A Felsőnógrád c. lapban nagybetűs felhívásokkal tették közzé a betartandó higiéniai szabályokat, ezzel is segítve a lakosságot:

 

Ne igyunk kútvizet, legfeljebb forralva, és úgy lehűtve! 

Igyunk ásványvizet és artézi vizet!

Kezünket gyakran mossuk!

Csak jól megfőlt és megsült ételeket együnk!

Ne igyunk szeszesitalt!

Ne fogjunk kezet senkivel!

Ne együnk nyers gyümölcsöt!

 

 

A hadvezetés számára a legtöbb fejfájást a venereás megbetegedések, más néven a nemi betegségek okozták. A társadalomra gyakorolt káros hatása sokrétű „pusztítást” okozott: aláásta családi életet, csökkentette a születések számát, és „degenerálta az ivadékokat is” - az 1916. május 5-i Minisztertanácsi jegyzőkönyv szerint. Ezért gondoskodni kell a népesség felvilágosításáról, orvosi továbbképzésről, ambulanciákról és kórházi helyiségekről.

 

 A cs. és kir. haderő 5,6%-a szenvedett valamilyen nemi betegségben a háború kitörése előtt, és az óvóintézkedések hiánya miatt a csapatkórházakban 1915-re már az ápolt katonák fele nemi beteg volt, meghaladta a 12 %-ot, amely évi 700 000 esetet jelentett. Ezért 1915 nyarán a hadügyminisztérium létrehozta a tábori bordélyok hálózatát ellenőrző részleget. 

A katonaságnak ugyanis szervezett bordélyai voltak a hadtápkörzetekben a tiszti és legénységi állomány „kielégítésére”, és a homoszexualitás megelőzésére. A prostituáltakat is három csoportba sorolták: I. és II. osztályú kurtizánok szerint. Az elsőbe a tiszteket kiszolgáló, a másik kettőbe a legénységet szolgálók tartoztak. Azonban 1916-ban is még kevés intézmény működött a jelentkezők hiánya miatt, mivel feltétel volt a fényképes egészségügyi könyv, az alkohol fogyasztása tilos volt, katonai hatóság bármikor ellenőrizhette őket, havonta egyszer orvosi vizsgálat alá estek, valamint megelőző szereket kellett alkalmazni: bórvazelin, hipermangán, szappan és bidé. A betegnek bizonyult kurtizánokat rendőri kísérettel a Monarchia nagyvárosaiban működő kórházakban kezelték. Büntették azokat, akik eltitkolták a betegségüket és közösültek, még akkor is, ha nem történt fertőzés. Ez utóbbi súlyos testi sértésnek bizonyult, ezért hat hónapig-, vagy egy évig terjedő fogsággal büntették. A szándékos fertőzés börtönbüntetést vont maga után. A katonai orvosi vizsgálatok is leginkább erre vonatkoztak, nem törődve a többi betegséggel.

1915-ben belügyminiszteri rendelettel szabályozták a kéjnők állandó rendőri ellenőrzését, és folytonos orvosi vizsgálatát. Azokkal a szállodákkal, kávéházakkal, kocsmákkal szemben, ahol a női alkalmazottak titkos prostitúciót folytattak, szigorúan felléptek. Elrendelték a váratlan rendőri kutatásokat ezekben a lebujokban, továbbá, hogy a kéjnők utcai bolyongását betiltsák, korai zárórát rendeltek el azokon a helyeken, ahol szeszesitalt mértek. A kéjnőknek orvosilag elrendelt óvószerekkel (bórvazelin és szappan) kellett rendelkezni. A bárcakönyvet minden kuncsaftnak meg kellett mutatni, benne az utolsó orvosi vizsgálatot is. A kórházak igazgatóit utasította, hogy az ilyen betegek felvételét meg ne tagadják.

 Az intézkedésekkel 1916-ra sikerült felére csökkenteni (6,4%-ra) a betegek számát. A harcvonalban 2,6%-os volt az arányuk, és ezeket a számokat a háború végéig tudták tartani.

Levéltárunkban nem található ezen betegek számáról pontos kimutatás, néhány utalás azonban nagy számarányokat sejtet. Például a Nógrádvármegye c. lap 1918. február 6.-i cikke írt a megyében feltűnően elszaporodott vérbajos katonák számáról, akik a betegséget főként a vasúti állomások körül ólálkodó nőktől szerezték be. Az alispán utasította a hatóságokat, hogy a gyanús nőket távolítsák el a vasútállomás területéről és a környékéről is. 

 

 

Jelzet: MNL NML XV. 34. a/10, Hirdetmény