„Csak a legritkább esetben tagadja meg a szolgálatot”

Katonagalambok az I. világháborúban

 

Levéltárunk I. világháborúval kapcsolatos dokumentumai között számos alkalommal találkoztunk galambokkal foglalkozó iratokkal. Ennek kapcsán merült fel, hogy a galambok háborús szerepvállalását ismertessük.

Számos ember előtt nyilvánvaló, hogy a galambok hírvivő szolgálatot végeztek, azonban az nem került a köztudatba, hogy a galambok, azaz a katonagalambok háborús időszakban komoly katonai megbízatásokat hajtottak végre. 

A galambok kiváló és különleges képességeit az ókorban is ismerték. Egyiptomban II. Ramszesz korából, a fáraó sírkamrájában találtak olyan ábrákat, amelyek hírvivő galambok tartására utalnak. Az ókorban a galambtenyésztés központjának a Közel-Kelet számított, és amely a kereskedelem fellendülésével, népszerűvé vált más területeken is. Az üzeneteket pergamentekercsre írták, és azt sodorták fel a galambok lábára. Ez a módszer később tovább finomodott, amikor kis, henger alakú kapszulákat alkalmaztak. Megbízhatóságuk miatt a közép- és kora újkor csatáiban a lovas futárok mellett a galambok folyamatosan jelen voltak és hozzájárultak egy-egy háborús esemény végkimeneteléhez (hírvivői szolgálatukra példa gyanánt Haarlem 1573-as ostromát vagy 1870-ben a németek által körbezárt Párizst szokták felhozni). Az újkor és a legújabb kor nagy háborúiban is bevetették őket a katonai egységek információcseréjének biztosításában.

A galambok sikerének titka abban rejlik, hogy gyorsan és kitartóan képesek repülni. Csontjainak nagy része üreges, ezért tűnik könnyűnek a súlya, továbbá erős mellizmokkal is rendelkezik. Egy galamb akár 800 km-t is repülhet egy nap. Helyzetfelismerő képességük révén tájékozódásuk kitűnő. A látásuk kiváló, kis pontokat, részleteket is képesek felismerni. A galambok figyelik és képesek megjegyezni a dúcok körzetében elterülő tájat. 

A porosz-francia háborút követően számos ország - értékelve a galambok által nyújtott segítséget- a már addig is működő postagalamb-szolgálatának további fejlesztésébe fogott. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös Hadügyminisztériuma a haderő kötelékében fenntartott tenyészetek mellett a polgári tenyésztést is ösztönözte. Az 1912. évi LXIII., vagyis a hadiszolgáltatásról szóló törvény 14. §-a értelmében a haderő háború idején térítés ellenében a polgári tenyészeteket részben vagy egészben kisajátíthatta. 

Az első világháború kitörésekor a hadviselő felek hadseregeiben már százezres nagyságrendben tartották a kiképzett postagalambokat. A könnyen kiképezhető galambokat hozzászoktatták a helyváltoztatásra képes úgynevezett mozgó dúchoz – ami lóvontatású, kerekes galambház volt –, továbbá a harctér zajához is. A galambok a domborzati viszonyoktól függetlenül és megfelelő gyakorlat után a napszaktól függetlenül is megbízható partnereknek bizonyultak. Egyedül csak az időjárási viszonyok akadályozhatták alkalmazásuk sikerét.

 

 

A Nagy Háború esztendeiben a hadszíntér minden területén bevetették őket: a lövészárkokból, léggömbökről, repülőről és tengeralattjáróról is röptettek galambokat. Forrás: http://www.bbc.co.uk/schools/0/ww1/25401271

 

Az első vonalakba telepített távbeszélő vezetékek a tüzérségi tűz következtében gyakorta megsérültek, használhatatlanná váltak. Ezért sokszor az egyetlen megbízható híradási lehetőséget a postagalambok biztosították. Az osztrák – magyar haderő német tapasztalatok alapján 1916–1917-ben építette ki a postagalamb-állomások hálózatát. Az alapegységet a mozgó dúccal rendelkező, 60 galambból, 1 tisztből - aki a parancsnoki beosztást töltötte be –, 1 fő gondozóból, valamint 2 fő küldöncből álló postagalambszakasz jelentette. Minden hadosztály-parancsnokság mellé 1 postagalambszakaszt osztottak be. A dúcot a parancsnokság közelében meghatározott szabályok szerint telepítették, s innen küldöncök szállították a meghatározott ezredparancsnokságokhoz a 24 órás szolgálatra beosztott, általában 2 db galambot.

A hírvivő, katonai szolgálatot teljesítő galambok szerepének fontosságára utalt a Belügyminisztérium 1914 nyarán kelt – galambok lelövését tiltó és a lelőtt galambok beszolgáltatásának kötelezettségét szabályozó rendelete. A Salgótarjáni járás főszolgabírája  bizalmas utasítása szerint a galambokat, mint a kémek lehetséges információküldési „eszközeit” figyelni kellett. 

 

 

 

 

Balassa Imre Az „egyes népfelkelők” hadi históriája című, 1933-ban megjelent ezredalbumban a galambok katonai szerepét az alábbi sorokkal emelte ki:  „Micsoda tragikus szatíra ez: mikor a végsőkig fokozott haditechnika vívmányai fölmondják a szolgálatot, a telefon nem működik többé, a hadihidat nem tudják megépíteni és a födözékünkből kidugott rádió-antennát is azonnal szétlövi az ellenség, az ősi, primitív hírszolgálat nem mond csődöt, a postagalamb egyszerűségével nem bírnak a gránátok, a repülők,  a gáz, a srapnell és a géppuska!” 

 

 A „fotografáló galamb” ötlete

 

Az első világháború kitörését megelőző években jelent meg a postagalambok fényképezőgéppel való ellátásának „ötlete”. A feltaláló, dr. Julius Neubronner vegyészként dolgozott Kronberg im Taunusban, a fotózás mellett a galambászat is a hobbija volt. A kettőt egyesíteni akarta és tudta, hogy ennek az a módja, ha speciálisan erre célra épít egy kamerát, valamint egy hámot, melyet a madárra helyezhet és még terveznie kellett egy speciális kioldó szerkezetet, amely bizonyos időközönként elsütötte a fényképezőgépet. 1908-ban szabadalmaztatta a találmányát, és a következő évben Drezdában tartott nemzetközi vásáron a látogatók a galambok által készített fotókat képeslapként vásárolhatták meg és a feltaláló a találmányáért járó nemzetközi elismerést is bezsebelhette.

A németek találmányát a franciák egy karikatúrában porosz sisakkal felszerelt, fényképező galambbal gúnyolták ki.

Faragó Géza százados a Magyar Katonai Közleményekben, 1912-ben ismertette a galambok „fotografálásának technikáját”: „A postagalamb-fotografálás módszere igen egyszerű. Az egész felszerelés áll egy galambházból, néhány postagalambból, a fotografáló kamarából és néhány a kamara súlyával és alakjával megegyező fa modellből (mely utóbbival szoktatják a galambot az előtte ismeretlen teherhez). A modellel felszerelt galambnak meg kell tanulni a repülést és ebben őt azzal támogatják, hogy a súlyt a legerősebb testrészére, a hátára helyezik és azt egyenletesen osztják el. […] A famodellel felszerelt galambot eleinte csak zárt helységben bocsátják szabadon. Ha a galamb repülését a zárt helyiségben már sikeresen megkisérelte, kiviszik a szabadba és ott kisebb túrákat repültetnek vele. […] Működése: Miután a gépbe fényérzékeny bromezüst réteggel bevont filmet vagy lemezt helyeztünk és a pillanatzárat felhúztuk, az egész készüléket a galamb mellére helyezett aluminium páncélra erősítjük. […] Miután a galamb repülési sebességét ismerjük, így megállapíthatjuk, hogy a lefotografálandó helyre hány perc múlva érkezik meg és miután a távolságot a térképből szintén elég pontosan megállapíthatjuk, az automatikusan működő pillanatzáron lévő szabályozó hengert a kívánt időre másodperces pontossággal beállítjuk és így a pillanatzár a kívánt időben működésbe jön, azaz a felvételt elkészíti.” A fényképezőgéppel felszerelt galambok hatékonyságát számos tényező korlátozta, sok esetben a puszta szerencsében bízhattak, hogy az ellenséges vonalak közelébe kerülő és onnan élve elrepülő galambok értékes, információkkal teli fotókat készítenek.  

 

Az I. világháború ideje alatt a galambok katonai - hírvivő szolgálatukkal számos esetben csaták kimenetelét döntötték el, emberi életeket mentettek meg, így nem is volt kérdéses a galambok kitüntetése, megbecsülése, haláluk után pompás katonai temetése és nem utolsósorban emlékművek avatása a tiszteletükre.

 

(írta: Szepessyné Judik Dorottya)

 

 

Aki többet szeretne megtudni a témával kapcsolatban, tekintse át a cikkhez kapcsolódó irodalmat:

- Faragó Géza: Fotografálás postagalambbal. In: Magyar Katonai Közlöny. 5. évf., 1912. 87. sz. 1303-1308. p.

- Kovácsné Lebedy Ágnes: Katonagalambok, a postagalambok szerepe a világháborúkban. In: Műszaki Katonai Közlöny. XXIII. Évf. 1. sz. 2013. 183-202. p.

- Szikora András: Katonagalambok, hírvivő galambok. Bp., 1983. Zrínyi Katonai Kiadó

- http://nagyhaboru.blog.hu/2011/10/26/galambok_az_osztrak_magyar_haderoben_az_elso_vilaghaboru_idejen