A 18. századi nógrádi blasphemita /= istenkáromló, káromkodó/ perek száma azt mutatja, hogy a káromkodás tekintetében jó hagyományokra tekinthetünk vissza és tekinthettek vissza a korabeli nógrádiak is. A század folyamán több mint 1oo ilyen per indításának maradt fenn nyoma. 

Jóllehet a kor embere rettegett az isten haragjától, azért káromkodás sűrűn csattant fel. Olvasva Horváth Mihály 1663-ban Szécsényben irt levelét (1.melléklet: Részlet Katona István Historia Critica Regnum Hungariae), amely tulajdonképpen egy hosszú káromkodás, nem véletlen, hogy a vármegye közgyűlése a 17. században kétszer is hozott rendeletet e tárgyban, majd a Rákóczi-szabadságharc alatt 17o8-ban. Ebben igen szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba a káromkodóknak. "Valaki az atya, fiú és szentlélek Isten ellen adtával, teremtettével s egyéb rút szitkozódással káromkodik, akar nemes, akar nemtelen legyen is, az első szitkáért vagy hat forintra bűnhődik, vagy keményem megpálcáztatik. Ha másodszor is elmondja az olyan szitkokat, akkor vagy 12 forintra bűnhődik, vagy keményebben megpálcáztatik. És ha akkor is nem tartózkodván, újabban reábizonyosodnak, minden kegyelem nélkül hóhér kezére adatván, másoknak irtóztató példájára kövekkel agyonveretik."

Persze nem egyedülálló megyei sajátosság volt ez és nem is csak ebben a korszakban jellemző. Az 1563., az 1659. évi és az 1723-as országgyűlésen is hoztak törvényt e tárgyban. A káromlás és a káromkodás kiirtása mindazonáltal nem sikerült. Szolgáljon erre például néhány eset megyénkből.

1714-ben Losoncon tartóztattak le egy asszonyt, aki "minek utánna a mértéktelen itallal eltöltötte volna magát, sem a teremtő Istent sem pedig nemes teremtését nem tekintvén, eő felségét tele torokkal káromlani, Magistrátusát böcstelen szókkal illetni, lakó Varasát tűzzel, kővel átkozni, annak lakosit hírükben nevükben gyalázni fertelmes szidalmakkal nyelvellni nem irtózott". Bűnét tetézte azzal, hegy földhöz vágta magát és kijelentette, ő az ördögé. "Minden káromkodó szitokkal, attával, teremtettével, ménkővel szidalmazta a várost, mit mivellyen a lelkével mind a városnak, mind urainak. Tüzes mennydörgő mennykő hánnya meg mind bíráit s Polgárait". A kihallgatott nyolc tanú megerősítette a vádat, ítéletként a halált fontolgatták, de végülis ötven pálcára, valamint a megyéből való kitiltásra változtatták. Ezen kívül bizonyság levelet kellett adni magáról, hogy hasonló esetektől tartózkodik a jövőben.

A káromlás esete fordult elő Balassagyarmaton. Egy városi polgár kisebb hitvita közben kijelentette Szűz Máriáról, hogy "mit imádkoznék hozzá, holott szintén ollyan asszony, mint az én feleségem". E pontnál a vitázók érve elfogyott és egymás hajába kapva igyekeztek igazukat bizonyítani. Az általános verekedés áldozata egy gutai mészáros lett, aki 5o botütést kapott, mert beleavatkozott a hitvitába.

E néhány rövid megyei példa sorát folytatja az a hosszabb pálfalvai eset, amely 1754 és 1756 között történt meg. Ekkor Pálfalván /ma Salgótarján része/ loo-15o ember lakhatott. A megye északi részéből származó luteránus nemes házasságkötése után itt telepedett le az anyósánál. Az idegenkedés, irigykedés válthatta ki vele szemben a gyűlölködő ellenszenvet, mert a 18 tanú vallomása nem erősíti egymást.

 

Történt, hogy az 1754. évben a disputázó kisnemest feljelentették istenkáromlás vádjával. E váddal egyrészt a káromkodókat illették, másrészt azokat a protestánsokat, akik nyilvánosan vitatni merték a katolikus dogmákat. Feljelentették a salgótarjáni plébánosnál, aki továbbvitte az ügyet a megyei fórumok elé; a hivatali gépezet beindult. (2.melléklet)

Akár igazak a vádpontok, akár nem e konkrét esetben, a példa közelebb visz bennünket a 18. századi nógrádi emberek mindennapi hitvitáihoz. A pálfalvai esetben a vádpontok között szerepelt, hogy a vádlott "sokszor attával, teremtettével az Ur Isten ellen káromkodni nem irtózván, a többi rendetlen káromkodása között pedig azt is mondotta, hogy az Boldogságos Szűz Mária csak ollyan Asszony légyen, mint az eő Felessége, vagy akarmelly paraszt Asszony, nem különben hogy az Boldogságos Szűz Mária csak ollyan Asszony, mint eö az maga Felességivel vagyon, nemdenem amidőn (Verebélyi Szentkuti) processiónak alkalmatosságával az Boldogságos Szűz Mária képe szokott mod szerint maga trónusával vittetni és tiszteletire harangozni szokták, azt is mondotta a vádlott, minek harangoznak annak az obludának” (?kísértet, bálvány?) Továbbá a vádlott "midőn estvéli harangozáskor meg intettek volna, mért nem veszi le a Süvegit, arra azt felelte, minek venném le az Süvegemet, mivel az harangot nem az Isten, hanem az ördög rendelte". (3.melléklet)

A harmadik vádpont szerint a tanú hallotta a vádlott szájából "amidőn a Feszületnek tiszteletirül némelly kérdések estek volna, azt mondotta légyen, minek venném le az Süvegemet az fának az ebattának, mivel csak ollyan mint akar melly más fa". Az egyik tanú a fentebb leírt vádpontokhoz még azt is hozzátette, hogy a vádlott "az Tugári Mészáros Mártonnal ugyan azon estve az hit dolgában disputált volna, hogy tudniillik az elkárhozott lelkek az más világon hamarabb nem fognak szenvedni, hanem Ítélet nap után". Miután ezt a mészáros vitatta, a vádlott magabiztosan jegyezte meg neki: "Tik csak tévelgők vattok, de nagyob tévelgők volnátok, hogy ha Luther Marton az világosságot ki nem hozta volna".

 

Rávallottak a tanuk abban is, hogy "minemű szép dolog szokott lenni a Verebélyi Szent Kútnál midőn a Boldogságos Szűz képit viszik, hogy harangoznak eleiben, mellyre a vádlott felelt, minek harangoznak annak a fának, mamonnak és obludának, mivel a Boldogságos Szűz Mária csak ollyan Asszony volt, mint az én Feleségem".  Nemkülönben vallották, hogy mondta a vádlott: "miért hajtotok tik Papisták térdet az Kereszt Fának, kinek a fejére Varjuk, Szarkák, verebek mocskolnak".  Hallották tőle: "Olyanok vattok tik paraszt papisták mint a borjuk, mert midőn az ti papjaitok deákul beszélnek, azt gondoljátok, hogy tik az által üdvözültök, azonban ollyanok az ti papjaitok, hogy ti tületek Koldusoktól kiszedik a pénzt". (4.melléklet)

Mindazonáltal a vádlott is megtalálta a maga tanúit, akik az ellene elsőként vallóra azt mondták, hogy az az ember "ördögnek magát ajánlotta, és menkővel üttette magát". A másodikra, hogy "káromkodó ember és imádkozni sem tud annak rendi szerint", a harmadikra, hogy már a "Gácsi tömlöcben is volt" és különben bigámista, mert "maga Felességét Komjátiban el hatta és más Asszonnyal úgy élt, mint tulajdon Feleségivel Pálfalván". 

A vád megerősítése végett újabb vallomásokat vettek fel, amelyek megismételve a fentebb leírt vádakat, újat is hoztak; eszerint a vádlott kijelentette, hogy "egy veres hagymát nem adna az pápista hitért". Persze a vádlott is talált újabb tanúkat, akik azt vallották, hogy "negyedik esztendeje miólta házánál lakik a vádlott, de azon idő alatt tőle semmi illetlen szókat, sem penig káromkodást nem hallott". 

A per tizenegyedik ítélethozatala után az ügy elsikkadt, de ekkor már vádló és vádlott egyaránt bánhatták, hogy a személyeskedő vitájukat eszmei síkra vitték és megyei hivatalok elé került. Mindenesetre a per rávilágít arra, hogy a vallási ellentétek vitatása hozzátartozott a kor szelleméhez, még ha súlyos következményekkel járt is II. József türelmi rendeletéig.

(írta: dr. Hausel Sándor)