A rendőr őrmester esete az eltűnt lottószelvénnyel, avagy érdemes-e lottózni?

A Komárom Megyei Rendőr-főkapitányságnak és az alárendelt városi rendőrkapitányságoknak 1957-ben igencsak sok és úgymond fontos teendőjük volt: az 1956-os forradalom és szabadságharcban résztvevők letartóztatása, „bűneik” feltárása. A főkapitányság sorozatban hozta a közbiztonsági őrizetről szóló határozatokat, és szintén sorozatban gyártotta az elmarasztaló határozatokat, amiket a bírói felelősségre vonás és a legtöbb esetben szabadságvesztés, sőt halálbüntetés követett.

Emellett a rendőrségnek sok problémát okozott saját beosztottjainak fegyelmi helyzete is. Az 1956-os forradalom után vélhetően erősen csökkent a lakosság körében az állami erőszakszervezetek tekintélye, így az állomány kiegészítésekor szembe kellett nézni azzal is, hogy sok esetben erkölcsileg nem megfelelő egyének is a rendőrség soraiba kerültek. A fegyelmi esetek tárgya többnyire ittasság, önbíráskodás, a gyanúsítottakkal szembeni brutális bánásmód volt.  Történetünk hőse viszont egy nem megfelelően megfogalmazott panaszlevél miatt került fegyelmi eljárás alá.

Az ok az 1957. március 7-én debütáló lottójáték volt. Az év elején, január 17-én bízta meg Kossa István pénzügyminiszter[1] a Pénzügyminisztérium Takarékpénztári Főigazgatóságát, valamint az Országos Takarékpénztárt a lottó megszervezésével. Ezzel az állami bevételek növelését és a lakosság hangulatának javítását kívánták elérni.

A ’rész, tétel, parcella, részesedés’ jelentésű olasz eredetű lotto szóval[2] jelölt állami szerencsejáték a kora újkori Itáliához, a Genovai Köztársasághoz kötődik. Ugyanis a kereskedővárost irányító képviselő-testületbe minden esztendőben 5 új tagot emeltek be, akiket 90 jelölt közül választottak ki a genovaiak, akik évről évre „megtették tétjeiket” a győztesekre, és minél több képviselőt találtak el, annál több pénzt, vagy ajándékot nyertek egy közös alapból. Magyarországon először 1762-ben Pozsonyban és Temesváron jelent meg a lottó, majd 1770-ben Budára, később Erdélybe is megérkezett a nálunk lutri néven ismertté váló szerencsejáték. (A szó a német eredetű Lotterie-ből „magyarosodott”.[3]) Mivel a lutrit sokan kritizálták közerkölcsöket romboló hatása miatt, 1897-től 1944-ig az osztálysorsjegytől várhatták a játékosok szerencséjüket.[4]

A második világháború után Magyarországon először a sporteredményekre vonatkozó totót vezették be 1947-ben, majd pedig Kossa pénzügyminiszter 1957. januári rendeletével tette meg a játék visszaállításához szükséges lépéseket, így február 13-án megkezdődhetett a szelvények árusítása, március 7-én pedig már az első hivatalos húzást is megtartották.

„A pénzügyminiszter 4/1957. 117. P. M. számú rendelete a számsorsjáték (Lottó) engedélyezéséről” címet viselő jogszabály[5] a tiszta genovai rendszert vezette be Magyarországon, vagyis 90 számból ötöt kellett megtippelni, két találattól pedig a nyeremény már garantált volt. A lottó első két évtizedében a szerencse kegyeltjei a legtöbb esetben nem pénzben, hanem tárgynyereményekben részesültek, és mindezért csak a 3 forint 30 fillérbe kerülő szelvényt kellett megvásárolniuk.[6] A szelvényeket bárki kitölthette, nem volt még érvényben a 18 év alattiakra vonatkozó tilalom, viszont azokra rá kellett írni a fogadó nevét és lakcímét is. Idővel bevezették a dupla lottószelvényt is, ahol egyszerre két játékot lehetett megtenni.

Visszatérve esetünkhöz és K. J. rendőr őrmesterhez, ő és felesége is fantáziát látott az új játékban, ezért a feleség 1957. március 25-én Szend község[7] postahivatalában mindjárt öt szelvényt is vásárolt, amiket kitöltve feladott.

Most elevenítsük fel a történetet az üggyel kapcsolatos akta[8] első iratának segítségével:

Az 1957. negyedik heti nyerőszámok az alábbiak voltak:

Népszabadság, 1957. március 29.

Mivel a bejelentést nem követte intézkedés, ezért K. J.-né 1957. április 24-én kissé zavaros levélben fordult a Sportfogadási és Lottóigazgatósághoz, amelyben keresetlen szavakkal adott hangot ügye kezelése miatti elkeseredésének:

Április 29-én az Igazgatóság a panaszt eredetileg felvevő Budapesti Rendőrfőkapitányságnak írt levelet a lottóüggyel kapcsolatban:

Május 2-án a BRK Bűnüldözési és Körözési Alosztály Intellektuális Alosztálya elküldte a Budapest V. kerületi ügyészségnek a nyomozást megtagadó határozatát:

Főtörzsőrmesterünk és felesége nem adta fel a reményt, sőt 1957. május 7-én ismét vásároltak négy szelvényt, amiket ajánlott levélben adtak fel. De a szerencse ismét elkerülte őket, pedig az egyik szelvényen négyes találatuk volt! Ezért K. J. igencsak zaklatott hangú levélben emelt óvást az üggyel kapcsolatban:

.

Következő iratunk az OTP Sportfogadási és Lottóigazgatóságán keletkezett, 1957. május 20-i jegyzőkönyv, amely a K. J. által reklamált 10. heti lottószelvény keresési eljárását rögzíti:

Ismét az Intellektuális Alosztály kapja vissza a szót. Az alosztály rendőrnyomozó századosa által készített, 1957. május 25-i összefoglaló jelentésében részletesen elemzi az ügyet, valamint arra is magyarázatot ad, miért is nem érkeztek be azok a bizonyos lottószelvények az Igazgatóságra:

Az ügy végkifejlete az lett, hogy rendőr őrmesterünk (és felesége) sem az ötös, sem pedig a négyes találattal elérhető nyereményhez nem jutott hozzá, hanem az óvásemelési levél hangneme miatt  a Komárom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, „5 nap egyszerű fogsággal” fenyítette őt, amelyet a komáromi rendőrkapitányságon kellett letöltenie K. J.-nek.

Az „elveszett” lottószelvények esetéről a napisajtó is beszámolt. Érdekes módon, K. J.-n kívül a budapesti G. A.-né is abban a hitben élt néhány óráig, hogy nyert:

EstiHirlap, 1957. április 4.

Összeállította: Kládek László levéltáros (MNL KEVL)