Losoncot többször prédálták fel hadak az évszázadok folyamán, nem véletlenül jegyezte meg róla Fényes Elek, hogy „sok viszontagságot kényteleníttetett kiállani”. Ebben a cikkben az 1849-es pusztulásához és újjáépítéséhez kapcsolódó levéltári dokumentumok egy részét ismertetjük.

1. Miért volt fontos Losonc?

Fényes Elek 1837-ben megjelent munkájából tudjuk, hogy Losoncot nem elsősorban lakosainak száma, hanem vállalkozó polgársága emelte ki a megye települései közül. A régi kiváltságokkal rendelkező mezővárosban ebben az időben 3127-en laktak, a tőszomszédságában fekvő Tugáron 1181-en. A két mezőváros lakosainak 69%-a volt protestáns (36% református, 33% evangélikus), 31% katolikus. (Zsidó lakosság csak 1840 után telepedett le Losoncon, számuk itt 97 fő, Tugáron 197 volt.) A „csinos városocskát” fontossá tette kedvező földrajzi fekvése is: a heti, továbbá az országos vásárokon itt cserélt gazdát a Felvidék épületfája, munkaeszközei, cserépedényei, méze stb. a déli területekről származó gabonával, borral, egyéb mezőgazdasági terménnyel. Gabonából „esztendőnként 100,000 mérő kél el” - írja szerzőnk, s rögtön hozzá is teszi, hogy emellett „a gyapjú is a híres, s mindinkább növekvő losonci vásáron kél el – évenként 10,000 mázsa”. Ez nem meglepő, hiszen Gácson állt az akkori Magyarország legnagyobb posztógyára, mely már ebben az időben 600-700 munkást foglalkoztatott; a munkafolyamatokat gépesítették, s évente 6000 vég igen finom posztót, 600 rőf „kazimirt” (kasmírt) és 20-30 mázsa fésűsfonalat gyártottak. Losonc lakosságának összetételében domináltak az iparosok, kereskedők, de jelentős köznemességgel, értelmiséggel is rendelkezett.  Híres volt iskoláiról – elsősorban a református líceumról -, de templomai, könyvtára, óvodája, vendéglői, kaszinója, kórháza, újságja, fürdője szintén a városlakók polgári értékrendjéről, pezsgő szellemi életéről tanúskodtak. Éppen emiatt emlegették a reformkorban Losoncot a „Felvidék Debreceneként”.

2. Mi történt a forradalom és szabadságharc alatt?

Losonc lakossága szinte azonnal a forradalom mellé állt: 1848. március 24-27. között megalakult a losonci nemzetőrség 293 fővel, májusban megválasztották Hinkó Jánost, Madách Imre közeli ismerősét polgármesternek. Bekapcsolódtak a képviselőválasztásba is, mivel Losoncon lakott a megyei követté választott híres tudós, Kubinyi Ferenc. Számos losonci ifjú vállalt szerepet a harcokban, akár reguláris alakulatban, akár nemzetőrként, vagy szabadcsapat tagjaként – így a híres líceumban is szünetelt az oktatás.

1849-ben a város többször cserélt gazdát, mindannyiszor kiszolgálva a hadseregek igényeit. Februárban a császári csapatok élelmezéséről és elszállásolásáról kellett gondoskodniuk, majd március 24-én Beniczky Lajos egysége rajtaütéssel visszafoglalta a várost. A császáriak ugyan egy rövid időre ismét megszállták Losoncot, de a Függetlenségi Nyilatkozat kiadását már felszabadultan ünnepelte a lakosság május 22-én.

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai – rendeletek (1849.05.22.)

 A felhőtlen öröm azonban nem tartott sokáig: a megyei választmány 1849. május 29-én tartott ülésén népfelkelést hirdetett a közelgő orosz betörés ellen – „hogy a nép, készületlensége által, tétlenségbe ne zsibbasztassék”. Öt napos határidővel minden településen össze kellett írni a nőtlen férfiakat 17 éves kortól, továbbá a lelkészeket is. Ezt azzal indokolták, hogy a lelkészeknek kell templomi zászlóval vezetni a népet, mert „Magyarország szabadságharca egyszersmind a vallás, a kereszténység keresztes háborúja is.”

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai - Megyei választmány iratai (1849.05.29.)

Repeczky Ferenc kormánybiztos Losoncon, 1849. június 23-án kelt rendelete már az oroszok elleni védekezésre szólít fel. Felidézi, milyen bestiális kegyetlenséggel bántak a kozákok a Nógrádtól északabbra fekvő területek lakosságával, és hadba hív mindenkit. (Szabadcsapatok alakítására, népfelkelésre előbb Kossuth, majd Szemere Bertalan szólította fel az ország népét az osztrák és orosz támadás miatt.) A július 4-én kelt rendelet mozgó nemzetőrség felállítását rendeli el, július 5-ével pedig megalakulnak a Védvadász csapatok.

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai – Kormánybiztos rendeletei 1849.04-08. (1849.06.23.)

A harcok eddig nagyobbrészt elkerülték Nógrádot, azonban júliusban minden megváltozott. Görgei Artúr sikeresen visszaverte az orosz támadást Vác mellett július 17-én, majd – elkerülve az orosz főerőket – a Rétság - Vadkert – Balassagyarmat – Losonc - Rimaszombat útvonalon Miskolc felé vonult. A tábornok súlyos fejsérülése miatt Kubinyi Ferenc és felesége, Losonczi Gyürky Franciska házában töltött egy éjszakát. A 30, 000 fős magyar sereget a losonci polgárok látták el élelemmel. Görgei tábornok tehát sikeresen elkerülte Paszkevics tábornagy, főparancsnok és Grabbe altábornagy csapatait is, ezzel megőrizve hadseregét – s ebben Losonc a segítségére volt! Ezután - a magyar csapatokat követve, - gyors egymásutánban hamarosan két orosz egység érkezett (Zassz tábornok, majd Golicin kozák csapatai), akik szintén élelmet követeltek. Losonc békeszerető lakossága igyekezett őket is ellátni. Arra nem számítottak, hogy az orosz hadsereg más szempontból is veszélyes: magukkal hozták a kolerát, amely a katonák közt is jelentős pusztítást végzett. A kolerajárvány kiterjedtségéről Jeszenszky Danó (1849-ben losonci térparancsnok) ezt írta: „A cholera tavasztól fogva dühöngött, elannyira, hogy végre a harangozás eltöröltetett; mert különben reggeltől estig kellett volna azokat zúgatni.” Ez is magyarázza, hogy Losonc lakosságának egy része nem menekült el: nem akarták a betegeiket sorsukra hagyni.

Repeczky Ferenc kormánybiztos 1849. július 24-én újabb rendeletet adott ki Losoncon, melyben leírja, hogy orosz ellenség vonult át a megyén, s voltak olyanok, akik nem átallottak együttműködni velük. Ahogy megjegyzi, „a vészmadarak vérszemet kaptak, Losoncra hívatlanul jöttek mentek udvarolni az orosz tábornoknak. Franc (francia) nyelven bizalmas értekezéseket tartottak”, elárulva a város népét, nemzetőreit, a fegyverek számát. Ezért a kormánybiztos halálbüntetést helyezett kilátásba az árulók megbüntetésére, és augusztus 1-jére rögtönítélő bíróságot akart felállíttatni.

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai – Kormánybiztos rendeletei 1849.04-08. (1849.07.24.)

3. A város végzete

Augusztus 1-jén egy kisebb orosz egység érkezett a városba, akiket a közelben lévő gerillák megtámadtak, és 6 katonát, köztük 3 tisztet megöltek – a többiek elmenekültek. Az elesett oroszokat egyházi szertartás nélkül, tömegsírban földelték el. (De ez természetesen a későbbiekben csak ürügy volt.) A közelben állomásozó Grabbe altábornagy – dühödten a Leiningen-Westerburg tábornoktól elszenvedett katonai kudarc miatt – elhatározta, hogy bosszút áll. Ezen elhatározásában az osztrák császári összekötő tiszt, Gablenz báró is támogatta. Augusztus 7-én Losonc határába érkezve Grabbe először irdatlan mennyiségű élelmet követelt katonái számára – melynek a lakosok csak egy részét tudták beszolgáltatni, hiszen már nem volt miből. Ezt követően kihantoltatta a megölt oroszokat, s a 3 tisztet egyházi szertartással eltemettette; majd a lerészegedett katonáknak szabad rablást engedélyezett augusztus 8-án. A szabadságharc történetében példátlan az a brutalitás, ahogyan a fegyvertelen városlakókkal bántak (fosztogatás, nemi erőszak, kínzás, gyilkosságok). Végül felgyújtották a várost, és megvárták, amíg augusztus 9-ére porig ég – megakadályozva az oltást is. Mindennek tetejébe megvádolták a losonciakat, hogy maguk gyújtották fel városukat, mert itt mindenki gerilla! Losonc sorsában Tugár is osztozott. A lezajlott szörnyűségeket Jeszenszky Danó részletesen megírta az 1851-ben megjelent Losonczi Phönix 1. kötetében. A nemrég még virágzó város füstölgő romhalmazzá vált, életben maradt lakosait mindenüktől megfosztották. E gyalázatos tett minden hazafit mélyen felháborított.

4. „Kétszer ad, aki gyorsan ad.”

Repeczky Ferenc kormánybiztos Szécsényben, augusztus 11-én kelt levelében megdöbbenésének ad hangot. Szerinte Grabbe tábornok elvesztette tiszti becsületét, bemocskolta a katonai műveltséget, amikor fegyverrel támadt a fegyvertelen városra. A kormánybiztos hangsúlyozza, hogy Losonc lakossága a hazaszeretete miatt vált áldozattá, ezért minden jóérzésű polgárnak kötelessége segíteni. Ahogy írja: „Ti, kik nem szenvedtek annyit, – ti nem maradhattok hidegek azok eránt, kik mindnyájunkért mindenüket elvesztették.” A főszolgabírók parancsot kapnak, hogy azonnal kezdjék meg az adományok gyűjtését. A pénzt, ruhát, „termesztményeket” (mezőgazdasági terményeket) akár részletekben is küldjék a losonci polgármesternek, Jeszenszky Somának; ne hagyják a túlélőket éhen pusztulni. Vezessenek az adakozókról lajstromot, és sürgősen küldjék az összegyűlt javakat Balassagyarmatra. A rabló, gyújtogató Grabbe tábornokot pedig – aki már a bűnjelekkel elfutott Zólyom felé – „kísérje a visszatorlás bosszú-esküje mindaddig, míg csak egy fia a magyar nemzetnek lehelni bír.”

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai – Kormánybiztos rendeletei 1849.04-08. (1849.08.11.)

A Balassagyarmaton összeült megyei választmány a tragédia után azonnal megbízta Chikán János szolgabírót a megyei segélyek összegyűjtésével, aki erről az augusztus 21-én tartott ülésen jelentést tett. A választmány tagjai úgy határoztak, hogy – gyors segélyként – a megye minden településének minden háztartása heti 1-1 kenyérrel köteles segíteni a losonciakat. Az élelem-ellátás megszervezésével Básthy Miklós főszolgabírót bízták meg. Maximálták a marha- és ürühús árát. Továbbá ők is felszólították a megye lakosságát, hogy önkéntes pénz- és ruhaadományokkal támogassák szerencsétlenül járt honfitársaikat.

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai - Megyei választmány iratai (1849.08.21.)

A losonci Főnix lassan támadt fel poraiból. Nehéz képet alkotnunk az 1849-50-es évekről. Aki tehette, elmenekült; a várossal együtt iratainak nagy része is elégett. (A losonci református egyház pénzügyi választmányának jegyzőkönyvében 1848 októbere és 1850 augusztusa között nincs bejegyzés.) 1849 őszén a város még kapott segélyt, elsőként Rimaszombattól és Szécsénytől, de októbertől a megfogyatkozott lakosság magára maradt. 1850 februárjában 710-en laktak Losoncon; 1851-ben sem volt még egyetlen befejezett épülete sem. Az okozott kár olyan tetemes volt, hogy azt még az osztrák császári adminisztráció is kénytelen volt elismerni, és segíteni. A város újjáépítéséhez hozzájárult a Vahot Imre szerkesztette Losonczi Phönix, Andreánszky Sándor felhívására a közadakozás, és az ezüst sorsjáték elindítása. A Gyürky és a Szilassy család tagjai kieszközölték Gehringer kormányzónál, hogy a „helvét hitvallású evangélikus Egyház és Iskola” javára ezüst sorsjátékot hirdessenek. A nyereményjátékot az 1851. január 5-én kelt rendelet tette lehetővé. Az 1851. március 24-én kibocsájtott, 30 krajcáros számozott sorsjegyeken a leégett, romos losonci református templom látható. (Előoldalán magyar, hátoldalán német „Silber-Lotterie” felirattal.) A nyeremények ezüsttárgyak voltak különböző értékben (5 nagyértékű fődíj, 195 kisebb értékű ötvösmunka), melyeket a pesti kereskedelmi banknál helyeztek letétbe. A húzás előtt a nyereménytárgyakat 3 héten keresztül Aebli Adolf pesti kereskedőnél lehetett megtekinteni, aki a sorsjegyek árusításában is segédkezett. Azon tárgyakat, melyeket 3 hónapon belül nem vett át a nyertes, az iskola és a templom javára adott ajándéknak tekintették. A sorshúzásra 1851. augusztus 30-án került sor Pesten; óriási siker volt, szépen jövedelmezett. A losonci református egyház pénzügyi választmányának jegyzőkönyve szerint májusban Kemény Károly losonci ügyvéd és Janikovics Gáspár sorsjegyek készítéséért, Szakall Elek „a sorsjegyek expeditioja (szétküldése) körüli ügyes és buzgó eljárásáért” díjazásban részesültek. Augusztusban az ezüst sorsjáték főkönyvét már 3 kötetben adták ki, amely százezres nagyságrendet jelentett.

A Magyar Hírlap adománygyűjtéséből befolyt összegből a református egyház egy új, 16 mázsás harangot vásárolt. Jeszenszky Danónak tehát igaza volt, amikor 1851-ben ezt írta: „Losoncz romjain lassanként egy egész új város fog fölépülni, s már is phönixként kezd az a hamvaiból emelkedni. […] Lakói egykor majd anyagi, szellemi jólétet is foghatnak benne élvezni. A sebek begyógyulnak. […] Ámde az emberiség és történet (itt: történelem) soha nem bocsátandja meg a rajta elkövetett méltatlanságot.”

írta: Sebestyénné Batta Ágnes

Felhasznált irodalom:

Böszörményi István: A szabadságharc mártír városa, Losonc. Gömörország, 2009/3. sz. 56-68.o.

Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Második kötet. Pest, 1837.

Jeszenői Danó: Losoncz története in: Losonczi Phönix. Történeti és szépirodalmi emlékkönyv. Az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére. Szerkeszti s kiadja: Vahot Imre. Pest, 1851. I. kötet

Losonc társadalmi fejlődése és városiasodása az újkorban. Honismeret 1999/5. sz. 53-69.o.

Levéltári források:

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai – Rendeletek, Kormánybiztos rendeletei 1849.04-08.

HU-MNL-NML-IV.103. Nógrád vármegye Forradalmi Bizottmányának iratai - Megyei választmány iratai 1849.

HU-MNL-NML-XII.5. A Losonci Református Egyház Pénzügyi Tanácsának jegyzőkönyve 1847-1854.