A kaszinó szóról ma a szerencsejáték színterei ötlenek eszünkbe, azonban az első hazai kaszinók a társasélet és a magaskultúra központjainak számítottak. Ma Székesfehérvár 19. században létrejött nemesi és polgári kaszinójának történetét mutatjuk be (Fehérvárnak tiszti kaszinója is lett ebben az időszakban a helyi katonaság számára).

Gróf Széchenyi István jóvoltából bontakozott ki Magyarországon a kaszinói élet. A gróf angliai utazásai alatt találkozott a „gentleman club” intézményével, amelyben hatalmas lehetőségeket látott és meg akarta teremteni hazai megfelelőjét. A „casino” nevet az itáliai Cassini és annak társasköre ihlette (a klub elnevezést Széchenyi szándékosan kerülte, mivel a fogalom összefonódott a jakobinusokkal az 1798-ban alapított Jakobinus klub miatt). Báró Wesselényi Miklós is lelkesen támogatta Széchényi kulturális társaskörére vonatkozó elképzelését, Budapesten igazi mozgalom indult egy hazai kaszinó felállítása érdekében. Az 1827-ben sikeresen megalapított Pesti (Nemzeti) Casinoval (másként „mágnás kaszinó”) a gróf a politikán kívüli közélet élénkítését kívánta elérni, egyúttal Pestre kívánta vonzani az ország társadalmi és kulturális elitjét. Újkeletű intézményét az igényes szórakozás (bál, olvasás, zenehallgatás) és az eszmecserék színterének szánta, ezért az elit klub a Duna-parti palota első emeletén bérelt termet. Alapszabálya szerint a kaszinó „[…]nemes maga viseletű embereknek kellemes társalkodás végett való Egyesülete, melyben azok tudományos és legfőképpen gazdasági ’s kereskedési tárgyakról beszélgetnek, vagy hasznosabb könyveket és újságokat olvasnak.” A Casino alapítványával a magyar nyelv fejlesztését is támogatta, továbbá pártolta a közügyeket, hazafias eszméket (1848–1849-es forradalom és szabadságharc, de az 1879-es szegedi árvíz károsultjainak is nyújtott segítséget).

A Nemzeti Casino megalapítását számos fővárosi és vidéki kaszinó megnyitása követte, egymás után alapították meg saját kaszinóikat – és más nevet viselő társasköreiket – városaink. Magyarországon Eőry Gabriella, a téma szakavatott kutatója szerint valódi kaszinómozgalomról beszélhetünk, ami 1827-től egészen 1945-ig zajlott (csupán 1827–1848 között 171 kaszinó alakult 143 településen). A 19. század végére a mozgalom az alsóbb társadalmi csoportokat is elérte, így 1878-ban 227 kaszinó működött (1932-ben 915 kaszinó és klub létezett az országban). Mindössze 23 olyan település volt hazánkban, amely két kaszinót is fenn tudott tartani, ebből az egyik Székesfehérvár volt. Egyedülálló jelenségnek számított (a pesti alapításokat leszámítva), hogy Fehérvár „casino-élete” két társaskörrel egyszerre indult meg.

1838 áprilisában jött létre a nemesi vagy úri „Fejérvári Casino” Székesfehérvárott. Egy hónapon belül, május 13-án alakult meg a polgári „Székes-Fejérvári Casino”. A magát úri kaszinóként definiáló társaság 242 taggal (2 fő elhunyt az alapítás évében) kezdte meg működését. A helyi polgárokat (kereskedőket, iparosokat, városi tisztviselőket) tömörítő polgári kaszinó valamennyivel kevesebb tagot, 236 főt számlált. A megyei hatókörű nemesi Fejérvári Casinoban is jelen volt a vármegyei polgárság, ám számuk nem érte el a közösségben az arisztokrácia tagjaiét (a polgárok arányát Murányi Lajos 15%-ra becsülte). A polgári Székes-Fejérvári Casino viszont városi hatókörű volt, a 236 alapító tagból 150 fő polgári foglalkozást űzött. Mind a két társaság kiadott úgynevezett casino könyveket, amelyeket sajnos a társaságok hasonló elnevezése miatt nehéz azonosítani. A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára gyűjteményében lévő könyvek címlapján (1838, 1839) a „Székes-Fejérvári Casino Könyv” felirat szerepel, az ún. szennycímoldalon ugyanezt olvashatjuk, azonban a második oldalon már "A fejérvári casino" részvényeseinek névsora, alapszabályai és rendeletei" szöveg áll. A kötetben feltüntetett tagok közt pedig a nemesi kaszinó tagjait találjuk, köztük olyan személyekét, akik egy fehérvári hatókörű társaságból kilógnának, így gróf Batthyány Imrét, Zala vármegye főispánját és Marich István Dávidot, Tolna vármegyei főispánt. Tehát vélhetően a könyvecskék az úri társuláshoz tartoztak, nem pedig a polgárihoz. Amennyiben ezt a tételt fogadjuk el helyesnek, akkor nem rendelkezünk a polgári kaszinóra vonatkozó alapszabállyal. A kis köteteknek nagy előnye, hogy a tagok nevén túl a titulusukat is rögzítette, így sokat segíthet a vármegye kulturális életével foglalkozó kutatóknak (nem csak a levéltár, hanem a Szent István Király Múzeum is rendelkezik ilyen kötettel, a Múzeum Egyesület 1910. december 27-én kapta adományként).

Az úri kaszinót Lauschmann Gyula „Casino Társaság” néven említi, a kaszinó a Bezerédj-házban (másként Bezerédy-ház), a Székesfehérvári Takarékpénztár helyiségeiben működött (a mai Városháztér 2., az Arany János utca és a Megyeház utca sarkán).

Dormuth Árpád az 1936. évi Székesfehérvári Szemlében leírta, hogy az ingatlan otthont adott a „Főnemesség, köznemesség és egyszerű városi polgár” számára, azonban Dormuth szerint a társaskör alapítása 1838. április 7-én történt, nem pedig a Murányi Lajos által megjelölt 1838. április 24-én. Szerencsére rendelkezésre áll az eredeti dokumentum az alapításról, amelyen a 1838. év György havának (április) 7. napja szerepel. Az iratban a nemesi kaszinó „Casinói Társaság” néven tűnik fel. A levéltár őrizetében megtalálható a nemesi kaszinó alapszabálya is. A fennmaradt alapszabály szerint a nemesi kaszinó a „jó ízlést mívelt társalkodás és egyesek értelem- és erkölcsbeni gyarapultát, ez által egyszersmind a közértelmesség kifejlődését ápoló, lelket s testet ébresztő intézet.” A kaszinót 1838-ban Haader Pál, Ürményi József és gróf Zichy Edmund vezette. Azonban az 1838. évre vonatkozó casino könyvben Zichy posztját az igazgatóságban már a Szentháromság gyógyszertár tulajdonosa, Say József gyógyszerész töltötte be. A társaskör három évre alakult, 228 taggal, majd 1838. április 21-ét követően tovább gyarapodott a társaság 13+1 fővel. Az új tagok a meglehetősen borsos 10 forintos tagdíj helyett 5–5 ezüstforintot fizettek, kivéve Novakovits Jánost, aki csupán 3 forintot (arról nem tudósít az irat, hogy miért kaptak kedvezményt). A „borsos” tagdíj miatt a közösség a tehetős városi polgárok, hivatalnokok, értelmiségiek és a megyei nemesség művelődésének színtere lett (a később belépett tagok katonák voltak, míg Novakovits vállalkozóként szerepel az iratban).

A kaszinó pecsétje

A tagnévsorban feltűnik Fejér vármegye színe-java. A vármegyei nemesek közül ott találjuk — a tejlesség igénye nélkül — gróf Batthyány Istvánt és ifjabb Istvánt, Kazimírt, Károlyt és Lászlót; az Esterházy család tagjait (Miklós, Móric és Pál); a Festetics család több tagját (Ágoston, Dienes és Géza); gróf Károlyi Györgyöt; gróf Lamberg Ferencet és Rudolfot; báró Luzénszky Károlyt; gróf Nádasdy Tamást; gróf Zichy Aladárt, Camillót, Domonkost, Edmundot, Györgyöt, Jánost, Miklóst és Ödönt. A helyi tisztviselők közt szerepel többek közt Bezerédy Miklós táblabíró; Eischl János fehérvári első aljegyző; Haáder Pál, Székesfehérvár polgármestere; Kapy József városi főjegyző; Kenessey Károly megyei főszolgabíró; Ürményi József, Fejér vármegye alispánja; de itt találjuk ifjabb Rosty Zsigmond megyei levéltárnokot és édesapját is, továbbá Takács Henriket, a fehérvári „oskolák kormányzóját” is. Fejér vármegye orvosai és gyógyszertár-tulajdonosai közül is sokan beléptek az úri kaszinóba, így például Aschner József (Fejér vármegye „rendes sebésze”), Braun Ferenc és József gyógyszerészek (Fekete Sas gyógyszertár, ma SZIKM Fekete Sas Patikamúzeum); Haneker Ferenc (Fejér vármegye rendes főorvosa); Say József gyógyszerész és testvére, Ferenc, aki városi orvos volt. Az egyházi személyek közt báró Barkótzy László székesfehérvári megyéspüspököt; Királyhegyi Farkas Ferenc székesfehérvári nagyprépostot (a levéltárnak otthont adó egykori Ferenc József Nőnevelő Intézet alapítója), Gaál József székesfehérvári kanonokot és Mihálik György „Sz. Fejérvár belvárosi plébánust” találjuk. A névsorban feltűnik János főherceg lovas ezredének tiszti kara és gróf Saint-Quentin Lajos (cs. kir. altábornagy) neve is. A részvényesek között ott volt többek közt Számmer Pál „könyvnyomtató” és Ybl Miklós választott polgár is.

A casino könyvből tudható, hogy az úri kaszinó reggel 8 órától este 11-ig állt a részvényesek (tagok) szolgálatára. A kaszinóban kötelező volt a ruhatár használata, dohányozni csak a tekézőben és a játszószobában lehetett. A minőségi szórakozást újságok, könyvek, tekeasztal és vendéglő segítette. A tagok vendéget is hozhattak magukkal, ők viszont csak 20 év feletti, katonai, vagy polgári hivatalban lévők, illetve tudósok és művészek lehettek (természetesen kizárólag férfiak). Az „idegenekről” a kaszinóban vendégkönyvet vezettek, amelyet az új jövevényeket „bevezető” tag is ellenjegyzett. Ezzel a módszerrel háromnapos belépést lehetett nyerni a kaszinóba. Különleges, nyolc napra szóló „bemeneti jegyet” kizárólag igazgatók adhattak ki. Az egyesület szobáit „rövid ideig tartandó megtekinthetésre” a részvényesek barátai és családtagjai is meglátogathatták (ennél a résznél a könyvben nem szerepel nemi megkötés) „olly időben, midőn ez a tagok alkalmatlansága nélkül leginkább megtörténhető”. A tagok szolgálói viszont egyáltalán nem léphettek be az épületbe, így a kaszinó saját cselédségén keresztül tudtak uraikkal kommunikálni.

A Székes-Fejérvári Casinoról kevesebb dokumentum maradt fent, így tevékenységét némiképp nehezebb rekonstruálni. A fehérvári polgárok „nem hiú vetélkedés vágyától izgatva, hanem e hasznos Intézet belső becsétől ihletve” vetették fel saját kaszinójuk megalakítását „Szabad Királyi városunk kebelében”. Az alapító tagok közt Halbauer József, Fridrichkeit Márton, Harsányi Imre választott polgárokat, valamint Paunátz János és Kokályi Imre polgárokat találni, ők vették fel a kapcsolatot a „Városi Tekintetes Tanáccsal” az alapítási engedély ügyében. Az alapszabályt és a tagnévsort 1838. május 12-én mutatták be a városi tanácsnak. Egyetlen ellenvetése volt a városvezetésnek, a társaskör neve: „[…] létesült e városban más Casinói egyesületnek számos polgárok is részvényesei, abbul a polgárok ki nem zárratnak, de különben is a haza rendei között inkább távoztattni óhajtó elkülönözés elkerülése tekintetébül a Tanáts meg nem egyezhet és ezen újabbi Casinói egyesületnek gondjává tétetik, hogy más és rendbeli elkülönözésre nem mutató czimről gondoskodjon." A rendbeli megkülönböztetést nem tartalmazó név végül nem igazán lett egyedi, a „Székes-Fejérvári Casino” nevet választották maguknak. A polgári társaskört gyakran összetévesztették az úri Fejérvári Casinóval, hiszen annak közgyűlési hirdetései szintén a „Székes-Fejérvári Casino" címmel jelentek meg a sajtóban (Hírnök, Jelenkor). Murányi Lajos fedezte fel, hogy a városi magisztrátus, amikor 1845-ben a Helytartótanács számára megküldte a két „klub” alapszabályát, az úrit „Első Casino Alapszabálya", a polgárit „Székes-Fejérvári II. Casino Szabályai" fejléccel látták el a sikeres megkülönböztetés érdekében.

A polgári kaszinó tagdíja kedvezőbb volt a nemesi társulásénál: évi 3 ezüst forint részvény lefizetése mellett lehetett belépni. A társaság a Majer Sebestyén-féle házban (a mai Fő utca 10., a későbbi Clama-ház) működött. 1838. május 29-án ünnepélyes keretek közt nyílt meg a város második kaszinója, a városi zenekar emelte az esemény fényét: „czélszerűen választott darabokkal mulatta az Intézetben [a kaszinóban] s a szomszédos sétányon megjelent vendégeket" este nyolctól tízig. A kaszinó igazgatói számos feladatot láttak el az általános teendőkön kívül, így a panaszok kivizsgálása és elintézése, a rendkívüli utalványozás (10 forintig), továbbá, hogy az „egyesület könyvtára, irományai és bútorai jó karban tartásokra felügyeljenek.” A polgári kaszinó rendelkezett a javairól is egy előre nem látható megszűnés esetén: „a Casino javai az elaggott polgárok intézetéhöz esnek.” A kaszinó „teremei kora reggeltől késő estvig kellő világítással nyitvák, a könyvtár, hírlapok s minden egyéb kényelmek használhatók leendenek”, az olvasószobájában a dohányzás „tilalmaztatván”, meg volt követelve a tagoktól a „szerény és kéméllő csend” is. A kaszinói könyvtárban lévő könyveket és hírlapokat kölcsönözni nem lehetett, csak helyben olvasásra volt lehetőség. A polgári kaszinó 1844. május 31-én kelt választmányi gyűlési jegyzőkönyve alapján már Strádl János volt a társaság igazgatója (kinevezésének időpontja nem ismert), a dokumentum többek közt a körből való távozásáról is értesít (okot nem említ). Továbbá tudósít a „Casinói ház” bérleti díjának ügyéről, amelyet Strádl már nem fizethet ki. A fizetési „letiltásról” a jegyző (csak a Szücs vezetéknév szerepel az aláíráson, vélhetően Szücs Sándor lehetett, aki a kaszinó második újjáalakulásakor is jegyzői tisztséget látott el) értesítette a kaszinó pénztárnokát. Emellett rendelkezett a bérleti díj háziúrnak való kifizetéséről is.

Szuper Károly (Petőfi Sándor egykori színigazgatója, színházi rendező) színészeti naplójából kitűnik, hogy Petőfivel rendszeresen látogatták egy fehérvári kaszinó olvasótermét, valószínűbb, hogy a reformer szelleműbb polgáriét: Székesfehérvár, [1843.] november 16. Miután a Veszprémig való utazáshoz nincsen pénzünk, kénytelen-kelletlen itt maradtunk s bérletet nyitottunk. Bérlő azonban csak néhány jelentkezvén, kihirdettük, hogy tisztelettel visszafizetjük a bérlőknek a bérletet, […] E hirdetésünk megjelenése után báró Fiáth felhivatta ma az előadás alatt a helyben lévő casinóba igazgatónkat Chiabait, s kijelentvén, hogy a társaság képességével a közönség igen meg van elégedve, — ajánlá, hogy […] ők fogják szedni a bérletet, nem engedhetvén meg azt, hogy egy jóravaló társaság a magyar színészet régi tűzhelyétől bukással távozzék.” Egy másik naplóbejegyzése is utalhat a kaszinó könyv- és újságállományára: „December 31. […] Reggel átjött hozzám Petőfi s énekpróbára mentünk, de minthogy itt nem volt ránk szükség, ő elhívott a könyvkötőhöz s onnan az olvasókörbe” (az olvasókör az 1841–1846 közt működő Fejér Megyei Olvasótársaság is lehetett).

Az 1840-es évek mind a két társaskörre negatív hatást gyakoroltak. A negyvenes évek folyamán kiteljesedő politikai küzdelmek hatására az úri kaszinó konzervatív szemléletű tagok közössége lett, szerepe ezzel egyidőben csökkenni kezdett (1844-ben csak 143 tagja volt, a távozók zöme az olvasótársaság tagja lett). A fehérvári egyesületek együttműködése nem volt zökkenőktől mentes, a Regélő Pesti Divatlap 1842. január 29-ei számában Kaszál Leopold szomorúan összegezte a helyzetet: „Székesfehérvár […] el van öntve egyesületekkel — két casinónk, ’s egy olvasó társaságunk van, ’s itt erőnket szaggatjuk meg, ’s mind a’ három intézet aszkórságban [sorvadás, ált. tüdővész] szenved. Az első casinot legjobb szándék, a’ másodikat (polgárit) az elsőveli daczolás; az olvaso társaságot political nézetek, ne mondjam politikai türelmetlenség, hozák létre. Miért kell e’ három testvérnek egymástól elszakadva tengődni, midőn egyesített erővel a’legnemesb czélt érhetnék el.”

1849. január 9-én a császári csapatok mind a két kaszinót becsukták: „A bezáratni rendelt Caszinóknak, jelessen a takarékpénztár épületében lévőnek kulcsát Baur György tanácsnok, a fekete sasnál lévőnek kulcsát pedig Niczky János Tan. urak, azon jelentés mellett, hogy mind a két cassinot bezáratta, bemutatták.” Február 10-én a nemesi kaszinó engedélyt kapott az újranyitásra, amennyiben „[...] ott politicai értekezések nem fognak megengedtetni.” A polgári 1849. április 26-án nyithatott ki. Azonban kérészéletűnek bizonyult az öröm, mivel az 1849. augusztus 2-án bevonuló császári csapatok vezetője, Falkenhayn parancsnok kifüggesztette, hogy „Mindennemű gyűlések, casinói, olvasói vagy más egyéb egyleti összejövetelek ezennel eltiltatnak, s bezárottnak nyilváníttatnak.”

1850. április 24-én alakult újjá 239 taggal a városi Casino (a korábbi kettő kaszinó ötvözetének fogható fel), köztük megyei tisztviselőkkel, székesfehérvári polgárokkal és a klérus tagjaival. A céljuk „a kulturált társas együttlét és az önművelés, a jó ízlés terjesztése” lett. 1851-ben 230 részvényese volt és „értéke” (vagyona) 400 pengő forintra (pft) rúgott, amelyet elsősorban termeik bebútorozására fordítottak és vélhetően könyvtárgyarapításra is. A kaszinó az 1850-es évek végére megszűnt, megmaradt vagyonát (61 Ft) az aggintézet kapta.

1861-ben alakult újjá a „Fehérvári Casinó”, ekkor már csak 150 taggal és Splényi Henrik vezetése mellett. A Színpártoló Egylettől béreltek több helyiséget a Győry-házban (volt Pelikán Fogadó, ma Kossuth utca 15.). Az új kaszinó célja az irodalom és a művészet támogatása, ezen belül a magyar nyelvű színészet pártolása lett. Emellett könyvtárat is fenntartottak magyar irodalmi munkákból. A házban biliárdozni, dominózni, kártyázni és sakkozni is lehetett. A klubhelyiségeikben egy vendéglős szolgált fel magyar nyelvű étlapról. Az 1866. évet a kaszinó már egy másik Kossuth utcai ingatlanban, az aggintézet tulajdonában lévő egy emeletes bérházban kezdte meg a posta mellett (nem a mai 1. számú posta 16. szám alatti épülete, hanem a Kossuth utca 14.). Ekkor már csupán 32 fős volt a társaság és szinte csak a könyvtára üzemelt. Végül 1867. március 10-én beleolvadt a Vörösmarty Társaságba, másként Vörösmarty Körbe (a könyvállománya és vagyona az új társaságot gyarapította, még a tagdíjhátralékok behajtását is az új szervre hagyta). A Vörösmarty Kör 126 taggal alakult meg a Schlenk szálloda (Magyar Király Szálló, ma Mercure Hotel Magyar Király) helyiségeiben a kaszinó és a városi szoborbizottság legkiválóbb tagjaiból.

A 19. század végén ismét felmerült, hogy legyen Fehérvárnak új polgári kaszinója. A Székesfehérvári Hírlap 1896. szeptember 9-ei számában a kaszinó számára megfelelő belvárosi helyszíneket szedte össze, mivel úgy vélték „a megyetér sarkán lévő dr. Fanta-féle házon vagy a Kossuth utcában lévő kaszárnyán túl elhelyezni nem szabad[na].” A kaszinó végül nem jött létre.

Felhasznált irodalom:

• Chillka Szilvia: A közösségi élet színterei 18. századtól a 19. századig
• Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6.
• Dormuth Árpád: Székesfehérvár kulturális élete a XIX. századbari. Székesfehérvári Szemle, 1936
• Eöry Gabriella: Kaszinók Magyarországon, különös tekintettel a két világháború közötti budapesti kaszinókra
• Erdős Ferenc: A Székesfehérvári Kaszinótól a Vörösmarty Körig 1838-1867. Kulturális egyesületek Székesfehérváron1698-1949. (MNL FVL. Kézirattár. 995)
• Fónagy Zoltán: Kaszinó, olvasó, fonó. Kultúrterek a 19. században
• Grób László: Egy reformkori olvasókör. Magyarország a remények korában, a nemzeti újjászületés idején. Egy olvasókör létrejötte
• Hirnök, (5. évfolyam)1841-04-05 / 27. szám
• Kaszál Leopold: Vidéki színtárcza, Regélő Pesti Divatlap, 1842-01-29 / 9. szám
• Komlósi József: Polgári olvasókörök Székesfehérváron a dualizmus korában ()
• Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
• Murányi Lajos: A reformkori Fejér vármegye olvasáskultúrája; A székesfehérvári kaszinók és a Fejér Megyei Olvasótársaság (1838-1849) - Fejér Megyei Levéltár közleményei 16.

• Palugyay Imre: Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása 2. Székes-Fehérvár sz. k. város leírása
• Papp Ferenc: Kaszinók az Osztrák–Magyar Monarchiában
• Székesfehérvár és Vidéke, (23. évfolyam)1895-07-16 / 85. szám
• Székesfehérvár és Vidéke, (23. évfolyam)1895-08-20 / 100. szám
• Székesfehérvár és Vidéke, (38. évfolyam)1910-12-29 / 158. szám
• Székesfehérvári Hirlap, (1. évfolyam)1896-09-09 / 92. szám
• Szuper Károly színészeti naplója, 1830–1850