Elhallgatott Eresztvény – Kulákok, feketelevelező rabok a kőbányában (1950-1955)

A Medves-fennsík peremén található, egykor Somoskőújfaluhoz, napjainkban közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozó Eresztvény, a környéken folyó bazaltbányászat egyik központja volt. A Medves legnagyobb, az 1910-es évektől a nyolcvanas évekig működő kőbányái voltak az eresztvényi bányák: Eresztvényi-bánya, Kis-bánya, Közép-bánya, Új-bánya. Ezek közül a legnagyobb méretű - 6,2 ha-os bányaudvarral, 1,5 ha-os meddőhányóval - az Eresztvényi-bánya volt. 
Eresztvény, Eresztvénybánya feltételezhetően onnan kapta a nevét, hogy korábban lovas kocsin, majd később egy erre a célra épült siklón ide „eresztették” le a környék bazaltbányáiból a követ. Itt átrakodták a keskeny nyomtávú kőszállító vasútra, és ezen jutott el a somoskőújfalui kőtörőbe. 1927-ben nyílt meg itt Közép-Európa legnagyobb kőzúzója. 
Heinrich-Tamáska Péter szerint az ötvenes években mondhatni ávós divat volt a rabok kőbányában dolgoztatása. 
Ilyen volt a balassagyarmati Megyei Börtön felügyelete alatt, a Somoskői Kőbánya Nemzeti Vállalathoz, majd 1954-től az ÉM 3.sz. Kőbánya Vállalathoz tartozó eresztvényi kőbánya 1950-től 1955-ig. A Karancskesziben gazdálkodó, ifj. Huszár János visszaemlékezései szerint „olyan száz-százötvenen lehettünk ott. Főleg gazdaságis, de akadtak bűnözők is, de igaz nem sok.”. 
A „gazdaságis” alatt a kulákokat értette. Magyarországon ez a szó a Rákosi-rendszer idején került a köznyelvbe. Ez a kb. 25 kh földet (fél jobbágytelket) vagy többet birtokló, bérmunkásokkal is dolgoztató, ún. zsírosparasztot jelentette, akiket el kell távolítani a szocializmus felépítéséhez. A kulákok ellen számos intézkedést vezettek be. 1949-ben az ÁVH vidéki jelentésében közölte megyénként a kulákok számát: Nógrád-Hont megyében 1277 fő volt. A rendszer peres úton, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett a „kulákság” felszámolására. A gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták. A börtönben a legsúlyosabb kínzásoknak vetették alá őket. A kulákok tulajdonát, például házát eltulajdonították. 1951-1952-ben 167 ezer kulákot ítéltek pénzbüntetésre, 2869-et elzárásra. Ifj. Huszár János édesapját, id. Huszár János 47 kh-as karancskeszi gazdát azért vittek 1949 őszén közellátás veszélyeztetése vádjával a Budapesti Országos Börtönbe, mert az aratás után, a cséplőgépről egyenesen a gyűjtőmagtárba vitt gabonájáról „megállapították”, hogy zsizsikes. Azt azonban minden gazda jól tudta, hogy a zsizsik kifejlődéséhez legalább egy év kell. Frissen csépelt búzából még zsizsik nem született. 
Édesapja után ifj. Huszár Jánost is elvitték 1952 áprilisában, azzal az indoklással, hogy „nem szántotta meg a földjét”, ezzel szabotálva a begyűjtés munkáját, holott a nevezett földet korábban felajánlotta az államnak, telekkönyvileg már nem volt az ő tulajdonában. Visszaemlékezése szerint: „másnap kivittek Eresztvénybe, és ott átadtak az ottaniaknak. […] A régi házban a parancsnokság volt. A raboké a két új épület volt a vasút felett. Ott nem volt semmi probléma. Ott is úgy kellett csinálni, mint a rendes börtönben, urazni kellett a börtönőrt, meg ilyesmi. Jelenteni neki, meg ilyenek. […] civil koszt volt. A bánya adott kosztot. Követ termeltünk ki, azt szállítottuk ki. Havonta volt látogatási idő. Csomag is jöhetett havonta. Tíz órát dolgoztunk áprilistól októberig, mint a gyárakban. Hogy büntetlenül rab lettem, nem értem rá ilyennel foglalkozni.”
A rabok által épített szálláshely a mai Madárpark helyén, az egykori eresztvényi turistaszálló két, bazaltkőből épült „barakkjában” volt. Ma már nem látható, lebontották.
 
Az eresztvényi turistaszálló 1960-as években. Forrás: Juhász László gyűjteménye
 
Az eresztvényi kőbányában dolgozó rabok közül volt olyan egyházasdengelegi kulák, akit azzal az indoklással tartóztattak le 1952-ben, mert a begyűjtési kötelezettség nemteljesítése mellett a „pártot nagyon sok esetben csúfolja, és ennek befolyása alatt olyan rossz Egyházasdengelegen a pártszervezet, […] elidegenkednek a párttól.” 1952 márciusában a letartóztatott felesége kérvényt nyújtott be az Államügyészséghez férje kiengedése ügyében betegségére és 6 kisgyermekre hivatkozva. Mellette még az Egyházasdengelegi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága is kérte kiengedését, a földművelési munkák, az állatállomány gondozásának szükségességére hivatkozva. Nem engedték szabadon az eresztvényi kőbányából.
 
Adatlap HU-MNL-NML-XXV. 5. Balassagyarmati Államügyészség. Iratok

 

Egyházasdengelegi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága kérvénye HU-MNL-NML-XXV.5.  Balassagyarmati Államügyészség. Iratok

1951 januárjában az eresztvényi kőbányában dolgoztatott rabok ún. feketelevelezést folytattak a kőbányában dolgozó, nem letartóztatott munkások segítségével. Az ügyre fény derült és a Balassagyarmati Államügyészség elé került. A Megyei Börtön vezetője 1951. január 2-án tett jelentést „sorozatos meg nem engedett módon kapott levelek élelem és italokhoz való jutás kivizsgálásáról”.  Az eresztvényi kőbányában négy rabot vettek elő, akik egy kőbányász és egy kőbányai alkalmazott segítségével, az ő címüket felhasználva leveleztek a családtagjaikkal. A zagyvarónai rendőrőrs részletes jelentést készített, amit mi anonimizálva teszünk közzé.

Zagyvarónai őrs jelentése. HU-MNL-NML-XXV.5. Balassagyarmati Államügyészség. Elnöki iratok. 1951. F. 16.

Az eset kivizsgálása során a levelezést elkobozták és ebből teszünk közzé részleteket. A hagyományos levelezés mellett, formabontóan szerelmes verset is találunk.

Szerelmes vers. HU-MNL-NML-XXV.5. Balassagyarmati Államügyészség. Elnöki iratok. 1951. F. 16. 

Levélrészlet. HU-MNL-NML-XXV.5. Balassagyarmati Államügyészség. Elnöki iratok. 1951. F. 16.

A Rákosi-rendszerben, Eresztvényben működő rabdolgoztató telep története a forráshiány miatt a feledés homályába merült. Napjainkban egyáltalán nem ismert, nem tartozik a közkedvelt turistaközpont, Eresztvény történeti narratívái közé. 
A cikk megírásával tisztelettel adózunk az eresztvényi kőbányában dolgoztatott, politikai, kulákellenes okokból letartóztatott rabok emlékének, köztük a karancskeszi ifj. Huszár Jánosnak, aki miután a rendszerváltás után visszakapta a kuláktalanítás során elkobzott karancskeszi házát, maga hozta rendbe 80 évesen.
 
írta: Szepessyné Judik Dorottya
 
Levéltári forrás:
- HU-MNL-NML-XXV.5. Balassagyarmati Államügyészség
Felhasznált irodalom:
- Lukács Gergely Sándor: Keszi Kálvária. 1992. Cserépfalvi kiadása
- Karancsi Zoltán – Prakfalvi Péter – Gaál Lajos: Bányászat- és ipartörténet. In: A Karancs-Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet. Nógrád és Gömör határán. Szerk. Kiss Gábor – Baráz Csaba – Gaálova, Katarína – Judik Béla. Eger, 2007. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. 273-290. p. 
- Ö. Kovács József: A kollektivizálási kampány „szocreál" kontextusai Magyarországon (1948-1953). In: Aetas. 2009. 29. évf. 4. sz. 32-46. p.
- Tóth Judit: „Jelentem továbbá...”. Kuláksors az 1950. évi tagosítás idején a Pest megyei ÁVH-s hangulatjelentések tükrében. Betekintő, 2015. 3. sz. https://www.betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2015_3_toth_j.pdf