Halálugrás - Az első pécsi ejtőernyős ugrás története

Halálugrás

Az első pécsi ejtőernyős ugrás története

Az ember mindig vágyódott szabadon szállni, mint a madár. Ikarosz mondájától Leonardo Da Vinci kísérletein keresztül vezetett az út az ejtőernyőzés dokumentált kezdetéig. Az első, nem merev vázas ejtőernyős ugrást 1797. október 22-én hajtotta végre a francia Andrés-Jacques Garnerin, aki a párizsi Parc Monceau felett, majdnem 1000 méteres magasságból vállalkozott a vakmerő zuhanásra, melyet egy hőlégballonból hajtott végre. Pécs lakosságának az első ejtőernyős ugrással kapcsolatos jeles eseményre meglehetősen sokat kellett várnia, mégpedig egészen 1907-ig, amikor országos kiállítást és vásárt rendezetek a városban. A kiállítás egyik kiemelkedő látványossága a „Turul” léghajó felemelkedése volt. Az első felszállásra 1907. június 27-én került sor. A repülés 25 percig tartott, körülbelül 1400 méter magasra emelkedtek fel, majd Kökény község határában értek földet. Az országos kiállítás alkalmával többször is felemelkedett a léghajó, hogy látványosan szórakoztassa az összesereglett nézőseregletet. Nagy látványosságnak ígérkezett Katharina Paulus világhírű aeronauta produkciója, aki a felszálló léggömbből kb. 2000 méter magaságból tervezett ejtőernyős ugrást végrehajtani. Katharina Paulus 1893-tól 1909-ig 516 léggömbutat tett meg és 147 ejtőernyős ugrásra vállalkozott. A tervezett ugrás a pécsi közönség csalódására elmaradt, mert nem érezték elég biztonságosnak a kivitelezését.

Katharina "Käthe" Paulus ugásra készen

Később, az első világháború során, hamarosan a megfigyelő léggömbök személyzetének meghatározó mentőeszközévé vált az ejtőernyő. Fennmaradt adatok szerint a háború alatt 177 alkalommal használták az ejtőernyőt. Magyarországon az ejtőernyős ugrás nagy szenzációnak számított a veszélyessége miatt, melyet a korabeli sajtó „halálugrásnak” nevezett. Nagy közönség előtt 1920. november 7-én a Magyar Aero Szövetség Rákosmezőn rendezett „repülőversenyén”, Kovács Endre főhadnagy ugrott ki repülőgépből ejtőernyővel először Magyarországon, mégpedig 2000 méterről, egy kisméretű pilótaernyővel, tartalék ejtőernyő nélkül. 1924-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége kérelmet adott be a Belügyminisztériumba, amelyben repülőgépről ejtőernyővel való leszállás előzetes engedélyeztetését kérték, hogy az ebből befolyó jövedelmet részben az említett Szövetség fenntartására, részben pedig a hadigondozottak anyagi támogatására fordíthassák. A Belügyminisztérium az engedélyt megadta, de több feltételhez kötötte azt. A feltételek között szerepelt, hogy a tilalmi övezetekre nem vonatkozik az engedély, a rendőrhatóságnak a leszállás helyét időben be kellett jelenteni, az ernyőnek meg kell felelni a technikai és biztonsági feltételeknek illetve, hogy a repülőgépről ejtőernyővel való leszállás a városok beépített területén kívül csakis olyan helyen engedhető meg, ahol az sem személyben, sem tárgyban kárt nem okozhat. Ekkor tűnik fel Korányi Leonárd Zoltán, aki 1924 májusában a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége által szervezett Mátyásföldi repülőnapokon 2000 méter magasból ejtőernyős ugrást hajtott végre repülőgépből. 50000 ember nézte végig a lélegzetelállító mutatványát, ami mind a három napon nagy érdeklődést váltott ki.

Korányi Leonárd Zoltán portréja

Az ejtőernyős ugrás nem veszélytelen. Szeles időben ugyanis megtörténhet, hogy a szél belekapaszkodik az ernyőbe s vonszolja magával a pilótát. Ez történt az utolsó repülőnap délelőttjén is Korányival, amikor több ember is alig tudta lefogni az erős szélben egyre csak újra föl-fölszállni iparkodó ernyőt. A szél kiszámíthatatlanságat mutatja, hogy sokszor nem a tervezett helyre esett a földre érkezés. Egyszer a helyiérdekű villamossínek mentén, másszor Kőbánya felé szállt le, a május 25-iki repülőnap délutánján pedig egy villa kertjébe pottyant egy uzsonnázótársaság ölébe, annak nem kis ijedelmére. Korányi a Hadigondozottak Országos Szövetségével karöltve azt tervezte, hogy Magyarország összes nagyobb vidéki városaiban megismétli az ejtőernyővel végzett produkcióját. Az ejtőernyős turné beindulása előtt a belügyminisztérium a repülőgépből való mutatványos ejtőernyős ugrásokat betiltotta, az alábbi indokok miatt „a repülőgépről ejtőernyővel való leszállás a mutatványt végzőre nézve sok esetben nemcsak veszedelmes, hanem végzetes következményekkel is járhat, másrészt a felcsigázott kíváncsiságú nézőközönség körében a rend fenntartása is a legnagyobb nehézségekbe ütközik, ezért a fent idézett rendeletemmel az engedély megadása tekintetében a rendőrhatóságok részére adott felhatalmazást ezennel visszavonom, s felhívom Alispán/Főkapitány urat, sürgősen intézkedjék, hogy az I. fokú rendőrhatóságok a repülőgépről ejtőernyővel való leszállás engedélyezése iránt a jövőben előterjesztendő kérelmeket erre a rendeletemre utalással utasítsák el.” Ezért Békéscsabán, illetve Hódmezővásárhelyen is előfordult, hogy az ejtőernyővel nem Korányi ugrott ki a repülőgépből, hanem egy homokzsákot kötött rá és azt dobta ki a csalódott nézők feje felett. A belügyminisztérium tiltása miatt, Debrecenben már víztoronyról, Karcagon a református templom tornyából, Szegeden ismét a víztorony tetejéről ugrott le ejtőernyőjével. Korányi az ernyőt a párizsi Jean Ors cégtől rendelte. 60 méter selyemből készült, amely esés közben, ernyőalakban feszült ki. 16 szál zsineg vezetett le a selyemtől, amely a pilótát tartotta. A tornyokról történő ugrásokhoz át volt alakítva az ernyő, hogy azonnal és teljesen szétnyíljon.

Korányi Leonárd Zoltán 1924. november 5-én adta be kérelmét Pécs Városi Tanácsához, hogy a városháza tornyából ejtőernyővel való leugrást mutathasson be, illetve kérte, hogy vasárnap negyed négykor a teret lezárathassa.

Az ugrás tervezett helyszíne, a Pécsi Városháza épülete

A kérelemben biztosította a Tanács tagjait, hogy az épületben semmilyen kár nem keletkezhet, de ha mégis, akkor azt megtéríti. Pécs Város Műszaki Hivatala nem emelt kifogást az ejtőernyős ugrás ellen, de javasolta a Király utcának a Széchenyi tér és a Városháza utcai torkolatánál való lezárását rendőri kordonnal a mutatvány időtartalma alatt. Ennek ellenére a nem adták meg az engedélyt az alábbi indokok miatt: „Nem tartja se a forgalom, se a biztonság érdekei szempontjával megegyeztethetőnek, hogy a különösen vasárnap délután rendkívül élénk forgalmú szűk Király-uccában, ahol a villamos vasút jár és amelyet sűrűn villamos és telefon vezetékek hálóznak be, ilyen kétes kimenetelű művelet végrehajtassék.”

Korányi Leonárd Zoltán kérelme Pécs Város Tanácsához

A tanács elutasítása után Korányi végül a pécsi egyetem rektorához fordult, aki engedélyezte, hogy az Erzsébet Tudományegyetem tornyából végrehajtsa a „halálugrást”. A mutatványt vasárnap délután fél négyre tették, mégpedig 10,000 koronában meghatározott felnőttjegy és kedvezményes, 5000 koronás, katonák és gyermekek részére biztosított helyárak mellett (1kg fehérkenyér ára 7400 korona). A korabeli sajtó az ugrás részleteibe is beavatta az olvasót: „A torony erkélyére egy cca 12méter hosszú létra mered az ég felé, melynek felső végére lesz fűzve a selyemkolosszus, az ejtőernyő. Egy két vékony szál zsineg fűzi a létrához, mely oly erős, hogy a selyem súlyát elbírja, amint azonban mestere a tornyot elhagyja, tehát súlyával ránehezedik a derekára erősített övezettel egybekötött zsinegekre, melyek a selyembe vannak fűzve, automatikusan elszakítja az ernyő tartózsinegecskéjét és egy két méteres szabadesés után a vakítófehér selyemernyő teljesen szétbomlik, i megtapad a levegőben és a vakmerő ember megnyugodva, lebegve közeledik a föld felé.”

Az ugrás megvalósult helyszíne, az Erzsébet Tudományegyetem központi épülete

A vasárnap délutáni ugrás azonban elmaradt, mert a közvetlen az egyetem főépülete előtt futó magas feszültségű villanyvezetéket nem kapcsolták ki és az erős szélben nem bízott Korányi a mutatvány teljes biztonságában. Mivel hamarosan sötétedni is kezdett, hétfő délutánra tették az ejtőernyős ugrást, természetesen belépődíjat ezúttal nem szedtek. A korabeli sajtó is beszámolt a pécsi szenzációról: „Negyed 5 óra tájban az egyetem központi épületének tornyán megjelent Korányi. Idegizgató volt, amikor a torony korlátját átlépve mintegy negyedóráig készülődött a keskeny párkányzaton. Végre fél 5 óra után néhány perccel elugrott. Az ugrás következtében a létrán kitett fehér selyem ernyő elszakadt a létrától, azonnal szétnyílt és Korányi közvetlen a főbejárat előtt földet ért. Az egész mutatvány egy pillanat műve volt. A szerencsés leugrást lelkesen megéljenezte a közönség, amely tegnap a becsapástól tartva pisszegett, fütyült és szinte már fenyegető magatartást tanúsított. A mentők is kivonultak, de semmi dolguk nem akadt.”

Így kijelenthetjük, hogy nehézségek árán ugyan, de szerencsésen ért véget a nagy pécsi halálugrás.

Gáspár Attila, levéltáros

Levéltári források:

HU-MNL-BaML-IV.1406.e. Pécs Város Tanácsának „C” (1946-tól III.), Gazdasági és Építési, 1926-tól Gazdasági, 1947-től Népjóléti és Kulturális ügyosztály iratai. C-20008/1924

HU-MNL-BaML-IV.410.b. Baranya vármegye alispánjának közigazgatási iratai. 11347/1925

HU-MNL-BaML-XV.41.b. Szentirmay Tibor képeslapgyűjteménye. Pécs város képeslapjai.

HU-MNL-BaML-XV.42.a. Borsy Károly képeslapgyűjteménye. Városok szerint rendezett képeslapok.

Képek forrása:

1. https://en.wikipedia.org/wiki/Katharina_Paulus

2. Az Ujság. 1924. május 18. 8.

3. HU-MNL-BaML-XV.42.a. 909.

4-7. HU-MNL-BaML-IV.1406.e. C-20008/1924.

8. HU-MNL-BaML-XV.42.b. 400.

Sajtó:

Auto és Motorujság, 1924 (3. évfolyam, 1-24. szám) / 13. szám. 1924. július 1. 7.

Az Ujság, 1924. május 18. 8.

Belügyi Közlöny 1924. május 6. 411-412.

Dunántúl, 1924. november 7. 3.; november 8. 2.; november 11. 5.

Pécsi Est, 1924. november 9. 2.

Pécsi Lapok, 1924. november 7. 3.; november 9. 4.

Irodalomjegyzék:

Dr. Csizek Zoltán: A Mecsek lejtői fölött. Pillanatképek Pécs repüléstörténetéből 1888-1945. Proof Stúdió Kft., Pécs, 2008.

Dr. Pagáts Pál: A pécsi repülés monográfiája 1910-1930. Magyar Szárnyak. 21.évfolyam, 21. szám. 1992 43-48