Szeptemberi vasárnapok Salgótarjánban

A látogatás napja nem volt véletlen: egyrészt, néhány héttel korábban, június 5-én Salgótarjánból is indult egy filléres gyors Budapestre, másrészt, június 19-én József főherceg részvételével került sor a losonci volt 25-ös gyalogezred emléktáblájának a leleplezésére. Érdekes módon ez az esemény nem szerepelt az érkező vendégek számára összeállított programban. Június 19. délelőttjének folyamán a városban és szűkebb környékén található nagyobb üzemeket tekinthették meg az érdeklődők: a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. ságújfalui telepét, a Salgótarjáni Palackgyár Rt. üzemét, a Kőszénbánya leányvállalataként működő Hungária Villamossági Rt. villamos centráléját. Minden esetben a gyárak vezetősége lehetőséget teremtett az üzemek területének a bejárására, és természetesen például a Palackgyár esetében volt lehetőség a gyár termékeinek a megvásárlására is. Délután pedig a „palóc Olympos”-ra a Karancsra, valamint a Salgóra szervezett túrákon vehettek részt az érdeklődők. 

Ez az esemény volt az egyik első olyan szervezett utazás a városba, amelyet komolyabb propaganda tevékenység is megelőzött, tudatosan igyekezett a város minél nagyobb tömegeket megszólítani, és számukra tartalmas elfoglaltságot biztosítani.

Az alábbiakban néhány rövid történetet, eseményt villantunk fel a város idegenforgalmának az életéből a két világháború közötti időszakban.

 

1934. november 26-i dátummal egy kérdéssor érkezett a Magyar Városok Idegenforgalmi Központjától a város polgármesterének részére. Ebben részletes tájékoztatást kértek arról, hogy hány külföldi és belföldi idegen fordult meg a településen, mennyi időt töltöttek ott, illetve becslés szintjén, mennyi pénzt költöttek el. Mivel a város ilyen statisztikákat és nyilvántartásokat nem vezetett, a helyi gyáraktól próbáltak információkat szerezni ezekre a kérdésekre. Ennek megfelelően a végeredmény is erősen torz képet fest: 800 külföldi vendéget számoltak össze 1934 folyamán, és az adatok forrásából nyilvánvalóan következik, hogy gyakorlatilag mindenki a városi üzemek munkása, vagy annak hozzátartozója volt. Az 5000 főre becsült belföldi látogatóval kapcsolatban csak annyit lehet megtudni, hogy a városvezetés becslése szerint átlagban 1 napot töltöttek a településen és 2 pengőt költöttek el ez idő alatt. Bizonyára ők voltak a filléres gyorsok utasai, ilyen járatból 8 érkezett abban az évben a városba. Az alábbiakban látható a Salgótarjáni Üveggyár Rt. kimutatása az 1934-ben az üzemben megfordult látogatókról.

 

 

 

A város több alkalommal is próbálkozott a turisták mellett más vendégeket is a városba csábítani, különböző népszerűsítő, vagy ahogyan nevezték, propagandaanyag készítésével.  

Az egyik első kísérlet egy fénykép-kampány volt 1928-ban. A Magyar Városok Országos Kongresszusa közbenjárására a városoknak lehetőséget biztosítottak arra, hogy a településükről készített „művészi kivitelű” képeket kihelyezzenek a MÁV bizonyos vonalain. A hirdetések kihelyezését 3 évig vállalta a vasúttársaság. Salgótarján városa 30 darab képet küldött be, többek között a Somlyói vashídról, Baglyas váráról, Salgó váráról. A hirdetések meg is valósultak, az viszont kétséges, hogy a céljukat, a város szélesebb körben való megismertetését mennyire látták el. A képeket ugyanis a Budapest – Salgótarján vonalon helyezték el, így éppen azok láthatták nap mint nap ezeket a képeket, akik amúgy is a város lakói voltak, vagy oda tartottak.

Önálló hirdetésekkel is kísérletezett a város. 1932 folyamán Az utazás című folyóirat szerkesztősége kereste meg a polgármesteri hivatalt egy hirdetési lehetőséggel, amivel, talán kissé meggondolatlanul, de élt is a város. A világválság azonban nem igazán kedvezett az ilyen jellegű propagandának, így végül a város 200 pengő hirdetési díjjal még adós is maradt a szerkesztőség felé a megjelent kiadvány miatt.

Egy sokkal komolyabb próbálkozás volt az a 10000 példányban kinyomtatott, 16 oldalas kis könyvecske 1936 folyamán, amely fényképekkel és rövid, de lényegre törő szöveges tájékoztatásaival mutatta be a város és környékének figyelemre méltó jellegzetességeit. A nagy kiadott példányszám ellenére ezek a könyvek ma már igazi ritkaságnak számítanak.

Egy érdekes, de nem túl sokáig fennálló elképzelés volt a palócok bevonása az idegenforgalmi propagandába. 1934 során Horváth László városi tanácsnok levélben kereste meg Kazár község elöljáróságát, hogy tudakozódjon tőle: milyen lépéseket tettek arra, hogy megőrizzék a palóc népviseletet, és azt hogyan szokták népszerűsíteni? A válaszból kiderül, hogy népművelési napokat tartanak, rendszeresen vesznek részt rendezvényeken Budapesten, és igyekeznek külföldre is eljuttatni fényképek segítségével a palóc népviselet hírét. 1934-ben a Néprajzi Múzeum és a Nógrád Megyei Múzeum igazgatóit is elhívták a faluba, ahol azok számos interjút készítettek és fényképeken örökítették meg az ott tartózkodásukat. A példán felbuzdulva Salgótarján is megpróbálkozott a palóc hagyományoknak a beépítésével a saját propagandamunkáiba, de gyorsan belátták hogy ez a város teljesen más gyökerekkel rendelkezik. Ez a próbálkozás annyiban érdekes volt, hogy már nem csak a látványosságokra, kirándulásokra alapozva akart a propaganda megszólítani utazni vágyókat, hanem egy ilyen egyedi kulturális értéket állítottak volna a középpontba. Mindenesetre egy röpke kis adatgyűjtés hevenyészett eredményei alább láthatóak.