A Salgótarjáni Acélgyári Tiszti Kaszinó

Magyarországon az egyesületi élet kezdetét a 19. sz. elejére szokás datálni. A reformkori tömeges alakulásoknak természetesen voltak halvány előzményei: lövészegyesületek, a diáktársaságok és a szabadkőművesség. A neoabszolutizmus idejének stagnálását követően a dualizmus kora új lehetőségeket teremtett a civil társadalmi szerveződések így az egyesületek számára is. A magyarországi egyesületek a 19. század utolsó harmadában élték virágkorukat mind számukat, mind befolyásukat tekintve.

A két világháború közötti időszakban számuk ugyan nőtt, de az ország anyagi és politikai viszonyainak változásával párhuzamosan egyre inkább leáldozott az egyesületi életnek.

A történelmi Nógrád vármegyében az 1867 utáni közel tíz évben elsősorban a korábbi - többségében reformkori - előzményekkel rendelkező, illetve ezek mintáit követő kaszinók, népkörök éledtek fel, és kezdték meg társadalomszervező tevékenységüket. Emellett új jelenségként szakmai feladatokat ellátó egyesületek alakultak az Eötvös József által meghirdetett népnevelési programtól ösztönözve. A lassú emelkedést az 1873-as év eseményei törik meg. A „gründolási láz" által első megrázkódtatásként előidézett tőzsdekrach mellé bankcsődök sora kapcsolódik. És ami a vármegyét közvetlenül is érinti, ekkor pusztít az utolsó nagy kolerajárvány Magyarországon. Az 1870-es évek közepétől induló kiegyensúlyozottabb fejlődés az egyesületek szerveződésének is kedvezett.

A civil szervezetekben tömörülő tagok vagyoni és műveltségi viszonyainak különbségei a szórakozás területén is megmutatkoztak, eltérő sajátságokkal ruházva fel az egyes társadalmi csoportok szabadidős szokásainak és formáinak rendszerét. Ennek megfelelően a tisztviselők tiszti, az altisztek és segédtisztek altiszti kaszinókba tömörültek. A szervezett munkásság klubhelyiségéül a munkásotthonok szolgáltak. A szakmunkásság olvasó- és társas egyletekben talált magának értelmes és hasznos kikapcsolódást, míg a bányamunkások és a segédmunkások leginkább a kocsmákban töltötték az időt.

Nógrád vármegyében a második világháborúig tizenhárom kaszinó működött, amelyből hat már a dualizmus korában is létezett, hét pedig az 1922-1931 közé eső időszakban alakult.

Salgótarjánban elsőként a Salgó-Tarjáni Casino Egyesület 1876-ban alakult meg, melynek tevékenysége a Tanácsköztársaság idején megszűnt, és csak 1924-ben szerveződött újjá Róth Flóris bányaigazgató vezetése alatt. Először a Vadász Szálló nagytermében rendezték összejöveteleiket, de ez nem oldotta meg helyiséggondjukat. Végül Róth Flóris bányaigazgató jóvoltából, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. átruházta a kaszinóra a Kiss Gyula-féle vendéglő melletti helyiségei bérleti jogát. A termeket úgy alakították át, hogy kapcsolatban legyenek a vendéglővel, de a különállást is biztosították. Az 1926-os esztendőt 172 taggal nyitották. A húszas évek végén, a harmincas évek első felében különösen élénk társadalmi és kulturális életet élt a kaszinó. Jelentős újításnak számított, hogy minden csütörtökön este hölgy- napot tartottak, amikor a „kaszinótagok hölgy hozzátartozói is szabadon” használhatták az összes helyiséget.

Salgótarján iparvállalatainak és nagyobb bányatelepeinek életéhez is hozzátartozott a kaszinó. A korszakra jellemző erős társadalmi elkülönülési igényt jól szolgálta ez a forma. Salgótarján élénk egyesületi életét a településre költöző ipari üzemek határozták meg, és vállalatonként külön kaszinói élet volt jellemző. Az elkülönülésben az 1888-ban alakult Salgótarjáni Acélgyári Tiszti Kaszinó járt élen, féltve őrizve bizalmas és családi jellegét: 1888-ban 47 tagja, 1925-ben már 105 tagja volt. Szerepe fontos volt a polgári és nagyvárosi szórakozási formák (kugli, testedzés, kabaré) meghonosításában és elterjesztésében, de hamarosan a többi kaszinóban is megjelentek e tevékenységformák.

Az 1889. február 1-jei nyilvántartási bejegyzés szerint a működés célja „a hírlap és szépirodalom pártolása s czélszerű olvasmányok, oly társaskört létesíteni, mely a társadalmi életet élénkebbé tegye és tagjainak kellemes időtöltést nyújtson.”

Jelzet: HU-MNL-NML-IV.534. 

A nyilvántartó könyv bejegyzése az alakulásról

A vezető tisztviselők a kaszinóban az elnök, az igazgató, a jegyző, a gazda, a pénztáros, a könyvtáros és a 4 választmányi tag voltak. Tagjai lehettek az acélgyár tisztviselői, a legalább középiskolát végzett alkalmazottja, valamint nem társulati alkalmazottak, akiket két gyári alkalmazott ajánlott. A belépési szándékot a kaszinó igazgatójánál kellett jelezni, az új tag felvételéről a választmány döntött. Elnökké 1890-ben Jónásch Antalt választották, aki 1893-tól az igazgatói pozíciót töltötte be, majd 1900-tól ismét a kaszinó elnöke lett. Igazgató ekkor Wabrosch Béla lett, aki az 1925-ös közgyűlés határozata értelmében megírta a Salgótarjáni Tiszti Casinó történetét. A könyv előszavában Liptay B. Jenő gyárigazgató, elnök méltatja Wabrosch, „Béla bácsi” érdemeit, a kaszinó alakulásakor és az azóta eltelt időszakban kifejtett fáradhatatlan tevékenységét és lelkesedését. A krónikás ismerteti a kaszinó alakulásának körülményeit, a tagságszervezés körüli nehézségeket, az évek során változó szabadidős tevékenységeket.

A gyár és a kaszinó közötti szoros kapcsolat mindvégig megmarad, hiszen maguk a tagok is a gyári tisztviselőkből kerültek ki. A kaszinó feletti felügyeleti jogot is a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. gyakorolta, ahogy a másik két telephelyén, Ózdon 1880-ban, Likéren pedig 1889-ben létrehozott egyesület felett is. A kaszinó megszűnése esetén azt is meghatározhatta volna, hogy annak vagyonát milyen hazai jótékony közcélra fordítják.

Lehetőséget adott a kaszinó tagjai számára, hogy újságot olvassanak, kártyázzanak, biliárdozzanak. Különböző előadásokat hallgathattak, műkedvelő színházi estéken vehettek részt, családi estélyeken és bálokon mulathattak. 1889-ben a kaszinó tornateremmel bővült, 1900-tól vívóklub indult, majd 1905-ben teniszpályát nyitottak, 1906-ban pedig tekepályát. A gyár területén működő korcsolyapálya kezelését is a kaszinó végezte, amelynek bevételéből finanszírozták a költséges teniszpálya fenntartását. 1925-re a kaszinó könyvtárában 2087 kötetet találunk.

A kaszinó alapításának 40. évfordulóján tartott közgyűlésén, 1927. március 27-én Liptay B. Jenő elnök bevezető beszédében visszatekintve az elmúlt 40 évre sajnálattal állapította meg a következőket: „a háború és a forradalmak következtében kaszinónk belső élete visszaesést mutat. A fiatalság – talán a háború következtében – bizonyos letargiában él, aminek magyarázatul szolgálhat az a lelki megrázkódtatás, amiben részük volt s amihez még az általánosan rossz gazdasági viszonyok is hozzájárulhatnak.” Az elnök a lelkesedés visszaesésének okaként azt is megjegyzi, hogy Salgótarján bár az egyletek városa, ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindegyikben azonos tagság vesz részt. A kaszinó elsődleges célkitűzése a nemzeti eszme fenntartása volt, amiért a fiatalságot is buzdítja, hogy tevékenyebben vegye ki a részét a kaszinó életéből. A kaszinó sikeres programjaiként sorolta a közös szilveszteri vacsorákat, a farsangi bált, a március 15-i ünnepséget együttműködésben a Munkás-Olvasó Egylettel, a cserkészekkel és a leventékkel és a kugliversenyeket.

Jelzet: HU-MNL-NML-V-183.a. 8289/1927

Közgyűlési Jegyzőkönyv (részlet)

A tisztikar megújítására és az alapszabály módosítására is sor kerül az 1927-es közgyűlésen. Elnökké ismét Liptay B. Jenő gyárigazgatót választják, igazgató pedig Wabrosch Béla távozása után Eisele Gusztáv lesz. Bevezetik az „ellenőr” tisztséget, aki a kaszinó költségvetéséért felelt, és gondoskodnia kellett a tagdíjak beszedéséről.

Jelzet: HU-MNL-NML-V-183.a. 8289/1927

Alapszabály

A kaszinók felszámolásához kapcsolódóan elmondható, hogy 1945 után az egyes kaszinók felülvizsgálatát a Belügyminisztérium egyesületi főosztálya az államvédelemmel karöltve végezte. A belügyminiszter utasítására elrendelt nyomozás során felmérték, hogy milyen ingóságai, ingatlanai vannak a kaszinónak, kik vezették azt, mi volt jellemző a tevékenységükre. Majd kikérték az illetékes Nemzeti Bizottságon kívül a helyben működő pártok véleményét is. Az 529/1945-ös számú miniszterelnöki rendelet értelmében a fasiszta és katonai jellegű egyesületek feloszlatását rendelték el, amire hivatkozva több kaszinó is hasonló sorsra jutott 1945 és 1946 folyamán. 1945-ben még két, az egyesületek életét konkrétan szabályozó rendelet látott napvilágot. Az egyesületi élet újbóli megkezdését engedélyezte a 130.632/1945 számú belügyminiszteri rendelet, a 20.165/1945 számú belügyminiszteri rendelet pedig az egyesületek felülvizsgálatát írta elő. E szerint az egyesületeknek jelentést kellett írniuk az 1939 óta kifejtett tevékenységükről, amit a törvényhatóság fejének és az illetékes Nemzeti Bizottságnak kellett benyújtaniuk. Ezeknek véleményezési joga volt, de az egyesületek további működésével kapcsolatosan a végső szót a belügyminiszter mondta ki, részben ezen véleményezések alapján.

Jelzet: HU-MNL-NML-IV-503. 5633/1947

A Miniszteri osztályfőnök levele az alispánhoz

A Salgótarjáni Acélgyári Tiszti Kaszinó feloszlatására az egyesületi nyilvántartó könyv tanúsága szerint 1947-ben került sor. A Salgótarjáni Acélgyári Kaszinót a 431.666/IV.3/1947. B.M. utasítás és Nógrád Vármegye Alispánja az 5633/1947. számú ügyirata alapján számolták fel. Blanár Sándor salgótarjáni polgármester alispánnak szóló jelentésében megállapította, hogy a kaszinó minden ingó- és ingatlan tulajdona a Salgótarjáni Acélgyár tulajdona, azok 1947-ben már az MKP, MKDSZ és a MADISZ acélgyári szervezetének hivatalos céljaira szolgáltak.

írta: Gusztiné Dr. Toronyi Judit

Levéltári források:

HU-MNL-NML-IV.534. 10. kötet Egyletek és társulatok nyilvántartási jegyzéke 1868-1948.

HU-MNL-NML-V.183. a. Salgótarján nagyközség (1922-től rendezett tanácsú város, 1929-től megyei város) polgármesterének iratai. 8289/1927.

HU-MNL-NML-IV.503. a Nógrád-Hont vármegye alispánjának iratai 1945-1950. (1951) 5633/1947.

Felhasznált irodalom

Balogh Zoltán: Kaszinók, vendéglők, kocsmák A társasági élet színterei Salgótarjánban 1900 – 1945. In: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. kötet 1996-1997.103-118

Cs. Sebestyén Kálmán: Egyesületek alakulásának néhány tendenciája Nógrád megyében a dualizmus időszakában. In: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. kötet 1993. 161-170

Eöry Gabriella: Kaszinók Magyarországon, különös tekintettel a két világháború közötti budapesti kaszinókra, Doktori disszertáció, Budapest 2016.

Molnár Pál: Száz éves a Salgótarjáni Kohász Művelődési Központ. Salgótarján, 1978.

Wabrosch Béla: A Salgótarjáni Acélgyári Tiszti Casino Története (1888-1925) Salgótarján, 1926.