Nógrádiak hadifogságban I. – Olasz Királyságban

Az I. világháború közelmúltban zajlott centenáriuma nemcsak a harcokban, a hazájukért elhunyt hősökre, hanem a háborúban hadifogságba esett katonák történeteire is felhívta a figyelmet. A hadifogságba esettek témája a közeljövőben is érdeklődésre tarthat számot, hiszen a magyar hadifoglyok tömeges hazatérése csak 1919 szeptemberében kezdődhetett meg, sőt még 1922-ben is voltak hazatérésre váró magyar katonák.

Amikor az Olasz Királyság 1915. május 23-án hadüzenetet küldött az Osztrák–Magyar Monarchiának, az első világháború délnyugati frontjának megnyitásához vezetett. Az olasz hadifogságba esett osztrák-magyar katonák létszámát az egyes csaták után készült veszteséglisták, illetve a bécsi Kriegsarchivban fennmaradt hadifogolystatisztikák alapján tudjuk megbecsülni. 

Az olasz statisztikák szerint a háború folyamán 477024 osztrák-magyar katona esett olasz hadifogságba, beleértve azt a kb. 24 ezer embert, akiket az olaszok a szerbektől vettek át (ez volt a szerb halálmars, mely fő célja Asinara – Szamár sziget volt). Közülük a magyar hadifoglyok száma 100-150 ezer közé tehető. Pontosabb adatot nehéz megadni, mivel az osztrák–magyar statisztikák az eltűntek adatait is tartalmazzák, illetve az elfogó olasz hadseregek pedig csak a tiszti hadifoglyok nevét és nemzetiségét jegyezték fel, és számos esetben egyszerűen osztrákoknak nevezték az ellenséget.

Milyen keretek közt működött a hadifogság? A századforduló idején megrendezett I. és II. hágai békekonferencián (1899, 1907) többek között a hadifoglyok helyzetét is szabályozták. Az Olasz Királyság mindezeket aláírta és ezt vette alapul a hadifoglyoknak nyújtandó ellátás kidolgozásában. Ezen egyezmények alapján rögzítették, hogy a hadifoglyokkal emberségesen kell bánni: a tulajdonaiktól nem szabad őket megfosztani, egyedül a fegyvereiket, a lovaikat, és a katonai papírjaikat lehet tőlük elvenni. Olyan élelmezési és ruházati ellátást kell biztosítani nekik, amit az elfogó ország katonái kapnak. Az elfogó hadsereg szabályzata volt érvényes rájuk: a kihágásokat és bűncselekményeket, mint például az őrség megtámadását, a szökési kísérleteket, elzárással büntethették. A hadifoglyok díjmentesen küldhettek haza leveleket és csomagokat. A tisztek számára illetményt kellett fizetni a rangjuknak megfelelően. Előírta továbbá, hogy a konfliktus lezárultával mielőbb biztosítani kell a hazatérésüket. A konvenció(k) szerint a hadifoglyok nem kerültek jogilag az őket elfogó hadsereg fennhatósága alá, így ellátásukról a saját országuk kormányának kellett gondoskodnia. Ennek megszervezése a két hadviselő fél közötti megállapodás alapján történt. Mivel esetünkben ilyenre nem került sor a konfliktus elején, az Olasz Királyságba internált hadifoglyokról, beleértve a magyarokat, az olasz kormánynak kellett gondoskodnia.

Mielőtt a hadifoglyokat huzamosabb időre elhelyezték — az Olasz Királyságban több mint 90 hadifogolytáborba —, a háborús övezetben gyűjtőtáborokban várakoztatták őket. Először 5-6 napig vesztegzár alatt tartották őket, elkerülendő, hogy fertőző betegséget vigyenek be az országba. Ezután lefertőtlenítették és kihallgatták őket, hogy katonai információkhoz jussanak tőlük, csak ezt követően szállították el őket a táborokba.

Az olasz hadifogságba kerülő magyar hadifoglyok történetét két részletben ismerteti a szakirodalom. Az egyik az Asinara szigetére szállított, másik pedig az Olasz Királyság szárazföldi területén raboskodó magyar hadifoglyok története. Ebben a cikkben az asinarai hadifogolytábort emeljük ki név szerint.

 

Forrás: Hadifogoly magyarok története. I. köt. Bp., 1930. 225. p.

 

Asinara

A szerb hadifogságba esett osztrák–magyar hadifoglyokra rendkívül nehéz sors várt. Szerbia 1915. novemberi elfoglalása és a szerb hadsereg visszavonulása után a hadifoglyok helyzete még tovább romlott, amikor a visszavonulók a foglyaikat is magukkal hurcolták. Az albán hegyeken és tengerparton keresztül vezető halálmars és - egy szerb-olasz egyezményt követően - az Asinara szigetére vivő hajóút során, majd a hadifogságban rengetegen életüket veszítették.

Azért is foglalkozik vele külön a szakirodalom, mert a szerb halálmars után, annak következményeként az Asinarán kitett hadifoglyok soraiban „oly rettenetes pusztulás következett be, hogy sorsuk és a velük kapcsolatos események lényegesen elütnek az olasz szárazföldön létesített hadifogolytáborok életétől. Ez a sziget volt ugyanis 1916 elején az olaszországi „haláltábor”. 

 

Forrás: Hadifogoly magyarok története. I. köt. Bp., 1930. 169. p.

 

Korabeli beszámolók szerint „a foglyok látványa valósággal megdöbbentette az olaszokat. Még az osztrák és magyar tisztek csoportja is, mely az elsők között, katonás vezetés alatt és a legénységnél valamivel kevesebb nélkülözés és szenvedés után került szemük elé, részvétre indította őket; kezdetben el sem akarták hinni, hogy ez a lerongyolódott, torzonborz, beesett arcú társaság csupa tiszt. Mikor aztán kérdezősködésükre a tisztek francia és olasz nyelven dióhéjban elmondták az albán út borzalmait, itt is, ott is felhangzott a szánakozó szó: „poveriufficiali!” 

A Nógrád Megyei Levéltárban található halotti anyakönyvek másodpéldányaiban végzett kutatások alapján Asinarán hunyt el: 

- Takács Ferenc (halálozás ideje: 1919.01.16.; bejegyzés éve: 1926; alakulata, rendfokozata: cs. és kir. 25. gyalogezred, tizedes; illetősége: Mátraverebély)

- Czinege István (halálozás ideje: 1919.10.30.; bejegyzés éve: 1927; alakulata, rendfokozata: Cs. és kir. 11. utász zászlóalj, utász; illetősége: Rétság)

- Vilhelm Salamon (halálozás ideje: 1918.11.05.; bejegyzés éve: 1920; alakulata, rendfokozata: cs. és kir. 25. gyalogezred, tizedes; illetősége: Tereske)

A halotti anyakönyvek bejegyzései között, az elhalálozás helyénél számos esetben azonban csak az ország neve került feljegyzésre, így feltételezhető, hogy az asinarai hadifogolytáborban elhunytak száma ennél jóval több. 

 

A hadifogolynapló

Ahogyan korábban is volt olvasható, a hadifogoly tisztek illetményt kaptak, és ebből füzetet és íróeszközöket is vásárolhattak, így papírra vethették a hadifogságban tapasztaltakat, levelet küldhettek szeretteiknek. A Vöröskereszt szervezetei a családdal való levelezésben működtek közre és ők tartották fenn a tudósító irodákat, ahol érdeklődni lehetett a hadifoglyok felől. 

Sajnos a legtöbb hadifogolytól elvettek minden írást: a naplókat, a fogságban kapott leveleket, mielőtt hazaengedték őket. A szerencsésen megmaradt anyag rendkívül értékes forrásnak számít.

Ezek közé tartozik az MNL Nógrád Megyei Levéltárában található Galos János ceruzával íródott naplója. Ebben a bőrkötéses kis füzetecskében olasz hadifogságának és hadifogolytáborba való menetelésének útját írja le, miután 1918. november 3-án Triesztben fogságba esett. A naplóból szó szerint idézünk egy részletet:

„November 11. 8-kor indulás Verona felé egész nap. Semmit nem kaptunk enni. 6 órakor megérkeztünk egy lágerbe. Ott háltunk Lugagnanóban.

12-én kaptunk 2 ember egy kis kenyeret, 3 ember egy konzervet. Egész napi élelem. Már a készletem teljesen elfogyott. Most várunk, hogy mi történik velünk. Este sátort húztunk Mikóval. Az alatt háltunk éhesen. 

16.: Del. 10-kor indultunk Lugagnanóból. Kaptunk fél kenyeret, fél konzervet. Meneteltünk du 7-ig. Iten egy lágerben háltunk. Nyers káposztalevelet főztem só nélkül. De nem tudtam enni. Reggelig fáztunk.”

Galos János 1919-ben hazatérhetett szülőföldjére, azonban a harctéren szerzett „idegsorvadásos betegség” miatt 1925-ben elhunyt.

 

1. Galos János - csoportkép

Forrás: MNL NML XIII. 31. e.

 

A hadifoglyok hazatérése

A magyar hadifoglyok tömeges hazatérése Magyarország belső problémái miatt csak 1919 szeptemberében kezdődhetett meg. A folyamatot az is lassította, hogy az Olasz Királyság Magyarországtól követelte a szenet a hadifoglyokat szállító vonatok üzemeltetéséhez, aminek teljesítése a szénhiány miatt akadozott. A hadifoglyok két irányítóállomáson, Linzen, illetve Villach-on keresztül utaztak haza, ahol a Vöröskereszt segélyeiben részesültek. Úticéljuk valamelyik leszerelő tábor — Csót vagy Zalaegerszeg — volt, ahol pénzbeli támogatásban részesültek a hazautazáshoz. Fogadóbizottság is működött Triesztben és Szentgotthárdon. A rokkant, illetve súlyos beteg hadifoglyok (pl. TBC, gázmérgezés, epilepszia, idegrendszeri megbetegedések, tumorok, vakság, vagy valamely végtag elvesztése.) kicserélt hadirokkantként már a háború alatt is hazatértek.

 

2. Mahalek Ferenc salgótarjáni illetőségű olasz hadifogoly igazolójegye

Forrás: MNL NML V. 171. c. 3003/1919

 

A Nógrád Megyei Levéltár anyagában megtalálható a Salgótarjánba hazatért olasz hadifoglyok 32 névből álló listája és a csóti hadifogoly-leszerelő táborból hazaengedett szécsényi illetőségű hadifoglyok nevei is. 

Salgótarjánba hazatért foglyok névsora (betűhív formában): 

Botos István, Botos Mátyás, Bányik Orbán, Bulik Ferencz, Csaba Dezső, Godó jolika Sándor, Girtl István, Gyurcsik Sándor, Hudák Endre, Kólinkás Gyula, Krivanek Vilmos, Kuncz Lajos, Furmann János, Király Nándor, Lajgút Pál, Medella Ferencz, Melichercsik János, Princz György, Röhmer Árpád, Ribár József, Sedini Gyula, Sztremen Ferencz, Szklenár Pál, Unger Ferencz, Váradi András, Vonsik Bertalan, Veincziller Dezső, Vizacitek (?) Alajos, Müller Lajos, Rigó Antal, Medved István, Rosjár József

 

3. Salgótarjánba hazatért foglyok névsora

Forrás: MNL NML V. 171. c. 4013/1919

 

Szécsénybe hazatért foglyok nevei, a cs. és kir. 25. gyalogezredből (betűhív formában): 

Horváth Ferencz, Rádi Pál, Csernyák Mihály, Lantos János, Takács István, Loorinczik Sándor, Szóki István

 

4. Szécsényi illetőségű olasz hadifogoly bemutató lapja és igazolványa

Forrás: MNL NML V. 503. 696/1919

 

Az elhunyt hadifoglyokat a helyi temetőkben helyezték örök nyugalomra, így a halotti anyakönyvezés segítségével össze lehet állítani az egyes táborokban elhunyt hadifoglyok listáját. Az anyakönyvi bejegyzésekben azonban nincs feltüntetve a hadifogoly nemzetisége, így annak magyar származására a saját és a szülei, valamint a szülővárosa – igen gyakran nem helyesen írt- nevéből lehet következtetni.

Az I. világháborúban olasz hadifogságba esettek kutatása a Nagy Háború centenáriumának köszönhetően újabb lendületet vett, ennek eredményeként a közeljövőben várhatóan bővülni fognak a Nógrád megyei illetőségű olasz hadifoglyokról való ismereteink.

 

 

Irodalom:

- Hadifogoly magyarok története. I. kötet. Budapest, 1930, Atheneaum

- Keglovich Rita: A Nagy Háború magyar hadifoglyai Olaszországban. Doktori értekezés. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, 2018.