztályos tanulóját díjaztuk. A beküldött pályázatokat ezúton is köszönjük!

Média:

Kölcsey TV

Rendezvényünket a Magyar Levéltárosok Egyesülete támogatta:


Utolsó frissítés:

2025.06.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges