A katonai szempontból reménytelen helyzetbe kerülő katonák a világtörténelem kezdete óta megadással próbálták megmenteni életüket; ezzel magukat teljes mértékben a győzteseknek szolgáltatták ki. A genfi és hágai hadijogi egyezmények szabályozták a fogságba esett katonák életkörülményeit. Ezek szerint a hadifogoly tiszteket egyáltalán nem volt szabad munkára fogni, a tiszthelyettesek munkafelügyelőként, a legénységi állomány tagjai pedig munkásként nyerhettek alkalmazást.
Az I. világháború kitörését követő hetekben az osztrák-magyar hadvezetés számára is világossá vált, hogy valami jelentős mértékben megváltozott a korábbi idők háborúihoz képest, mégpedig a hadifoglyok száma nagyságrendekkel múlta felül a korábbiakat. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén 1916 első felében már több mint egymillió ellenséges katona tartózkodott fogságban. A jelenség felkészületlenül érte mind a katonai, mind a civil hatóságokat. A probléma először közigazgatási jellegűnek tűnt. Hol lehet az ellenséges katonákat elszállásolni és biztonságosan őrizni? A ceglédi polgármester 1914. szeptember 3-án táviratban kért segítséget Fazekas Ágoston Pest megyei alispántól, miszerint a városban tartózkodó 25 rendőr nem tudja a közbiztonság fenntartását és az Aradról átvezényelt 888 hadifogoly őrzését megoldani.
Az 1914 nyarától folyamatosan kézbesített behívók hatalmas munkaerőhiányt eredményeztek a gazdaságban, a Pest megyei településekről több mint 110 000 férfi vonult be katonai szolgálatra. A kieső munkáskezek pótlására 1915-től érkeztek hadifoglyok, akiknek többsége a cári Oroszország alattvalója volt. Nemzetiségi szempontból oroszokon kívül ukránok, moldávok, lengyelek kerültek Pest megyébe. Természetesen az Osztrák-Magyar Monarchiával hadban álló többi ország katonái (románok, szerbek, montenegróiak, olaszok) is felbukkantak itt.
A hadifoglyok száma Pest megyében 1915 második felétől robbanásszerűen emelkedett, 1916 végére elérte a 40 000-t. Az ide vezényeltek fele a mezőgazdaságban kapott munkát, a fennmaradó hányad pedig az ipari üzemeknél, illetve a közvetlen katonai felügyelet alatt működő vállalatoknál dolgozott.
A hadifoglyok hazaszállítása már 1918 elején napirendre került. A bukaresti és breszt-litovszki békék megkötése után a román és orosz hadifoglyok hazatérésével számoltak a hatóságok. A többiek hazatérésére 1918 novemberében került sor. A szovjet-oroszországi polgárháború miatt az orosz hadifoglyok hazatérése elmaradt, azt csak az 1921-ben megkötött rigai egyezmény tette lehetővé, de nem tette kötelezővé. Ez év végén 271 orosz fogoly nyilatkozott arról, hogy nem kíván hazatérni hazájába. Legtöbbjüknél a maradás hátterében a családalapítás, a könnyebb megélhetés, illetve a politikai változásoktól történő idegenkedés állt.
A galériát összeállította: Dr. Schramek László Péter
Az iratok előkészítésében közreműködött: Tóth Bence Péter