A dualizmus kori választói névjegyzékek a családkutatásban

A családkutatás egyik jelentős forráscsoportjai azok a választó névjegyzékek, amelyek az 1848-as törvényalkotás után keletkeztek, amikor az addigi rendi országgyűlést felváltotta a népképviseletre alapozott parlamentarizmus. A dualizmus időszakában azonban a választójog az életkoron kívül vagyoni és iskolázottsági cenzushoz kötött. Országos viszonylatban a népességnek mindössze 5,5-6,5% közötti aránya rendelkezett választójoggal a dualizmus idején.

A választói joggal rendelkezők összeírására központi választmányt kellett alakítani, melynek tagja volt minden választókerületből két fő. A választás napján csak a választói névjegyzéken szereplők rendelkeztek választói jogosultsággal. A levéltár gyűjteményében őrizzük ezeket a választói névjegyzékeket, amelyek bőséges információval szolgálhatnak a családkutatók számára. A településenkénti összeírások tartalmazzák a választói névjegyzékre felvett személy nevét, életkorát, foglalkozását, és azt a jogosultságot, ami alapján választói joggal bírhatott. Ezek a régi jog, földbirtok, házbirtok, jövedelem és értelmiség kategóriái, amelyekbe az alapján történt a besorolás, hogy a választójogi törvény alapján milyen cenzusnak felelt meg az illető.

 

Az 1848-as törvényalkotás után az 1874. évi XXXIII. törvény alapján választottak a kiegyezést követő, dualista időszakban. A törvény választói jogot ad az ország mindazon bennszületett vagy honosított polgárainak – a nőket kivéve – akik 20. életévüket betöltötték, és az alábbi minimálisan szükséges kellékekkel bírnak. Választói jog az 1848. előtt fennállott kiváltságokra nem volt alapítható, de meghagyja a törvény a választójogát azoknak, akik 1848. évtől 1872. évig bezárólag készített országgyűlési névjegyzékek valamelyikén benne foglaltattak. Ők régi jog alapján választhattak továbbra is. A szabad királyi és rendezett tanácsú városokban házadó alá eső, legalább három lakrészű ház vagy 16 frt tiszta jövedelem után megrótt földbirtok a cenzus legkisebb határa, a nagy- és kisközségekben megmaradt az úrbéri értelemben vett ¼ telek. A jövedelem nagyságát – ház, föld, saját tőke után – legalább 105 frt tiszta jövedelemben minimalizálta a törvény. Ugyanekkora jövedelemben határozta meg a kereskedők, gyárosok, kézművesek cenzusát, és a kézművesek esetében újra legalább egy segéd után fizetett jövedelemadót szab kitételnek. 

Tekintet nélkül a jövedelemre választói joggal rendelkeztek a tudományos akadémia tagjai, tanárok, akadémiai művészek, tudorok, ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, sebészek, gyógyszerészek, okleveles gazdák, okleveles erdészek és okleveles bányászok, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők, iskolai tanítók, okleveles kisdedóvók.

Nógrád vármegye dualizmus kori időszakában hat választókerületben adhatták le szavazataikat a választók. A kerületek megnevezései 1893-ig megegyeznek a járási beosztással. Ekkor a balassagyarmati járásból kiszakad a gácsi járás, de ez a választókerületi beosztást nem érinti. Továbbra is a balassagyarmati, a losonci, a füleki, a nógrádi, a sziráki és a szécsényi kerületek alkotják a vármegyén belüli közigazgatási választói határokat, és a kerületek névadói a járási központ funkcióját ellátó települések.

 

A választójog kiszélesítéséért indított mozgalmak a századfordulón egyre inkább felerősödtek, amelynek kezelésére olyan törvényt kellett volna alkotni, amely beemeli a választójogosultak közé elsősorban az egyre nagyobb létszámú munkások tömegét. A dualizmus rendszere azonban nem engedhette meg magának a parlamentális jogok széleskörű kiterjesztését, ha meg akarta őrizni legitimációját. Az országos és a helyi szinten is jellemző 5-6%-os választójogosultsági arányra volt szükség ahhoz, hogy a kormánypárt és az ellenzék megőrizze azt a működési sémát, amit a dualizmus rendszere fenntartásáért az évtizedek alatt a gyakorlatban kidolgoztak. Így a dualizmus kori választói névjegyzékek esetében a kutatás során arra kell számítanunk, hogy a népesség igen szűk rétegére vonatkozóan tartalmaznak értékes információkat.