Eddig ismeretlen Petőfi-dokumentum levéltárunk kincsei közül - „Mit ér a titulus….?” Petőfi nógrádi táblabírósága

Eredetileg a táblabírákat a vármegyei nemesség soraiból választották, jogvégzett emberek voltak, bíráskodhattak a megyei ítélőszéken. Sokszor a táblabírákat a vármegyei provinciális maradiság képviselőiként emlegették. De ez azért nem feltétlenül volt igaz. 

Degré Alajos Visszaemlékezéseiben így ír: „Ne bántsátok azt a jó táblabíróvilágot, az adott a hazának szilárd jellemű, vasakaratú, nagyszívű és lángeszű történelmi férfiakat, az nevelt hazaszeretetben s lelkesedésben felülmúlhatatlan ifjúságot, mellyel az 1848-at meg lehetett teremteni.” A pesti jurátusok, költők, művészek, amikor összejöttek a Pilvaxban – korabeli rendőrségi jelentések szerint – félig tréfásan, táblabírónak szólították egymást. Degré így folytatja: „Az ország fiatalsága egy családot képezett; ezren s ezren évenkint összejöttek a fővárosban, mint a királyi tábla leendő vagy már felesküdt jegyzői, kik közt összetartás, hazafias szellem s a nagyok iránti hódolat képezte a testvéries kapcsot, s aztán szétoszlottak a megyékbe, továbbfűzni ezt a láncolatot s terjeszteni a közös szellemet. Az ország minden megyéinek fiatalsága szabadelvű ellenzéki volt.” Ennek a körnek vált részévé Petőfi is 1844-től, amikor még nem volt országszerte ismert. Viszontagságos, nélkülözéssel teli évek után Vahot Imre Pesti Divatlapjánál kapott segédszerkesztői állást, Vörösmarty és Bajza ajánlására. Ebből az időszakból való néhány karcolata, humoros tárca-levele, melyeket „Nyesy Demeter táblabíróként”, álnéven jegyzett. Különösen az Eperjesről szóló írás okozott nagy felzúdulást. Bírálta a nemzetietlenséget, a Védegylet nem megfelelő pártolását. Ez a „nyesegetés” is adhatta Petőfi barátainak az ötletet, hogy később „valódi” táblabírónak jelöljék. A korszakban divattá vált – megtiszteltetésként - vármegyei táblabíróvá választani neves politikusokon kívül írókat, költőket, művészeket, akár több megyében is. Így kapott táblabírói „rangot” Vörösmarty Mihály vagy Garay János is – természetesen tényleges munkakör és fizetség nélkül. A megtiszteltetés azonban hír-értékű volt, növelte a tekintélyt. Petőfi 1845-től vált verseivel igazán ismertté. Amikor 1845 tavaszán, a Felvidéken barátait látogatta meg, éppen zajlott a tisztújítás Rimaszombatban. Úti jegyzeteiben szemléletesen ír a korteskedésről, de végül nagy elégedettséggel teszi hozzá, hogy „Az egész tisztujítás példás renddel ment végbe… Másnap kineveztettem, és fölesküdtem táblabirónak… Isten és Gömör-megye kegyelméből.” Valószínűleg Adorján Boldizsár ajánlotta Petőfit a címre, amelyet 1845. május 29-én nyert el. A költőnek ez volt az első tiszteletbeli közéleti rangja – bár ez idő tájt az a mondás járta: „Mit ér a titulus, ha nincs hozzá vitulus?” (Mit ér a cím, ha nem jár vele javadalom?) Egy anekdota szerint, amikor apjának, az öreg Petrovicsnak elújságolták, hogy fiát tiszteletbeli táblabíróvá választották, haragosan azt felelte, hogy inkább kocsis lett volna belőle!

Petőfi hamarosan az ország legismertebb, legnépszerűbb költője lett. 1846. június 22-én, Pesten szerződést kötött Emich Gusztávval, akinek kiadásában megjelentek összes költeményei. Nem véletlen tehát, hogy költészetet kedvelő barátja, Kazinczy Gábor javaslatára Sátoraljaújhelyen Zemplén vármegye is táblabírónak választotta 1847. augusztus 3-án. Petőfit ekkor tájt nem a közéleti címek foglalkoztatták: szerelmes volt, és 1847. augusztus 5-én eljegyezte Szendrey Júliát, majd szeptember 8-án házasságot kötöttek az erdődi vár kápolnájában. Valószínű tehát, hogy Zemplén vármegye Petőfit távollétében választotta meg.

De mi történt ekkor Nógrádban?  Borovszky szerint „A kormány, hogy az ellenzék túlsúlyát Nógrádban megtörje, gróf De La Motte Antalt, aki az 1843-44. évi országgyűlésen jelentékeny szerepet játszott a főrendi tábla konzervatív többségében, főispáni helytartónak nevezte ki. A kormányt erre az elhatározásra főleg a közelgő tisztújítás késztette. A De La Motte Antal elnöklete alatt 1846-ban megtartott tisztújításkor a kormánnyal rokonszenvező Károlyi Jánost választották első alispánná, másodalispán Sréter László, a vármegyei ellenzék egyik vezér férfia lett.” Időközben meghalt József nádor 1847. január 13-án, így a király november 7-re nádorválasztó országgyűlést hirdetett. Szeptembertől Nógrád nemessége is lázasan készült a követválasztásra. Borovszky azt írja: „Gróf De La Motte főispáni helytartó belátta, hogy ilyen ellenzéki vármegyében nem tud konzervatív utasításokat keresztülerőszakolni, azért nem is avatkozott bele a választási mozgalmakba.” Ilyen történelmi körülmények között ült össze a nemesi közgyűlés Balassagyarmaton.

 

Jelzet: HU-MNL-NML-IV.1.a. Nógrád Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek (1597-1848). 2207/1847 bejegyzés