Trianoni menekültek a „határvárossá lett Salgótarjánban”

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés nemcsak területi és gazdasági veszteségeket okozott, hanem a magyar társadalomban nemzeti identitást érintő kérdéseket hozott fel, illetve érintette a mindennapokat is. Ez legjobban a megszállt területekről érkező menekültek tömeges megjelenése és elhelyezésük kapcsán figyelhető meg. 
 
Dr. Förster Kálmán visszaemlékezése
Erre kiválóan reflektálnak dr. Förster Kálmánnak, Salgótarján első polgármesterének visszaemlékezéseiben írott szűkszavú sorai, amikor visszagondolt a cseh „prevzat” azaz megszállás után kialakult helyzetre. Szeretett szülőföldjét, a Magas-Tátrát, a Szepességet és a poprádi polgármesteri tisztséget ott kellett hagynia, mivel nem tette le a hűségesküt az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaságra: „sokan voltunk, akiknek el kellett hagynunk azt a földet, melyet olyan nagyon szerettünk. […] vártam, milyen hírek jönnek Pestről, gondoskodik-e a porig sújtott magyar állam a sok elbocsátott menekült tisztviselőről. A megszállt területekről menekült tisztviselők számát szaporítottam én is, mikor Pesten az e célból Pest vármegyeházában létesített hivatalnál jelentkeztem és beosztásomat kértem. […] mint menekült tisztviselő csak örülhettem, ha módomban van egy olyan állást a siker reményével megpályázhatnom, mely a feleségemet és engem megnyugtató existenciához juttat.” 
Menekülthelyzet Magyarországon
A menekültek jelentős része 1918 novembere és 1923 decembere között érkezett Magyarországra. Az Országos Menekültügyi Hivatal (OMH) 1924-ben kiadott zárójelentése szerint a megszállt területekről, az utódállamokból körülbelül 350 000-en menekültek Magyarország területére. A nevezett hivatalt a kormány csak 1920. április 16-án hozta létre, mint menekültek ügyeit koordináló hivatalos szervezetet. 
A trianoni békeszerződés 100. évfordulója kapcsán erőteljesebben fellendülő kutatások szerint a trianoni menekültek száma Magyarországon közel 430 000 főre tehető, ha figyelembe vesszük az illegális határátlépőket. A menekültek - ahogyan a korabeli sajtóban nevezték még: vagonlakók - foglalkozás szempontjából nem voltak egységesnek tekinthetők. A vasúti alkalmazottól, a bányásztól kezdve a járásbíróig, a tiszti ügyészig megfigyelhető a menekültek foglalkozásszerkezete és ebből adódóan más-más háttérrel, kirívó egzisztenciális különbségekkel jöttek az új lakóhelyükre. A legújabb kutatások szerint a Magyarországra érkezettek közül a keresettel rendelkezők közel kétharmada állt korábban állami- vagy magántisztviselői alkalmazásában. Ahogyan dr. Förster Kálmán visszaemlékező soraiból is érzékelhető, a súlyos válságban lévő magyar államnak igen nehéz volt a menekültek tömegét munkához és lakóhelyhez juttatni. Az állami, a vármegyei és községi hivatalok nehezen, vagy egyáltalán nem tudták felvenni a menekültek közül a hivatalnokokat. Az állam végül, látva az egyre kezelhetetlenebbé váló helyzetet, 1920 októberében rendeletet adott ki a menekültek bevándorlásával kapcsolatban: kizárólag családegyesítés, megkezdett tanulmányok, valamint igazolt kiutasítás címén lehetett a letelepedést kérni.
 
Menekültek Salgótarjánban
A Salgótarjánba menekültek számáról pontos számadatot – a levéltári források, a sajtótörténeti források szűkmarkúsága miatt – nem lehet megadni. Hozzávetőleges információkkal azonban rendelkezünk. 
Az MTA- Lendület Trianon 100 Kutatócsoport, az MTA Bölcsészettudományi Központ és a Noran Libro Kiadó jóvoltából elérhető egy adatbázis a menekültekről.  Az adatbázis az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek nevét, korábbi lakóhelyét, foglalkozását és a Magyarországra érkezésük helyét rögzíti. Az adatbázist a hivatalos összeírások, a Magyar Országos Levéltárban őrzött MÁV-iratanyagban lévő források, különböző levéltári anyagok, a helyi sajtó, valamint a menekültek érkezését 1920-1921-ben rögzítő Erdélyi Hírek című lap alapján állították össze.
Salgótarjáni érkezési hellyel - jelen adatok szerint - 82 fő menekültet találunk a nyilvántartásban. Az adatokból látható, hogy nem volt homogén a menekültek foglalkozásszerkezete: az iparosok, bányászok mellett vasúti alkalmazottak lelhetők fel zömében. A 82 fő menekült harmada a Magyar Államvasutak alkalmazásában állt. Kevés volt az állami, vármegyei alkalmazott, a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők száma csekély volt. 
A menekültek illetőségi helyét tekintve döntő többségben Erdélyből, illetve a cseh megszállt területek határmenti magyarlakta területeiről érkeztek; csekély számban jöttek a Bánságból is.
Néhány menekült életútját rekonstruálni lehet, ezek közül kiemelném Góró Andort, aki bányatisztként érkezett az erdélyi Petrozsényből 1921. december 5-én Salgótarjánba, Szolnokon keresztül. Góró Andor a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. intézőjeként került alkalmazásba, a salgótarjáni Chorin Ferenc Reálgimnázium  Felügyelőbizottsági tagja volt és mellette a salgótarjáni Cserhát Vadásztársaság ellenőreként is tevékenykedett. Ismertetni lehet dr. Farkas Béla életútját is, aki járásbíróként érkezett Kolozsvárról Szolnokon keresztül Salgótarjánba 1921. május 20 és 31. között, és a salgótarjáni polgármesteri iratok tanúsága szerint 1923-ban már a salgótarjáni járásbíróságon dolgozott járásbíróként. Ezek a példák azonban eltérnek a menekültek többségére jellemző valós helyzettől. A menekültek jelentős része nehezen, illetve végzettségétől eltérő területen talált munkát Salgótarjánban.
Ahogyan korábban írtam, a Magyar Államvasutak alkalmazottai közül számos menekült érkezett Salgótarjánba. A menekültekről nyilvántartással is rendelkezünk a levéltárunk anyagában fellelhető salgótarjáni elöljárósági iratok között. Ezeket a nyilvántartásokat a Magyar Államvasutak salgótarjáni állomásfőnöksége állította össze. Az íveket többféle formában készítették, melyek közül egyet a jelen cikkben teszünk először közkinccsé. Az ívek tartalmazzák a menekült nevét, foglalkozását, mikor érkezett Salgótarjánba, magával hozott családtagok száma és egyéb információk. A többi nyilvántartásból kiderül, hogy a vasúti alkalmazottak Zólyomból, Losoncról, Kassáról, Fülekről, Ajnácskőről, Tiszolcról, Zsolnáról, Feledről menekültek Salgótarjánba.
 
írta: Szepessyné Judik Dorottya
 
 
 
 
 
 
 
 
Zárszó gyanánt
Az 1918-1924 közötti időszak történetével kapcsolatban levéltárunk őrizetében számos forrás áll az érdeklődők, a diákok és a kutatók rendelkezésére. Történeti blogjaink segítségével ezeket tesszük közkinccsé online elérhető formában. Az olvasók figyelmébe ajánlom a Nógrádiak a Nagy Háborúban és a Sodrásban és ellenállásban – Nógrád megye 1918-1924. c. történeti blogjainkat.
 
Forrás:
HU-MNL-NML V.171.c. Salgótarján Nagyközség Képviselő-testületének iratai. Elöljárósági iratok. 1230/1921
HU-MNL-NML V.183.a. Salgótarján polgármesterének iratai. Általános iratok. 1623/1923
 
Irodalom:
http://nogradleveltar.hu/nagyhaboru/
http://nogradleveltar.hu/sodrasban/
http://trianonlOO.hu/menekultek
 
Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon. Bp., 2020. Jaffa Kiadó
Dr. Förster Kálmánnak Salgótarján város első polgármesterének visszaemlékezései. Nógrádi Tudománytár 3. Szerk.: Szirácsik Éva, Salgótarján, 2012. 
Petrichevich-Horváth Emil: Az Országos Menekültügyi Hivatal négyéves működéséről. Budapest, 1924.
Szűts István Gergely: "Kiköltözők társadalma" (A trianoni menekültkérdés ábrázolása két korabeli regényben). In: Valóság, 2011. 54. évf., 1. sz. 21-36. p.
Szűts István Gergely: Elűzöttek. Menekültek, optánsok, vagonlakók. In: Rubicon 2017. 7–8. sz. 52–61.p.