A Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően lezajlott „júliusi válság” végén, 1914. július 25-én az uralkodó kiadta a parancsot a Monarchia alakulatainak részleges mozgósítására és a hadműveletek megkezdésére Szerbia ellen. Ez a lépése hat nappal később kiváltotta az Orosz Birodalom hadüzenetét, ami az általános mozgósítást vonta maga után a dunai monarchia államaiban.
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadszervezete tökéletesen jellemezte az államszervezet összetett jellegét: Császári és Királyi Hadsereg, Őfelsége Hadiflottája, Magyar Királyi Honvédség és a Népfelkelés, valamint ezek osztrák „ellensúlyai”, a Landwehr és a Landsturm. Az 1868-as véderőtörvény szerint az ún. közös alakulatok alkották az elsővonalbeli sereget, a Honvédségnek és az osztrák Landwehrnek pedig támogató, második vonalbeli szerepet szántak. Harmadik vonalat képezett a békében csak papíron létező Népfelkelés és Landsturm.
A világháború kitörésekor összesen 183.500 magyar katona szolgált a közös hadsereg magyarországi kiegészítésű ezredeiben, valamint a honvédség alakulataiban. A július 25-én elrendelt részleges, illetve a hat nappal később bejelentett általános mozgósítás során Magyarország területéről további 1.663.500 fő vonult be.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területére esett a k. u. k. hadsereg IV. budapesti hadtest parancsnoksága, illetve a m. kir. Honvédség. I. budapesti kerülete, mint az ide vezényelt alakulatok elhelyezési és utánpótlást biztosító körlete. E kettő közigazgatási területei lefedték egymást, de a beosztott közös és honvédségi alakulatok kiegészítési területei már eltértek egymástól. Vármegyénkben igen sok, szám szerint 115(!) alakulat, alegység, osztály és intézet került elhelyezésre, illetve nyerte innen egészben vagy részben innen kiegészítését.
Az 1868-as véderőtörvény 1. §-a szerint „A védelmi kötelezettség átalános, és minden védképes állampolgár által személyesen teljesitendő.” A gyakorlatban három részre volt bontva; állítási-, szolgálati- és népfölkelési kötelezettségre. Az állítási- vagy sorkötelezettség a 21–23 éves kor közöttiekre vonatkozott. A szolgálati kötelezettség jelentette a fegyveres erők kötelékében eltöltött időt, melynek ideje fegyvernemenként változott. A népfelkelés kötelezettsége azon 19–42 év közöttiekre vonatkozott, akikre a hadsereg nem tartott igényt, vagy elkerülték a sorozásokat. Alapvetően a sereg pótlására, illetve kisegítő szolgálatra alkalmazták őket.
Nagy kérdés, hogy a háború milyen mértékben érintette a vármegye mintegy – Budapest nélkül számolva – 1.148.365 fős lakosságát. Csak viszonylag nagy szórással lehet egyelőre megállapítani a bevonultak, elesettek vagy eltűntek, illetve rokkantak számát, mivel konkrét adatok és statisztikák nem vagy csak hiányosan állnak rendelkezésünkre. A helyzetről sokat elmond a Magyar Statisztikai Közlemények 1924-ben kiadott, az 1913–1918 közötti népmozgalmat vizsgáló felmérése:
„A tényleges szaporodást 1914-től a nagyarányú belső vándorlások, a statisztikailag számba nem vett bevonulás ismeretlensége miatt nem lehet kellő pontossággal kiszámítani.”
Tobábbi anyagok elérhetők 2014-es blogunkban:
A galériát összeállította: Fuchs György