A szabadság meg nem valósult emlékműve

Nógrádban, a Szécsényi járás falvai 32 pengő forint 83 krajcárt áldoztak a szabadságra. Illetve az azt megörökítő szoborra. Illetve a megörökítésére tervezett emlékműre, amely a pesti Szabadság téren állt volna. A pesti Szabadság tér nem a Nemzeti Múzeum előtti hepehupás terület volt, hanem a korábbi Városház tér új neve.  Március 17-én, a népgyűlésen indítványozta Petőfi, hogy a Hatvani utcát, ahol a Landerer és Heckenast Nyomda áll, kereszteljék át Szabadsajtó utcára, az Egyetem teret a jurátusok miatt Márczius 15-ike térre. A Városház teret, ahol Pest város hivatalos pecsétjével ellátva először olvasták fel a 12 pontot, Szabadság térre nevezték át. Ezt el is fogadták, később is így emlegették.

Március végén a pesti Közcsendi Választmány ülésén egy emlékszobor felállítására bizottságot hoztak létre, a „Mártius 15-iki emlék-választmányt”. Erről a Csengery Antal szerkesztette Pesti Hírlap március 30-án megjelenő száma adott hírt. „Ez lesz hazánkban első emléke a szabadságnak, hol századok óta oly sok volt, mi szolgaságra emlékeztetett. – írta. – Az emlék nem egyesek nevét örökítendi – tehát irigységre nem lehetend anyag –, hanem örökítendi azon napot, melyen a magyar nép a cselekvés terére kilépett, azon napot, melyen a hivatalos nemzet helyét az eddig nem hivatalos nép foglalta el. Vagy, ha csakugyan individualizálni kell – közelíti meg az egyszerű magyarázatot emelkedettebb szempontból a beszámoló –, ez örökítendi mindazok emlékét együttvéve, kik valaha a szabadságért egy eszmét vetettek el.” A cikk szövege egybecseng a március 28-án kiadott felhívásban megfogalmazottakkal.⁽¹⁾

A megvalósítás érdekében gyűjtőíveket bocsátottak ki. Ezeket a bizottság vezetői saját kezűleg írták alá. Az elnök Rottenbiller Lipót volt, ki ügyvédi végzettségű, akkor a Közcsendi Választmány elnöke, a sajtóvétségek elbírálására alakult ideiglenes bizottság tagja, és egyben Pest város alpolgármestere már 1843-tól. Hamarosan azonban főpolgármester lesz, s ezt a pozíciót tölti be majd 1861-ben és 1865-1867 között is. A bizottság jegyzője, azaz titkára, Birányi Ákos (eredeti nevén Schultz August) selmecbányai születésű író, újságíró, aki ekkor már kiadta a „Pesti forradalom (március 15-19.)” című röplapot, és nemsokára a radikális elvek alapján megfogalmazott „Köztársasági káté” című írása is megjelenik. Helyettes jegyzője Irányi Dániel, ki a márciusi ifjak egyike, a szabadságharc alatt többször kormánybiztosi megbízatást kap, majd az emigrációban megírja francia barátjával, Charles-Louis Chassinnel az 1848-49. évi magyarországi forradalom és szabadságharc politikai történetét. Az összegyűjtött összeget Frölich Frigyes nagykereskedő, pénztárnok „nyugtatványozta”.

A gyűjtőíveket gyorsan szétküldték, mert Nógrád Vármegye Ideiglenes Választmánya április 9-én már tárgyalta az ügyet. A határozat szerint a főszolgabírókat utasították, hogy „a kezüknél lévő ívek kiosztása mellett a nagy és örök emlékű Martius 15-ki napnak dicsőségére felállítani célba vett emlékre adakozásokra felszólítván, eljárásuk sikeréről annak idejében jelentést tegyenek.”⁽²⁾ Azonban a jegyzőkönyvekben nincs nyoma, hogy bármiféle jelentést is tettek volna. Minden bizonnyal jelentőségében túlnőtt ezen a másfél hónap múlva, május 23-án tárgyalt belügyminiszteri leirat, mely „az önkénytes sereg betöltését, s hazafias áldozatok tételét, a haza jelen nyomasztó viszonyainak előtüntetve sürgető rendelete” tartalmazott. Július 12-én pedig arról intézkedett a megyei állandó választmány, hogy „az adakozásból összegyűlt pénzt a vármegyei hadi pénztárba, és onnan Pestre szállítsák”.⁽³⁾

Jelzet: HU-MNL-NML-IV.101. 80/1848

Az emlék-bizottsági felhívásokban szerepel, hogy az adományok befizetéséről a hírlapok útján kapnak értesítést az érdekeltek. A Pesti Hírlapban egyszer-kétszer szó volt az emlékműre felajánlott összegek „nyugtázásáról” is, de hamarosan csak a hadsereg felállítására tett adományokat közölték. Mintha a cikkíró megérzett volna valamit a jövőből március 30-án, amikor még a függetlenség lelkesedése hatott át mindent. Így fejezte be az emlékműről szóló gondolatmenetét: „S ha a római nép oszlopot emelt Jupiter statornak [„futást megállító” – Jupiter mellékneve] azért, mert [a rómaiak] seregei legelőször meg mertek állni az ellenség előtt, [a]mi a jövő nagyságnak [Római Birodalom] csak kezdete volt: oszlopot emelünk mi is a kezdetnek, mely e két szóban áll: „incipe, aude”. [kezdj, merj] – S ha az egykor bekövetkezendő nagy események emlékeinél a küzdés kezdete kicsinyszerűnek tűnik fel: egy boldogabb utókor még akkor is méltányolni fogja azokat, kik kezdeni és merni tudtak, midőn kellett.”

Szóval, nem tudjuk, hogy ténylegesen Nógrád mennyit áldozott volna a szabadság emlékművére, mert csak ez az egy gyűjtőív maradt meg. Azt viszont tudjuk, hogy 1848 második felében már 3030 újonc honvédet kellett kiállítania, melyet nehezen ugyan, de maradéktalanul megcselekedett.

⁽¹⁾ A felhívást közli: Hermann Róbert szerk: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története. Videopont Kiadó 1996. 28. p.

⁽²⁾ MNL-NML IV.101. Nógrád Vármegye ideiglenes Választmánya jegyzőkönyve. 1. kötet. 80. szám

⁽³⁾ MNL-NML IV.102. Nógrád Vármegye Állandó Választmányának iratai. 1. kötet 83. szám, 663. szám

írta: Cs. Sebestyén Kálmán