Egy méltatlanul elfeledett filantróp

Ha fellapozzuk az 1888. november elején megjelent helyi és fővárosi lapokat, népmesébe illő történetet találunk. Egy hőst, aki élete kockáztatásával megmentett húsz bányászt a biztos haláltól. Az 1888. november 7-én Salgótarjánban történt bányaszerencsétlenség részletei, mint egy igazi mesében, ahogy haladt az idő, egyre több elemmel bővültek. Némely újságíró szerint nem is húsz, de huszonkét bányász rekedt a föld alatt, „mind nőtlen legények: négy magyar, a többi krajnai és stájer”. Abban sem volt egyetértés, mennyi ideig voltak lent: 34 órától több napig terjedtek az értesülések. Egy, az események után felvett jegyzőkönyvben az áll, hogy a lent rekedtek – miután lámpáikból kifogyott az olaj -, úgy mérték az időt, hogy az óra fedőlapját betörve, a mutatókat tapogatták a sötétben, és éhségükben a tarisznyájuk szíját is megették. Így aztán, még az 1889. márciusi igazgatósági jelentés is kénytelen volt foglalkozni az üggyel, „mivel erről tulzott tudósitások hozattak forgalomba”.  
De mi is történt valójában?
Gretzmacher Gyula selmecbányai akadémiai tanár, meghívott szakértő jelentésében az áll, hogy a baleset november 7-én déli egy óra körül történt. Az Újaknából letermelt területeken nagy mennyiségű víz gyülemlett fel, amely – minden előzetes védelmi intézkedés dacára -, hirtelen betört a 40 méterrel lejjebb elhelyezkedő József-aknai bányatérségbe. Itt 340-en dolgoztak aznap. A gyors riasztásnak és a menedékaknáknak köszönhetően 320 bányász és 11 bányaló elhagyta a bányát, de a névlajstrom után kiderült, hogy húszan lent maradtak. Azért maradhattak életben, mert a munkaterületüket nem érte el a víz. 
 
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár, Bányászati és Kohászati Lapok 121. évf. 12. szám
 
Mivel Gerber Frigyes fő-bányagondnok Budapesten tartózkodott, a mentést Panzl bányamérnök kezdte meg november 7-én este 6 óra körül, de ez nem járt sikerrel. Munkájukat a magas vízállás (4,48 méter az akna talpszintjétől mérve), és a beáramló mérges gázok ellehetetlenítették. Időközben az egyik telepített pulzometer (gőznyomáskülönbségen alapuló vízemelő berendezés) meghibásodott. Gerber Frigyest táviratilag hazahívták, aki november 8-án délelőtt leszállt az aknába egy mentőcsapattal, majd délután újra megkísérelték a mentést, de ő sem járt sikerrel. Ekkor egy technológiai újítással (légajtókat építettek be, így lehetővé vált a légáramlás irányának megfordítása) sikerrel jártak, és november 9-én este fél 10-re mindenkit épségben hoztak ki. A szerencsétlenül járt bányászok 63 órát töltöttek teljes reménytelenségben a föld alatt. Utolsóként Gerber hagyta el a bányát.  
 
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár, Bányászati és Kohászati Lapok 121. évf. 12. szám
 
Ahogy az újságok írják, a községben hatalmas volt az öröm, mert már nem remélték, hogy a bányában rekedt szeretteiket élve viszontlátják. A sikeres mentésért a község képviselőtestülete is köszönetet mondott. Az eseményeket a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt éves 1888. évi fő-zárszámadási jelentése is tartalmazza, kiemelve, hogy Gerber Frigyest Ferenc József lovagkereszttel tüntette ki.
 
 
Gerber Frigyes a bányaigazgatósághoz 1888. november 11-én kelt levelében engedélyt kért két, 1100 liter/perc kapacitású pulzometer megrendelésére a prágai gépgyárból, a korábban meghibásodott eszköz pótlására. 
 
 
 
De ki is volt valójában ez a sokat emlegetett hős?
 Gerber Frigyes (1856-1897) tehetséges bányamérnök 1882-ben került Salgótarjánba. Kezdetben Zemlinszky Rezső mellett dolgozott mérnökként, majd 1886-89 között bányagondnok, 1889-től bányaigazgató lett. Számos műszaki újítást és fejlesztést vezetett be: 1888-tól villamos világítást helyeztek üzembe a József- és a zagyvai rakodón. Az aknaszállító gépeket 100 lóerős ikergőzgépek hajtották, a víztelenítést 1500-2000 l/perc teljesítményű Worthington szivattyúkkal oldották meg. 1892-től nagy teljesítményű ventillátorok működtek, 1893-ban elkészült a modern, zagyvai osztályozómű. 1895-ben már 15 gőzmozdonnyal ment a termelés és szállítás, és elkészült Zagyvapálfalván a központi javítóműhely. Gerber tevékenységének köszönhetően a millennium idején a salgótarjáni és környéki bányák voltak a legjobban gépesítve. Az aknamélyítés során a víz és a kőzet kiemelését egy új szabadalommal segítette, amely lehetővé tette 200-300 méter mély aknák létesítését (Károly-akna, Ferenc-akna, Frigyes-akna és Amália-akna). A pálfalvi (Frigyes) és az etesi (Amália) aknákat 1600 m hosszú alagúttal kötötték össze. Igazgatósága alatt két új tárót nyitottak: a Lajos- és a Gusztáv-tárót. Így a salgótarjáni szénbányászat termelése 1886 és 1896 között évi 480 ezer tonnáról 1 millió tonnára emelkedett, s a munkáslétszám is közel 1000 fővel nőtt, elérve a 3272 főt. A salgótarjáni bányák adták ekkor az ország széntermelésének 32%-át!
De Gerber Frigyes nemcsak szakmai tudásával, fáradhatatlan munkabírásával vívta ki az elismerést. Élénk közéleti tevékenységet is folytatott: számos egyesület és intézmény felügyelő bizottságába, igazgatósági tanácsába választották be (Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Salgó-Tarjáni Takarékpénztár, Salgótarjáni Villamossági Részvénytársaság, községi közegészségügyi, szépészeti és építkezési, tanügyi, közrendőri és a vízműveket felügyelő bizottság). Tagja volt a járásbíróság és az adóhivatal Salgótarjánba helyezését szorgalmazó bizottságnak, és azt is megpróbálták elérni, hogy vasúti megállóhely létesüljön az acélgyárhoz vezető úttal szemben. Korán felismerte Bátki József, a későbbi szobrász- és festőművész tehetségét, és támogatta a fiú iskoláztatását. Mindezen túl, fontos feladatának tekintette a munkás jóléti intézmények meghonosítását és működtetését. Külföldi (belga, német, angol, francia) példákkal bizonyította a „munkás jólétintézmények” hasznát, és szükségességét. Figyelme az élet minden területére kiterjedt a lakhatástól, az étkezéstől kezdve a csecsemők és gyermekágyasok ellátásáig, a fertőtlenítő berendezésekig és az iskolákig. Itt ismertetett levelében a kórház számára rendelt eszközöket. (copir 165 01, 165 02) Megállapítja, hogy a külföldön „igen jó és hamar megkedvelt munkás jólétintézmények nálunk teljesen ismeretlenek”, pedig például gyermekágyasoknak 2 szoba berendezésének „fentartási költsége igen csekély, a hatást igen áldásthozónak mondják”. Szorgalmazta fogyasztási egyesületek és élelemtárak felállítását, hogy a munkások ne adósodjanak el, továbbá munkás takarékpénztárak létrehozását. Úgy találta, hogy a pálinkaivást népkávéházak és sörcsarnokok létesítésével lehetne a munkástelepeken csökkenteni. Indoklása szerint: „Ahol kávét és jó sört olcsón adnak a munkásoknak, ott őket nemcsak a pálinka, hanem a rossz bánya- illetve kohóvíz élvezésétől is visszatartják, s ez által megakadályozzák úgy a pálinkaivás, mint a ragályos betegségek elterjedését, valamint az emésztési szervek megbetegedését.” Munkásházak, munkástelepek sorát építtette fel Inászón, Lajos-tárón, Károly-aknán, Gusztáv-tárón, Pálfalván és Etesen. 
Fiatalon, 41 évesen érte a halál. Sírja Zemlinszky Rezsőével közös a salgótarjáni régi temetőben. 
 
írta: Sebestyénné Batta Ágnes
 
 
Felhasznált irodalom:
1. Gerber Frigyes: A munkás jólétintézményekről. Bányászati és Kohászati Lapok XXXI. évf. 8. szám 1898.04.15. 131-136 pp.
2. Gretzmacher Gyula: A Salgó-Tarjáni „József akna” nevű bányamezőnek kifullasztása 1888. november 7-én. Bányászati és Kohászati Lapok XXII. évf. 6-7. szám 1889. 51-53 pp.
3. Fővárosi Lapok 312.szám 1888.11.11.
4. Magyarfy Károly: A salgótarjáni József aknában 1888. november 7-én bekövetkezett vízbetörés hiteles története. Bányászati és Kohászati Lapok 121. évf. 12. szám 1988.12.01. 842-844 pp.
5. Molnár László: Gerber Frigyes szerepe a salgótarjáni szénbányászat XIX. század végi fejlesztésében. Bányászati és Kohászati Lapok 114. évf. 9. szám 1981.09.01. 629-632 pp
6. Shah Gabriella: Művészet Nógrádban – Bátki József szakrális alkotásai Salgótarjánban https://nograd-art.blog.hu/2013/01/13/batki_jozsef7289
7. Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv. A bányászati nyersanyagkutatás (barnakőszén és lignit) és a bányaművelés története Nógrád megyében a 19-20. században. Salgótarján, 2000. 635-636 pp.
 
Levéltári források:
HU-MNL-NML-XI.5. Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Bányaigazgatóság levelezése 1887.X.11-1890.I.31. 677/1888.
HU-MNL-NML-XI.5. Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Igazgatósági jelentés Fő-zárszámadás az 1888-iki üzletévről a XXI. rendes közgyűléshez 1889. évi márczius hó 30-án 431/1889.
HU-MNL-NML- V.171.a. Salgótarján nagyközség képviselő-testületi jegyzőkönyve 1888. 192/1888. 131-132.o.