Találatok

Iskolai közösségi szolgálatnak adott teret levéltárunk július első felében. A résztvevő diákok a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból és a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumból érkeztek az intézményünkbe.
Típus: Hír
Tájékoztatjuk tisztelt Kutatóinkat, hogy az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára kutatószolgálatán bevezetett létszámkorlátozás és kötelező maszkhasználat megszűnik, ugyanakkor a kutatóterem előtt elhelyezett kézfertőtlenítő használata, valamint a kutatóteremben az arc eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel ezután is javasolt.
Típus: Hír
Tájékoztatjuk kutatóinkat, ügyfeleinket és az érdeklődőket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára a koronavírus járvány miatti zárvatartást követően korlátozott mértékben újra megnyitja kapuit 2021. április 19-én hétfőn.
Típus: Hír
„Nem tudjuk annak okát, hogy micsoda természetes rokonszenvnél s vonzalomnál fogva ösztönöztetünk mi ezen Tisza-Halász nevet viselt volt község lakosságának vénei és ifjai egyaránt arra, hogy ezen szülő földünket szívünk legsajgóbb fájdalmainak egész lényünket átható keserűsége nélkül elhagyni nem bírjuk; de szítsa bár ezen régibb lakunk láthatásáhozi ily nemű ragaszkodásunkat akármely legyőzhetetlennek érzett ösztön s elhunyt őseink temetkezési helyeik iránti kegyeletünk […]”. Tisza Halász elpusztult községének összes lakossága nevében az elöljáróság, 1876.
Típus: Hír
Prof. dr. Papp Klára egyetemi tanár (Debreceni Egyetem, Történeti Intézet) egy érdekes per részleteibe enged bepillantást a nemrég megjelent 22. Évkönyvünkben megjelent tanulmányával, amelyről előadását Császi Miklós ügye a debreceniekkel címmel Facebook oldalunkon 2021. július 30-tól tekinthetik meg az érdeklődők.
Típus: Hír
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából bemutatandó levéltári forrás szerzője Rugonfalvi Kiss István (Csíkgyimes, 1881. január 14. – Biharkeresztes, 1957. április 9.), korának neves történésze.
Típus: Hír
A méhészkedés ősi mesterség, az ember és méhek kapcsolata több ezer évre tekint vissza. A méhek és a méhészet csodálatos világának köszönhető az emberiség élelmezése, a méhek különböző produktumai pedig rendkívül pozitív hatással vannak az emberi szervezetre. Ezen a héten a méhekkel kapcsolatos iratokból villantunk fel egyet-egyet.
Típus: Hír
Amíg napjaink parlamenti üléseiről részletes jelenléti íveket vezetnek, addig a 16–17. századi országgyűléseink történetének egyik nagy kérdése, hogy kik és milyen számban voltak jelen? A szinte elfeledett 1634/35. évi soproni diéta egy résztvevőlistája alapján közelebb juthatunk a megoldáshoz.
Típus: Hír
2020. július 12-én "Frontvonalban Cibakháza és a Tiszazug iskolái a második világháború idején" címmel - levéltári iratok felhasználásával - tartott oktatástörténeti előadást Mucsi László kollégánk a cibakházi Községi Könyvtárban.
Típus: Hír
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár forrásfeltárást indított a tagintézményeiben. Ennek a hatalmas munkának eredményeképp született meg egy 21 kötetből álló, a protestantizmus magyarországi történetét levéltári forrásokon keresztül bemutató könyvsorozat.
Típus: Hír
Az 53. Kékszalag Nagydíj vitorlásversenyhez kapcsolódva a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjtőköri napokat szervez együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel és az Europeana gyűjteménnyel.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2021-ben is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz, amely idén június 26-án került megrendezésre. Külön öröm, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly csak az online térben megrendezett eseményt követően idén már látogatókat fogadhattunk Bécsi kapu téri épületünkben.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2021. július elsején került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében a Benyovszky Emlékév nemzetközi sajtótájékoztatójára. A nagy érdeklődéssel kísért eseményen felszólalt Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Jerzy Snopek Lengyelország nagykövete, Liu Si-csung, Tajvan főképviselője, valamint G. Németh György, a Benyovszky Nemzeti Bizottság és a Benyovszky Társaság elnöke.
Típus: Hír

Oldalak