Nógrád vármegye országos hírű alispánjai a 18. században

A 18. század folyamán Nógrád vármegye – főispán utáni – második legmagasabb tisztségét több olyan személyiség is betöltötte, akik tehetségüknek és közéleti tevékenységüknek köszönhetően, túllépve a vármegyei kereteken, országos hírnévre és méltóságra tettek szert. Közös bennük, hogy nem tősgyökeres nógrádi családokból származtak, hanem főként felvidéki vármegyékből érkező famíliák tagjai voltak. Szüleik kiemelt figyelmet szenteltek neveltetésüknek, és a ranglétrát végig járva, fokozatosan tanultak bele a köz szolgálatába.

tótprónai és blatniczai báró Prónay László

A Túróc vármegyéből származó, evangélikus vallású Prónay család magát az Árpádok korában élt Redik Comestől származtatta, aki IV. (Kun) Lászlótól kapta 1279-ben csereadományba Prónát (Ma: Slovenské Pravno, Szlovákia).

Később a család Nyitra és Trencsén vármegyékben, majd az oszmán hódoltság után Nógrád és Pest vármegyékben is megjelent. Prónay László atyja, Prónay Gábor, kitűnő jogtudós volt, később királyi tanácsos, aki Pest vármegyében telepedett le. Gróf Károlyi Sándortól csere útján szerezte meg 1731-ben Acsát, ahol kastélyt emelt a család számára. Két fia közül az idősebb, László 1734. szeptember 14-én született a Róth család birtokán, a Nógrád vármegyei Szirákon. 1759. június 17-én vette el Radványban (Ma:Radvaň, Besztercebánya településrésze, Szlovákia) Radvánszky Rozáliát, akitől három fia született. Acsán 1775-ben újabb kastélyt épített, mivel az atyai kastélyt öccse örökölte meg.

Prónay Lászlót, Nógrád vármegye 1763. november 21-i tisztújító közgyűlésén helyettes alispánnak választották, amely tisztséget két évig viselte. Galántai Balogh János alispánnak királyi ítélőtáblai ülnöki kinevezése után, az 1765. december 7-i, Szügyön tartott közgyűlés alkalmával nevezte ki Lászlót rendes alispánná a főispán, megjegyezve, hogy a „nemrég befejeződött országgyűlés kezdetétől fogva a rendes [alispáni] terhet a tekintetes közgyűlés teljes megelégedésére dicséretre méltóan viselte...”

Az alispáni tisztséget 1769-ig látta el, ezután királyi tanácsos lett, és 1782. március 8-án bárói rangra emelték. II. József rendszere idejében töretlenül emelkedett a ranglétrán. A bárói cím megszerzése után helytartósági tanácsosi címet nyert, majd 1787-ben császári királyi valóságos belső titkos tanácsos, Túróc vármegye valóságos főispánja, Zólyom, Hont, Liptó, Gömör és Árva vármegyék adminisztrátora és királyi biztosa. II. József halála után Csanád vármegye főispánja lett.

A magyar nyelv és irodalom buzgó pártfogója volt, egyike azoknak, akik az 1790-91. évi országgyűlésen a legtöbbet tettek a magyar nyelv hivatalossá tételéért. Több írása is megjelent, és levelezésben állt Kazinczy Ferenccel. 1808. október 28-án hunyt el Pesten.

Jelzet: HU-MNL-NVL IV.1.a. 52. kötet (1763.11.01. – 1766.12.10.)

szentiváni Szent-Iványi Ferenc

A római katolikus vallású Szent-Iványi família Liptó vármegye egyik legősibb családja, amely közös törzsből származott a Baán, Szmrecsányi, Pongrácz és Pottornyay családokkal. Első számon tartott őse, a cseh eredetű Lőrinc comes, 1241-ben a tatárok elleni muhi ütközetben vett részt. Lőrinc fia Bogomér 1263-ban IV. Béla királytól adományba kapta a Liptó megyei Vezveres földét, ahol a hagyomány szerint a tatárok felett aratott győzelem emlékére Keresztelő Szent János tiszteletére egy kápolna épült, a létrejövő község pedig a Szentiván (Ma: Liptovský Ján Szlovákia) nevet kapta.

Szent-Iványi Ferenc 1731. június 28-án született Szentivánban, édesapja, Mihály 1754-1755-ben Liptó vármegyei kapitány, édesanyja okolicsnói Okolicsányi Klára.

Tanulmányait a jezsuitáknál folytatta előbb Verbicen (Ma: Vrbica, Szlovákia), majd Lőcsén (Ma: Levoča, Szlovákia), végül Kassán (Ma: Kosiče, Szlovákia) fejezte be, majd rokonánál, Okolicsányi Antalnál, Liptó vármegye akkori főjegyzőjénél gyarapította ismereteit. 1754-ben Csáky Miklós hercegprímás egyházi vizsgálatot tartva Szentivánba érkezett, és Ferencet az udvarához vette. A törvényes üléseket Brunszvik Antal (1709-1780) ítélőmester mellett töltötte, ami által lehetősége volt még jobban elmélyülni a törvényi tudományban.

Két évvel később, gróf Grassalkovich Antal (1694-1771) Nógrád vármegye főispánja többek ajánlására Nógrád aljegyzőjévé neveztette ki. Az 1756. november 16-án, Gács várában tartott tisztújító széken választották Szent-Iványit aljegyzőnek.

1760. május 7-én vette el a Nyitra vármegyei Nagymodrón (Ma: Modrová, Szlovákia) szlavniczai Sándor Rozáliát, akitől öt fia: János, Mihály, Bonaventúra, Medárd, Márk, valamint egy leánya: Anna Mária született. Első fia még a Hont vármegyei Nagyszuhán (Ma: Veľká Sucha, Szlovákia) született, többi gyermeke azonban már mind a nógrádi Varbón látta meg a napvilágot, amely helységben a család két kúriát is építtetett.

1763. november 11-én választották meg a vármegye rendes jegyzőjévé, de már 1765-ben a vármegyei törvényszéki iratokban, mint helyettes alispán jelenik meg.

Az 1769. november 27-én, Gácson tartott tisztújító széken kilenc jelölt közül választották meg rendes alispánná. Ezen hivatalban azonban nem sokáig működött. 1772-ben Szvetics Jakab királyi személynök, ítélőmesterré nevezte ki őt. Az alispáni tisztségtől 1772. május 15-én búcsúzott el, az ekkor tartott beszédét megőrizte a közgyűlési jegyzőkönyv.

1779-ben helytartói ítélőmester lett, négy évvel később II. József előbb magyar udvari kancelláriai tanácsossá, 1785-ben kassai biztossá nevezte ki, majd Sáros vármegye főispánja lett.

II. József halála után is fokozatosan emelkedett a ranglétrán. 1798-tól tárnokmesterré majd 1802-ben – elérve hivatali pályájának csúcsára – országbíróvá nevezte ki az uralkodó. 1806-ban visszavonult a politikai élettől, kedvelt nógrádi falujába, Varbóra, ahol 1798-ban katolikus templomot építtetett. Itt érte a halál 1823. április 15-én, testét az általa építtetett templom sekrestyéje alatti kriptába helyezték örök nyugalomra. A Felső Magyar-Országi Minerva a következő epithaphiumot őrizte meg a Szent-Iványi halálakor megjelent írásában:

Liptó létre hozá, – Nógrád kebelébe fogadta,

               A’ dücs’ pályáján vitte ragyogva az ész;

Nádor után legfőbb Zászlóssá tette az érdem,

                     Csillaga elhúnytát könnyezi benne Hazánk!

Jelzet: HU-MNL-NVL IV.1.a. 54. kötet (1770.09.24. – 1773.07.28.)

borosjenői Muslay Antal

Muslay Antal 1743. november 23-án látta meg a napvilágot Budajenőn, János Antal néven. Édesapja Muslay Gábor – 1772-1783-ig Pest-Pilis-Solt vármegye helyettes alispánja – édesanyja Vay Anna. A római katolikus vallású Muslayak Pest, Nógrád és Temes vármegyékben birtokos család volt. Ősük, Simon Antal – ki másképp Muslaynak is neveztetett – Miksa király alatt (1564-1576) a komáromi naszádosok vajdája volt. Érdemeiért Miksa királytól 1567-ben a Pilis vármegyében fekvő Borosjenőt, valamint Szentendrén három kúriát nyert királyi adományban. Előbbi településről vette a család nemesi előnevét. Muslay Gábor szépapja volt fent nevezett Simon, a család első ismert őse.

1772. június 25-én vette el Salgótarjánban jeszeniczei Jankovich Máriát, akitől három fia, ifj. Antal, László és Imre, valamint három leánya, Mária, Franciska és Karolina született.

Hivatali pályája Pest vármegyében kezdődött. 1768. szeptember 12-től 1770. január 22-ig, mint aljegyző, majd ezt követően 1772. június 16-ig, mint főjegyző működött itt. Az 1769. november 27-én Gács várában tartott tisztújító széken Nógrád vármegye főjegyzőjévé választották. Emelkedve a ranglétrán, Szent-Iványi Ferenc 1772. május 25-i leköszönése után a főispán „alaposan megfontolva az eddigi főjegyző kiváló tulajdonságait, érdemeit, a vármegye megelégedésére tanúsított szorgalmát és ügyességét” helyettes alispánnak nevezte ki, a következő tisztújításig.

A következő tisztújításra 1773. augusztus 17-én került sor Szügyben. Muslay mellett nagyréti Darvas Ferencet, Tihanyi Dánielt, Majthényi Imrét, Baross Józsefet, Szent-Iványi Pált és Beniczky Sámuelt is jelölték az alispáni tisztségre. A tisztújító szék Muslayt választotta meg immár rendes alispánnak. Muslay az alispáni tisztséget közel 30 éven át viselte. Hivatali ideje alatt osztotta II. József 10 kerületre az országot, melynek élére királyi biztosokat állított. Nógrád vármegye – Borsod, Heves, Pest és Fejér megyékkel, a Kiskunsággal és Jászsággal együtt – a pesti kerülethez csatolódott, élén gróf Majláth József király biztos állt. Az alispánok államhivatalnokok lettek, hatáskörük pedig bővült. Muslay tekintélyét és elismertségét jelzi, hogy II. József is kinevezte őt első alispánnak.

II. József 1790. február 20-i halála után visszaálltak a vármegyei nemesi önkormányzatok. Nógrádban napra pontosan két hónappal az uralkodó halála után tartottak tisztújító széket, amely megerősítette Muslayt alispáni állásában. Az 1790. június 6-ra, Budára összehívott országgyűlésre a vármegye őt – valamint ócsai Balogh Pétert, a hétszemélyes tábla ülnökét, udvari tanácsost – küldte követül, a hosszú közszolgálata alatt szerzett érdemeiért pedig királyi tanácsosi címet kapott.

Az alispán címtől 1802-ben búcsúzott el, miután alnádorrá nevezték ki. 1804. augusztus 3-án Temes vármegye főispáni helytartója lett, majd 1808. szeptember 2-án Csanád vármegye főispánja. 1809-ben hétszemélyes táblai bíró, majd udvari tanácsos lett. 1826-ban hunyt el „május 20-dik napját megelőző éjfélkor hoszszas súlyos betegsége után Boros-Jenői idősebb Muslay Antal Úr, Udvari Tanátsos, és Udvarnok, Tekintetes Nemes Csanád Vármegyének Fő Ispánnya, és a Fő Méltóságú Hét Személyes Tábla köz Bírája életének 83-dik esztendejében…”

Jelzet: HU-MNL-NVL IV.1.a. 55. kötet (1773.08.17. – 1778.06.01.)

A fent ismertetett három jeles személy együtt összesen 36 évig töltötte be az alispáni tisztséget. Bár később mindhárman főispánként is tevékenykedtek, ugyanakkor már egyikük sem Nógrád vármegyében. Életük, politikai és kulturális tevékenységük példaként állítható a jelen kor emberei számára.

írta: Dr. Kovács Krisztián

Levéltári forrás:

HU-MNL-NVL IV.1.a. 41. kötet (1756.11.16. – 1757.09.26.)

HU-MNL-NVL IV.1.a. 52. kötet (1763.11.01. – 1766.12.10.)

HU-MNL-NVL IV.1.a. 53. kötet (1767.02.06. – 1770.09.12.)

HU-MNL-NVL IV.1.a. 54. kötet (1770.09.24. – 1773.07.28.)

HU-MNL-NVL IV.1.a. 55. kötet (1773.08.17. – 1778.06.01.)

HU-MNL-NVL IV.1.a. 76. kötet (1802)

HU-MNL-NVL IV.11.l. No. 1780., 1904., 2363.

Felhasznált irodalom:

Belitzky János: Nógrád megye története I. 896-1849. Salgótarján, 1972.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. 1. kötet. Budapest, 1910.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Nógrád vármegye. Budapest, 1911.

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 3. kötet. Pest, 1865.

Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1826. június 2.

Késmárky István – Pálmány Béla – Simon István – Fekete László Gyula: Nógrád vármegyei nemes családok. Budapest, 2022.

Kovacsóczy Mihály: Szent-Iványi Szent-Iványi Ferencz, Ország-Bírája. In: Felső Magyar-Országi Minerva. Második füzet. 1828.

Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai III. Budapest, 1905.

Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. 10. kötet. Pest, 1863.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 9. kötet. Budapest, 1903.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 11. kötet. Budapest, 1906.

Szluha Márton: Szvetics Jakab királyi személynök és családja. In Turul 1995/3-4.

Szluha Márton: Liptó vármegye nemes családjai. Heraldika Kiadó. Budapest, 2000.

Z. Urbán Aladár: Szent-Ivány Ferenc-emléknapok Ipolyvarbón. In: Honismeret 21. 1993.