Ha úgy tesszük fel a kérdést: „Hány finn hadiárva érkezett Salgótarjánba 1942-ben?” - a korrekt válasz az lesz, hogy egy sem. De a kérdés maga nem ennyire egyszerű.

A finn-magyar és észt-magyar rokonsági kapcsolatok ápolásának nagy kultusza volt a két világháború közötti Magyarországon (részben a turanizmus miatt). Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy öt összfinnugor kongresszust rendeztek 1921-36 között (Helsinki és Tallinn után 1928-ban Budapest látott vendégül közel 1100 finn és észt vendéget, majd 1931-ben újra Helsinki, 1936-ban Tallinn következett).  A kapcsolatépítést, baráti társaságok alapítását, kulturális rendezvényeket Teleki Pál miniszterelnök személyesen is pártolta. Klebelsberg Kunó finnországi látogatása után, 1930-tól bevezették a néprokonsági napot az iskolákban. 

A II. világháború kitörésekor a magyar kormány semleges maradt. Ezen semlegességet bizonyította a nyugati nagyhatalmaknak azzal is, hogy óriási rokonszenvvel fordult a téli háborúban a Szovjetunió ellen küzdő finnek felé, anyagi és katonai segítséget is nyújtva. Mint ismeretes, a sztálini Szovjetunió 1939. november 30-án hadüzenet nélkül megtámadta a semleges Finnországot. A szovjetek villámháborúra készültek, a finnek azonban elkeseredetten védekeztek a háromszoros túlerővel szemben, így a harcok egészen 1940. március 12-ig elhúzódtak. Magyarországon a közvélemény élénk érdeklődése kísérte a hadműveleteket, adománygyűjtő hangversenyeket, akciókat szerveztek. Szent-Györgyi Albert a finnek javára ajánlotta fel a Nobel-díját.  A salgótarjáni A Munka című újságban is rendszeresen jelentek meg tudósítások a hős finnekről „Küzdenek északi testvéreink” címmel. Közzétették a Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottságának drámai hangú felhívását, amely a gyermekeikkel menekülő finn anyák javára gyűjtött pénzt a 33.120-as postatakarékpénztári számlán. 1940. január 28-án Salgótarjánban a MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) Leányköre teadélutánnal összekötött gyűjtést rendezett a finnek javára, ahol dr. Dornyay Béla tartott nagysikerű előadást Finnországról. Dr. Förster Kálmánné, a MANSZ helyi elnöke kezdeményezésére 100 pengő adományt gyűjtöttek, és előadás-sorozatot indítottak, ahol a finn Lottákat (paramilitáris önkéntes női egységek tagjait) állították példaképül. A helyi evangélikus gyülekezet is rendszeresen gyűjtött pénzt a finn Vöröskeresztnek, 1940 októberében finn estet rendeztek. Az „Északi Rokonaink” című kiadvány 5. kötetében közzétették az 1941 decemberében Finnországban meghirdetett hadi-keresztszülőségi felhívást. Ennek értelmében évi 360 pengővel lehetett támogatni egy finn hadiárva nevelését, és akár többen is vállalhatták egy gyermek keresztszülőségét. A jelképes „örökbefogadást” a Magyar - Finn Társaság szervezte, akik felvették a kapcsolatot a „Mannerheim Tábornok Gyermekvédő Ligával” és a Hadikeresztszülő Választmánnyal Helsinkiben. A támogatónak a Magyar – Finn Társaság irodájánál kellett jeleznie, hogy milyen korú és nemű gyermeket, mekkora összeggel kíván támogatni. Ezek után – ahogy írták – elküldték nyilvántartásukból a gyermek fényképeit és személyi adatait, hivatalos űrlapra rávezetve. „Ha a keresztszülő jóváhagyja választásunkat, akkor elküldi a segítségre szánt összeget egy hónapra vagy egy esztendőre. A Keresztszülő-választmány — helyi osztálya közvetítésével — megküldi a pénzt az illetékeseknek s egyúttal eljuttatja hozzájuk a keresztszülőkönyvet, amelyben föl van tüntetve a keresztszülő neve és címe.” – állt a közleményben. Levelezésre is bátorították a keresztszülőket úgy, hogy a Hadikeresztszülő-választmány tagjai lefordították a levelet, és az eredetivel együtt eljuttatták a címzettekhez. 

Úgy tűnhet számunkra, hogy a jótékonyság eme formája civil kezdeményezés volt, de valójában kormányzati támogatás is állt mögötte. Anssi Halmesvirta finn történész kiemeli, hogy Keresztes-Fisher Ferenc belügyminiszter 8000 pengővel támogatta a finn hadiárvákat, a Magyar – Finn Társaság (amelynek szintén voltak a politikai elithez köthető tagjai) 70 hadiárva egyéves ellátásáról gondoskodott. A Társaság kiadványainak jövedelmét is a hadiárvák javára ajánlotta fel, és rövid idő alatt közel 10 000 pengőt gyűjtöttek össze, részben cégvezetőktől. Az Egyesült Női Tábor elnöke, Keresztes-Fisher Ferencné 100 finn hadiárvának szerzett magyar keresztszülőt, Horthy Miklósné 5000 pengőt adományozott, a Magyar – Finn Kormánybizottság pedig 1080 pengővel járult hozzá a nemes ügyhöz. 1942 decemberében a polgármestereket is felszólították egy főispáni körlevélben a hadi-keresztszülőség helyi megszervezésére, amelynek eredményéről 1943 januárjában jelentést kellett tenniük.

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-2586-1943. Salgótarján megyei város polgármesterének iratai. Általános iratok

 

Dr. Förster Kálmán válaszának vázlatából kiderül, hogy megkereste a helyi gyárak, üzemek vezetőségét, akik továbbították központjaikhoz a kérést, de rövid időn belül civil támogatók nem jelentkeztek.

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-2586-1943. Salgótarján megyei város polgármesterének iratai. Általános iratok

 

1942-ben azonban eredetileg nemcsak anyagi támogatásról volt szó. Amint A Munka júliusi tudósításában olvashatjuk, a Magyar Evangélikus Szövetség tervezte háromszáz, 8 és 14 év közötti finn hadiárva 8 hónapos magyarországi tartózkodását, befogadását. A gyermekek már 1942. augusztus 1-jén Magyarországra érkeztek volna. Salgótarjánból is kerestek befogadó családokat e célra – vagy ha ez nem lehetséges, további pénzadományokat kértek. Az utazást végül – a háborús helyzet miatt – a finn kormány nem támogatta, így soha nem valósult meg. Amint az Országos Luther Szövetség éves jelentése 1942. november 20-án megállapította: „A finn hadiárvák megsegítésére megszervezte a Szövetség a finn gyermekakciót, minthogy azonban a finn hatóságok a körülményekre való tekintettel a finn gyermekeket nem engedhették el távolfekvő hazánkba,  a Szövetség az általa rendezett gyűjtés eredményét, 34.000 pengőt, a finn gyermeksegélyezés céljára a finn követségnek szolgáltatta át.” A hadiárvák pénzügyi támogatása Salgótarjánban sem szűnt meg, így az Acélgyári Olvasóegylet tagjai is jelképesen örökbe fogadtak egy finn gyermeket 1943 februárjában. Ugyanakkor a polgármester jelentette a főispánnak, hogy a helyi üzemek nem tudnak részt venni az akcióban, mert budapesti központjuk már eljuttatta az adományokat.

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-2586-1943. Salgótarján megyei város polgármesterének iratai. Általános iratok