Találatok

A magyar politikatörténet kevés olyan személyiséggel rendelkezik, akik politikusként sikerrel őrizték meg becsületüket és tiszta lelkiismeretüket. Az éppen 450 évvel ezelőtt elhunyt nádor, Nádasdy Tamás ezen kevesek közé tartozott.
Típus: Hír
Amikor a jobb oldali közlekedés kérdését a magyar minisztertanács 1941 májusában napirendjére tűzte, akkor az európai szárazföldön Magyarország volt az egyetlen, ahol a közúti forgalomban a balrahajtás volt a kötelező.
Típus: Hír
IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten, a Mátyás-templomban. Még a koronázási szertartás előtt hitlevélben biztosította a nemzetet az alkotmányos jogok és a törvényes rend megtartásáról. Halálának 90. évfordulójára emlékezve mutatjuk be a királyi hitlevelet.
Típus: Hír
Hetven éve, 1942. augusztus 20-án reggel, röviddel a felszállás után lezuhant Horthy István kormányzóhelyettes vadászgépe. A baleset körülményeit máig titkok övezik.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
A pesti lámpagyújtók 1851-ben kiadott üdvözlő levelével kívánunk a Magyar Országos Levéltár kutatóinak, ügyfeleinek, dolgozóinak és egyben a honlap látogatóinak sikerekben gazdag, boldog újesztendőt!
Típus: Hír
Magyarország Külügyminisztériuma és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nagyszabású konferencia keretében emlékezik 2012. május 10-én a két ország közti diplomáciai kapcsolatok 90 évvel ezelőtti felvételére.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Hír
Július 10-12. között, Badacsonyban tartották a Fiatal Levéltárosok Egyesületének V. Tudományos Nyári Táborát, melynek első napján bemutatták az Elektronikus levéltár fejlesztésében eddig elért eredményeket.
Típus: Hír
„Az Elektronikus levéltár megvalósítása Magyarországon” címmel rendeztek sajtótájékoztatót Budapest Főváros Levéltárában.
Típus: Hír
Eredményes lett a szkennerekre kiírt közbeszerzési eljárás, így március végéig két nagyteljesítményű digitalizálóeszközzel gyarapodik a Magyar Országos Levéltár.
Típus: Hír
2014. március 12-én tovább bővült a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) egyik legtöbb virtuális látogatót vonzó felülete, az Adatbázisok Online.
Típus: Hír
Augusztus közepétől az Európai Levéltári Portálon keresztül is hozzáférhetők a magyarországi levéltárakra vonatkozó adatok.
Típus: Hír
A Páneurópai piknik 25. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár a német Szövetségi Levéltárral közösen publikálta az eseménnyel kapcsolatban a levéltárakban őrzött dokumentumokat az Európai Levéltári Portálon.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára által digitalizált anyakönyvek (mikrofilmszám: A1–A1015) már kikérés nélkül, azonnal elérhetőek a Lángliliom utcai kutatóteremben. A korábban csak mikrofilmen hozzáférhető anyakönyvek száma folyamatosan bővül, havonta várhatóan ötszáz mikrofilm átadásával gazdagodik a digitális anyakönyvi gyűjtemény. A kutatás elősegítése érdekében öt új számítógép-terminált helyeztünk el a kutatóteremben.
Típus: Hír
2015. szeptemberében Budapest ad helyet az európai levéltári szakma egyik legjelentősebb eseményének, az APEx projekt záró konferenciájának. Az esemény az év legnagyobb szakmai rendezvénye lesz.
Típus: Hír
Örömmel tájékoztatjuk kedves kutatóinkat, hogy a digitális anyakönyvi gyűjtemény immár az A1300 számú filmtekercsig bezárólag érhető el a Lángliliom utcai kutatóteremben elhelyezett számítógépes terminálokon.
Típus: Hír
A szervezet júniusban Athénben tartja soron következő konferenciáját, a jubileumot hangsúlyozó Working together, looking forward: 20 years of DLM címmel. Április 6-ig bárki jelentkezhet előadással, a program szervezésében a Magyar Nemzeti Levéltár működik közre.
Típus: Hír
A túrkevei református templom fennállásának első harminc éve alatt több felújításon is átesett, melyek során mindannyiszor az időjárás okozta sérüléseket kellett helyreállítani. A természet okozta károk közül a legsúlyosabbat egy villámcsapás okozta 1783-ban.
Típus: Hír
2013 szeptember 11. és 13. között szakmai napok keretén belül mutatták be a levéltárosoknak és szakmai érdeklődőknek az elektronikus levéltári rendszert a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Lángliliom utcai épületében.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár egyik leglátogatottabb internetes felülete az Adatbázisok Online. Itt egy helyen megtalálható és kereshető az MNL Országos Levéltárának 27 adatbázisa. Az egységes keresőfelület révén egyetlen keresőszó beírásával találatokat kaphatnak a felhasználók a levéltár legrégebbi iratai, a Mohács előtti oklevelek, és az MSZMP jegyzőkönyvei közül is.
Típus: Hír

Oldalak