A gerilla-kapitány és kedvese

Petőfi örök. Az ország szinte minden szegletében járt, mindenhol talált barátokat és múzsákat, sokukról írt is. Miért is ne járt volna Nógrádban és Gömörben? 1845 júniusában Losoncon is megfordult, és rögtön két okos, csinos, verskedvelő leányt talált. Barátja, Steller Antal szerint mindkettőbe „formaliter beleszeretett”, de mindkettő kikosarazta. Emléküket versek teszik immár halhatatlanná: P…y Vilma kisasszonyhoz, és A varróleány címűek - bármelyik Petőfi Összesben megtalálhatóak. Ennél többet mostanáig kevesen tudtak e két szép leányról. Történetünk most a varróleány életének alakulását követi.
Böszörményi István losonci helytörténet-kutatótól tudjuk, hogy a szép zsidó leányt Weisz Rózának, Rozáliának (vagy Sárának) hívták, aki magát és vak édesapját varrásból tartotta el. Emellett sokat olvasott, kiváló műveltségre tett szert. Vélelmezhetjük, hogy jó kapcsolatot ápolt a losonci értelmiség egy részével is. Petőfi hiába ostromolta, mert másba volt szerelmes: Kemény Károly (1816-1892) losonci ügyvédbe, aki református volt. Ezért Róza/Sára is áttért a református hitre 1845. augusztus 23-án. A losonci helvét hitvallású egyház keresztelési anyakönyvében 20 év körüli hajadonként szerepel, aki a keresztségben az Ida nevet vette fel. Az iratokban ettől kezdve Fehér Ida néven találjuk. Neves, nemes keresztszülei voltak: Szilassi és Pilisi Szilassy József helytartótanácsi tanácsnok, és a tudós táblabíró Kubinyi Ferenc felesége, Gyürky Franciska.
 
HU-MNL-NML-IV.535. Losonc református születési anyakönyv, 1845
 
Kemény Károly és Fehér Ida hamarosan össze is házasodtak volna, ha nem szól közbe a történelem. 1848-ban kitört a forradalom; Losoncon is gyorsan megszervezték az új karhatalmat. 1848. március 24-én adták ki „a losonczi rendőrségbe hitet tettek névsorát” (valójában az önkéntes nemzetőrök listáját), ahol a 2. név Kemény Károlyé. 
 
HU-MNL-NML-IV.101. 47/1848, összeírás
 
Bevonul, 1849. áprilistól a IX. hadtest („Felső-Magyarországi Védsereg”) kötelékében részt vesz a Felvidék megtisztításában, június 18-tól főhadnagy, júliusban már százados alakulatánál.  Az osztrák és orosz támadás miatt először Kossuth, majd Szemere Bertalan teljhatalmú kormánybiztos is gerilla-csapatok alakítására szólította fel az ország népét. A gerillák akadályozták az ellenség utánpótlását, hadmozdulatait, gyors rajtaütéseket hajtottak végre. 1849. júliusban és augusztusban Losonc környékén egy ilyen gerilla-csapat kapitánya volt Kemény Károly, aki az orosz fősereg hátában tevékenykedett – embereivel állatokat hajtottak el, elvitték a fegyvereket a füleki várból, orosz tiszteket ejtettek foglyul. 
 
  
HU-MNL-NML-IV.107. 1. kötet 129. bejegyzés/1849
 
Csak a szabadságharc bukása után, 1849. szeptember 29-én Salgótarján határában tették le a fegyvert. A Fenyítőtörvényszék jegyzőkönyvében szereplő vallomások szerint 1849. szeptember végén és október elején (október 9-én) Kemény Károlyt még látták Füleken Fehér Ida nevű szeretőjénél („de csak rejtve”), aki ekkor Leintner Conradnál tartózkodott. A gerilla-kapitányt, aki „a Hurban csapatbéliek által elfogatott”, letartóztatása után Rimaszombatban őrizték. Vélhetően Haynau bukásával ő is kegyelmet kapott, és 1850-ben Losoncon végre összeházasodtak a kedvesével. Erre abból következtethetünk, hogy első gyermekük, Erzsébet 1851. augusztus 6-n született Losoncon, keresztszülei Zmeskál Zsigmond, neves losonci ügyvéd, és Szakall Elekné sz. Szabó Emília asszony. (Szakall Elek ügyvéd 1867-ben a losonci járás fő-szolgabírája lett.)
 
HU-MNL-NML-IV.535. Losonc református születési anyakönyv, 1851
 
Anyakönyvi bejegyzések alapján még két lányukról tudunk: 1855. július 4-én született Rozália, 1860. január 30-án Ilona, akiket Losoncon, a református templomban kereszteltek meg; a keresztszülők ugyanazok, mint az első gyermeknél. Kemény Károly valószínűleg Losoncon dolgozott ügyvédként az 1860-as évekig. 1867. április 26-án azonban Balassagyarmaton a bizottmányi közgyűlés tagjai egyhangúlag Nógrád megye várnagyává választották.  
 
HU-MNL-NML-IV.255. Nógrád megye bizottmányi jegyzőkönyve, 1867
 
Fontos tisztség volt: a várnagy nemcsak a vármegyeházán fogva tartottakat, és az alkalmazottakat, hanem a börtönt is felügyelte (a közgyűlés ugyanekkor a börtönfelügyelői hivatalt a várnagy alá rendelte). Ilyen minőségében gondoskodott a rabok ellátásáról, de az épületek karbantartásáról is (meszelés, ereszcsatorna, stb.)
 
HU-MNL-NML-IV.255. 26. Nógrád megye utalványozási könyve,1529/1867
 
Várnagyi tisztsége 1872-es letelte után 1878. január 3-án közfelkiáltással segéd-szolgabíróvá választották a szécsényi járásban. 1883 decemberében még jelöltette magát a sziráki járás segéd-szolgabírói hivatalára, de ezt az állást nem kapta meg. Fehér Idáról nincs adatunk ebből az időből. Kemény Károly a Nógrád megyei Honvédegyletnek, 1867-es losonci megalakulásától kezdve haláláig tagja maradt. Az egylet 1890-es névsora alapján a nyugalmazott honvéd százados lakhelye ekkor Bágyon (1905-től Kisbágyon). Bona Gábor kutatása szerint Fehér Ida 1888-ban, Kemény Károly 1892. november 2-án hunyt el Karancsságon. A sírjukat sajnos nem sikerült megtalálnunk.
Sírkő a karancssági temetőben
írta: Sebestyénné Batta Ágnes
 
Irodalom: 
1. Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. Századosok az 1848/49-es szabadságharcban 
2. Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1988. 41.o.,691.o.
3. Borovszky: Nógrád vármegye – Irodalom, tudomány, művészet – Irodalmi vonatkozások 
4. Böszörményi István: Petőfi Losoncon. Honismeret 1995 (23. évf.) (648-651.o) 
5. Cs. Sebestyén Kálmán: Gerillák, dézsmatagadók és egyéb bűnösök (A megyei fenyítő törvényszék működése 1848/49-ben) Neograd 2017 A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XL. 88-99.o.
6. Honvéd-névkönyv az 1848/49-diki honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól. (Összeállította: Mikár Zsigmond)
7. Puntigán József: Losonczi reminiscentiák I. – Egy losonci diák visszaemlékezése 1843. (megjelent a Hét 1890. évf. 37. számában) https://korkep.sk/cikkek/tortenelem/2020/07/28/losonczi-reminiscentiak-i/
8. „Süvegem nemzetiszín rózsa…” ’48-49-es nógrádi nemzetőrök, honvédek, gerillák (Salgótarján, 1999.)