Irat újrahasznosítás a második világháború után

A 20. században – főként háborúk idején és az követően – többször fenyegette az Magyarországot papírínség, mely a második világháború után a hivatali adminisztrációban is alternatív megoldások bevezetését – korábbi iratok tiszta oldalainak felhasználását – tette szükségessé. 
Már az 1945-ben keletkezett iratanyagok között megjelennek újrahasznosított iratok, a papírínség azonban 1947-re csúcsosodott ki. Ebben az évben történt meg az-az eset, hogy Madách Imre 1856-ban kelt, Nógrád megyéhez terjesztett folyamodását – mely az alsósztregovai szeszgyárban felállítani tervezett két légkörnyomásos gőzkazán engedélyezéséről szólt – „tiszta papír”-ként használva küldött a Nógrád megyei árvaszék megkeresést egy Tolna megyei községbe.  
A hivatali adminisztráció, a papírhiány miatt tucatjával használta fel a korábbi iratok tiszta oldalát aktuális ügyek intézésére. Ezek az iratok főként a 19. század második és a 20. század első felében keletkeztek – főként alispáni és járási főszolgabírói iratok –, mely korszak forrásanyaga – Nógrád megye esetében – eredeti helyén igen hézagos. Az újrafelhasználás módja kutató és levéltáros szemével nézve sokszor érthetetlen, hiszen számos esetben nem a komplett irat tiszta oldalának egészét használták újra, hanem félbe tépték, rosszabb esetben körbevágták, így minden oldaláról hiányozhatnak információk.
A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárnak állományában eddig feltárt újrahasznosított iratok  közül a legkorábbi egy 1836. évi nyugtatvány 10 forintról, melyet Könnyű János honi főadószedői hajdú vett fel bére fejében. Az iratok között számos nyugta (nemcsak fizetésekről, hanem p.o. a kishalápi fahíd kijavításához szállított faanyagokról, vagy a szécsényi járásba szállított 98 híd számozási oszlopért felvett pénzről), fizetési jegyzék (a Balassagyarmat-zólyomi megyei út tisztítására, az úton lévő fahidak kijavítására fizetett napszámokról), jelentés (főszolgabírói jelentések bűnesetekről, állatbetegségekről, a balassagyarmati vármegyeháza jobb oldalán lévő beszakadt árnyékszék veszélyességéről stb.), személyi ügyek (nősülési engedély, ezredbeliek elbocsájtása), folyamodások (pl. Schmid Kelemen füleki vasúti vendéglős folyamodása Veres Pál alispánhoz) találhatóak, melyek történeti értéke sokszor nem jelentős, azonban a rajta szereplő pecsét, név, tisztviselői névsor egy-egy közösség helytörténeti adatait bővítheti, egészítheti ki. Mindezek mellett azonban elvétve jelennek meg érdekesebb források is, így például egy 1888. augusztus 21-én kelt jelentés, a budapesti Magyar Királyi Főfémjelző és Fémbeváltó Hivatal részéről, melyben a Nemzeti Múzeum számára megküldött, Csitáron talált 1546 darab ezüstérme értékét 24 forint 64 krajcárra becsülték. Dátum nélkül fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyv egy oldala tudósít a csécsei izraelita hitközség tagjai között támadt szakadásról, 1889-ben pedig a legéndiek írnak esedező levelet a főszolgabíróhoz a falubeli romladozó római katolikus iskola felújítása ügyében. Ugyanezen évben Zatkalik Mihály bánki evangélikus lelkész kérvényezi, hogy a nógrádi iskola tantermének újjáépítését könyöradomány gyűjtése útján fedezhesse. Jó néhány forrás fennmaradt az 1888. évi tavaszi árvíz során az országos és nógrádi károsultak számára indított gyűjtőakcióval kapcsolatban.
A 20. század első feléből eleddig döntően nyugták kerültek elő, azonban 1940-ből fennmaradt a losonci járás főszolgabírája által összeállított névjegyzék a losoncapátfalvi iparosokról és kereskedőkről. 1941-ben pedig az Ipolytarnóci Levente Egyesület elnöke küldi meg jóváhagyásra az egyesület alapszabályát a belügyminiszternek.
Az újrahasznosított iratok kigyűjtése révén értékes információkat és utalásokat kaphatunk egy olyan korszakra, melynek iratanyaga eredeti lelőhelyén igen hiányos, éppen emiatt értékes mozaikdarabkái lehetnek egy forrásszegény korszaknak. És ki tudja, lehet legközelebb épp egy Madách Imre által írt levél bukkan elő raktárunk mélyéről.
 
(írta: Kovács Krisztián)