„a mező fizesse meg a harangozó gabonáját és a hegyes pedig fizesse meg a harangozó borát”

Tanítói mustjárandóság Csipkereken a századfordulón

Pungor György csipkereki tanító 1901. október 31-én panasszal fordult a szolgabírói hivatalhoz, mert a csipkereki római katolikus hitközség nem fizette ki a mustjárandóságát. A hitközség arra hivatkozott, hogy azt a tanítónak kellene egyesével minden birtokostól beszednie. A panaszlevél alapján a tanító mustjárandósága holdanként 2 liter must vagy 10 krajcár lett volna, Csipkerek esetében ez 6 hektoliter mustot vagy 84 forintot jelentett. Ezzel egyidejűleg kérte továbbá a tanító, hogy a szolgabíró szólítsa fel a hitközséget a lakószobájának évi kétszeri meszelésére.

1901. november 21-én a hitközségi iskolaszéki ülésen a csipkerekiek kijelentették, hogy 1890 óta szóbeli egyezség alapján a hegyi birtokosok holdanként 2 liter mustjárandóságnak megfelelő 40 fillért fizettek a tanítónak, amelyet helybe vittek el neki. Aki pedig nem vitte el a tanítónak, attól az elöljáróság szedte be.[1]

Az ügy hátterében az iratokban többször hivatkozott 1893. évi XXVI. törvénycikk áll, amely a „községi, valamint a hitfelekezetek által fentartott elemi iskolákban működő tanitók és tanitónők fizetésének rendezéséről” rendelkezett. Ennek 5. §-a szerint „a tanitói fizetés egy részének terményekbeni kiszolgáltatása csak oly feltétel alatt engedtetik meg, ha ezen terményeket az iskola-fentartó a tanitó közbejötte nélkül szedeti be és előre megállapitott időközökben és előre megállapitott mennyiségben szolgáltatja ki a tanitónak, még pedig ugy, hogy az évi utolsó részletet legkésőbb az év november hava végén átadja. Ha az iskola-fentartó a tanitó terménybeli fizetését nem e megszabott módon szolgáltatná ki, vagy az a termés átlagos minőségének meg nem felelne, akkor a termény helyett annak értékét készpénzben lesz köteles fizetni.”[2] Az összeget a 1868. évi XXXVIII. tc. 143. §-a értelmében a 10 évi átlagárból kellett számolni.

Pungor György ügyében a vasvári szolgabíró 1902 áprilisában adta ki határozatát. Ez alapján Csipkerek lakosságát kötelezték a tanító elmaradt 1901. évi mustjárandóságának kifizetésére. Továbbá kimondták, hogy ezentúl az 1893. évi törvény értelmében azt előre kell kifizetniük. 1902-ben a hegybirtokosok nem természetben, hanem pénzben akarták megfizetni a járandóságot, amely újabb összeütközéshez vezetett.[3]

1903. január 6-án a csipkereki lakosok levéllel fordultak a szolgabíróhoz, amelyben kérték, hogy az addigi szokás szerint a tanító-harangozó úr borjárandóságát azok fizessék, akiknek a hegyen birtokuk van, míg ők a gabonajárandóságot fizetik. Az ügy ekkor már a terület volt földesurához, a vasvári káptalanhoz is eljutott. Novák János káptalani számtartó 1903 januári, a közigazgatási bizottságnak címzett levelében ismertette a csipkerekiek álláspontját: „ezen terhet továbbra is a csipkereki hegybirtokosság – amelytől eddig is a mustot collectállál – tartozik viselni, nem pedig a hitközség!” Vagyis a fenti mustjárandóságot a tanító azoktól kérheti, akiknek a hegyen van birtoka. Az alispán a számtartó észrevételét azonban már korábban elutasította, mondván „a tanítói mustváltság összeg Csipkerek község 1903. évi háztartási költségvetésében is beállítva van.”[4]

Végül a községbeliek és a káptalani számtartó fellebbezésének köszönhetően, 1903 márciusában miniszteri határozattal törölték Csipkerek 1903. évi költségvetéséből a tanítónak fizetendő mustjárandóság összegét, hiszen erre a hitközséget és nem a politikai községet kötelezték.[5]

Kovács Eszter Katalin

Pungor György tanító levele a szolgabíróhoz, 1901. október 31.
(HU-MNL-VaML IV. 405. IV. 2093/1904)

A csipkerekiek levele a szolgabíróhoz, 1903. január 6.
(HU-MNL-VaML IV. 405. IV. 2093/1904)