A háború árnyékában – Adalék Salgótarján városfejlesztéséhez

Azt, hogy Salgótarján nagyközségből milyen fokozatokon keresztül lett város, Szvircsek Ferenc az 1990-es Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében felvázolta. A most bemutatandó jelentést nem említi tanulmányában, végeredményben mondhatjuk, hogy egy közbeeső lépcső. Érdekességét, a tartalmával összefüggésben, keltezése adja: 1944. május 16.
Ha egy kicsit korábbra tekintünk, azt látjuk, hogy a polgármesteri hivatal iratanyagában időről-időre előbukkan a városfejlesztési elképzelés valamilyen formában. Kiinduló pontja ennek az 1937. évi VI. törvénycikk, amely előírta, hogy városrendezési tervet kell készíteni a megyei városoknak. A tervezés végső határidejét 1944. január 31-ben határozta meg. Az iparügyi miniszter 1938 májusában adta ki a törvény végrehajtásával kapcsolatos körrendeletét, melyben megszabta a városfejlesztési tervek előkészítésének feladatait. Megállapította, hogy „a városfejlesztési terv a városoknak a messze jövőben megoldandó feladatait is magába kell hogy foglalja, tehát a terv megalkotásánál a város mai esetleges gazdasági nehézségeit nem szabad irányadónak tekinteni… Úgyszintén nem kétséges azoknak a természeti adottságoknak a városfejlesztési terv megalkotására kifejtett hatása sem, melyek az egészséges település irányát, a gyárövezet elhelyezését és természeti előnyök kihasználását szabják meg.” Az előkészítéshez tíz statisztikai adatgyűjtési szempontot határozott meg a népesség számától a teleknagyságon és forgalomszámláláson át a közmű ellátottságig. 
Ez alapján 1938 novemberében az iparügyi miniszter megbízásából Majorossy Gyula miniszteri osztálytanácsos és dr. lovag Fahrentheil-Gruppenberg László, a kor neves földmérő mérnöke Szentpétery János városi főmérnökkel együtt elkészítették Salgótarján megyei város városfejlesztési tervének vázlatát. Ebben megállapították: „.. a város létalapját képező ipartelepek a város területén szétszórva, a lakótelepek közé beékelve helyezkednek el.” (Emlékezünk Szabó Zoltán leírására a Cifra nyomorúságban?) A városfejlesztés elvei szerint ez megszüntetendő, felszámolandó, mely a jelen esetben azonban lehetetlen – vonták le a konklúziót. A szűk völgyben lévő városmag fejlesztése a meredek hegyoldalak miatt csak kismértékben lehetséges, ezért a főút mentén „emeletes házak kötelező építésével lehet csak a jövő fejlődés céljára szükséges lakóterületeket biztosítani.” Hosszabb távon, 1950-ig, 28 000 lakossal számoltak, mely 10%-a, kb. 3000 fő a külterületi lakos, a város belterületén 25 000 főnek kell elhelyezést biztosítani. A lehetséges lakásszám 3,5 fővel és emeletes beépítéssel számolva azonban csak 21800 fő elhelyezését biztosíthatja itt. Lakóterületeket a város északi és déli részein is lehet kialakítani, azonban ez a további széthúzódást eredményez, amely a közművekkel való ellátás szempontjából hátrányos. „A városmagon kívül az egyes bányák aknáinak környékén alakultak ki kisebb lakótelepek, melyeknek a tanyaközpont-szerű rendezése a bányatelep építkezések rendszeressége folytán már megtörtént, és a telepek közművekkel, utcaburkolattal való ellátása többnyire folyamatban van, vagy már szintén elkészült.” Tehát ezeknek is maradni kell. Sőt felvetették, hogy „Zagyvapálfalva, Baglyasalja és Zagyvaróna községek egy részét a város fejlődése érdekében a városhoz kell majd csatolni, tehát a községek szabályozási terve… Salgótarján város szabályozási tervével együtt lesz megoldandó.”
Az infrastruktúrát egyelőre megfelelőnek találták, csak a vasúti második sínpár kiépítésével számoltak. A lakosság növekedésével 3-4 elemi iskolával, gimnáziummal, egy ipari fiúiskolával és egy leány középiskolával tartották fejleszthetőnek az oktatást. Az egészségügyi ellátás területén az egészségház szolgáltatásai mellett a vállalati kórházak megmaradnak. „Tekintettel arra, hogy a megyei kórház nem túl távol és nagy terjedelemben áll rendelkezésre és a közegészségügyi közigazgatás a túl kis kórházi egységeket nem szereti, közkórház létesítésével számolni nem kell, de legalább is városi járványkórház részére megfelelő területet kell biztosítani”- állapították meg.  (A század elejétől gyakran visszatérő kérdés volt az, hogy Salgótarján, mint ipari város nem rendelkezik közkórházzal. Ilyen csak kb. 40 km távolságra volt Losoncon, illetve Balassagyarmaton. A vállalati kórházak saját dolgozóik ellátására voltak berendezkedve, nem szívesen fogadtak más betegeket.)
Az iparügyi miniszter 1939-től elrendelte, hogy év elején minden város tegyen jelentést arról,  milyen előmunkálatokat végzett a városrendezési terve elkészítéséhez. 1941 februárjában „számon kérő” levelet kapott a polgármester, miszerint „köteles lett volna január hó 31-ig jelentést tenni” a városias kialakításra szánt területek felméréséről. 1941. március végén a válaszban megjegyezték, hogy a jelentés azért nem készült el, mert a városi mérnöki hivatal két alkalmazottját is hosszabb katonai szolgálatra hívták be, valamint párhuzamosan folyik a vízvezeték, illetve a szennyvízcsatorna építése. A házhelyek kialakításáról szólva említik, hogy „a város belső részén házépítésre kiválóan megfelelő sok olyan terület van, ahol a telkek csak nagyságuk és alakjuk miatt nem alkalmasak jelenleg beépítésre. Ezeken a belsőségi területeken a hosszú, keskeny telkeknek a város szabályozási tervén felvett új utcák megnyitásával kapcsolatos átrendezésével nagyszámú beépítésre alkalmas telek volna alakítható, és ezzel meg volna akadályozható a városnak a külső területek felé irányuló kényszerű fejlődése. A telekrendezések a felek közötti békés megegyezés útján csak a legritkább esetben sikerülnek.” Kérték a minisztertől, hogy a szomszédos községek – Zagyvaróna, Zagyvapálfalva, Baglyasalja és Somoskőújfalu – esetében a közigazgatási határ mentén akadályozza meg lakótelepek kialakítását. A miniszter nem sokkal később a járási főszolgabíróhoz intézett utasításban írta elő, hogy a jelzett részekre időlegesen ne adjon ki építési engedélyeket.
A következő lépés a belterület határainak megállapítása volt. Szőke Béla főmérnök, aki korábban a felméréseket végezte, 1941. szeptember 3-án a városi főmérnök kérésére feljegyzést készített a polgármesteri hivatalnak, melyben összefoglalta addigi tevékenységét. Abból indult ki, hogy a város 1926. évi részletes felmérése alapján belterülete 455 kat. hold 1397,5 négyszögöl volt. A képviselő-testület a 166/1940. számú határozatával a belterülethez csatolta: a Kretsch-birtokból az Országos Földbirtokrendező Bíróság által házhelyeknek juttatott területet; Kretsch- és Luby-féle parcellázást; a Nagyállomástól délre a zagyvapálfalvi állami út keleti részén a baglyasaljai útig eső területet, azok mindkét oldalán a házhelyeket. A 132/1941. számú határozattal tovább bővült a belterület: a Művésztelep és a hozzá csatlakozó szántóföldek; Jónásch-telep feletti kerthelyiségek; Jankovich-féle házhelyek; Ragyolci utca déli oldalán kialakítandó házhelyek területe; Szentgyümölcsi telep; Chorin Ferenc utca nyugati oldala a baglyasi alagútig; Szilárdy-féle házhelyek; O.F.B. fölött a Fő utcával párhuzamosan nyitandó utca; Kővár utca végén két telek; Józsefi telep bánya által beépített része. Így az újabb belterületi részekkel együtt a város területe kb. 886 kat. hold lett.
A tervezés előkészítésének részeként 1942. február 25-én jegyzőkönyv készült, amely szerint az új belterület felméréséhez a háromszögelési pontok megújítása szükséges. „Megállapítást nyert – írták –, hogy a régi háromszögelési pontok igen nagy része, részben műszaki munkálatok következtében (útépítés, utcaszabályozás, folyómeder szélesbítés stb.), részben rosszindulatú erőszakos úton elpusztult. A régi háromszögelési pontokat annak idején igen silány minőségű homokkővel állandósították, s így egy része az atmoszferiliák hatása miatt mállott szét. Az elveszett régi háromszögelési pontok földalatti biztosításának szabatos felkeresése és újbóli állandósítása feltétlenül szükséges.” Az év második felében Zimonyi István „okleveles mérnök és birtokrendező mérnök” irodája elvégezte a kijelölt 74 helyen a „szintezési alappontok” mérését, és öntöttvas jelekkel, illetve betonoszlopokkal látták el a kijelölt pontokat. 
Az Országos Szociális Felügyelőség 1943. október végén körlevelet adott ki a megyei városok polgármestereinek. „A háború utáni építkezések előkészítése végett és a hazai lakásépítési tevékenység feldolgozásához az Országos Szociális Felügyelőségnek szüksége van a közületek lakáspolitikájának eddigi eredményeit ismertető adatokra…” Kérték, hogy „a város múlt és jelen lakáspolitikájáról összefoglaló ismertetést” adjanak, a város „melyik esztendőben milyen kislakásos és bérház-építkezéseket végzett, erre a célra mekkora összegeket fordított”. Ezen túl a városban vannak-e „nyomortelepek, hány család él azokon, van-e túlzsúfoltság, hány lakás építésére volna szükség ennek megszüntetése érdekében.” 
Egy kicsit megkésve válaszoltak rá, melyben közrejátszott, hogy polgármester-váltás történt. 1943 végén nyugdíjba ment dr. Förster Kálmán, utóda dr. Rátky Béla volt máramarosszigeti polgármester pedig 1944. februárjában lépett hivatalba. A kért adatok lejegyzése idején már megtörtént a gettók kialakítása, sőt a keltezés napján tiltotta meg a rendőrkapitány a kijelölt terület elhagyását is. Így került be az utolsó előtti bekezdésbe az a két mondat, mely szerint hamarosan a lakásigénylők száma jóformán megfeleződik.
 
Írta: Cs. Sebestyén Kálmán főlevéltáros
 
 
 
Levéltári források:

HU-MNL-NML V.183.a. Salgótarján nagyközség (1922-től rendezett tanácsú város, 1929-től megyei város) polgármesterének iratai. Általános iratok. 5324/1943.

HU-MNL-NML V.183.a. Salgótarján nagyközség (1922-től rendezett tanácsú város, 1929-től megyei város) polgármesterének iratai. Általános iratok. 9299/1943.