Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2023. június 1-én a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottság Kézművesipar-történeti Munkabizottsága, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, valamint a KRE BTK Történettudományi Intézete XVIII. századi Magyarországi Protestáns Művelődés- és Gazdaságtörténeti Kutatócsoport közös konferenciát szervezett az MNL Bécsi kapu téri palotájában. A rendezvény a magyar kézművesipar, kisipar fejlődését vizsgálta a kora újkortól napjainkig különböző tudományterületekről érkezett előadók segítségével. A szervezők célja a közös gondolkodás elősegítése volt, illetve az, hogy a különböző területek kutatóit és a különböző típusú (kézműves) ipartörténeti források őrzőit és ismerőit összekapcsolják, és ez által a szakmai párbeszédet erősítsék.
Típus: Hír
„Anecdota quaedam continentes” Néhány anekdotát tartalmaz – ezt a megjegyzést írta egykor Batthyány Ádám (1610-1659) annak a dokumentumnak a hátoldalára, amely a Batthyány családtól nemrégiben megvásárolt anyagban található. Ez az irat tulajdonképpen egy levél, amit Erdődy Simon zágrábi püspök 1536. január 11-én írt Batthyány Ferencné Svetkovics Katalin részére.
Típus: Hír
2023. június 9-től lesz elérhető YouTube-csatornánkon a 20. századi egyháztörténettel foglalkozó konferenciánk, amelynek előadásai a felekezeti élet sokszínűsége mellett rávilágítanak a korabeli problémákra és konfliktusokra is.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2023 májusában és júniusában megjelent a kutatócsoport két munkatársának: Szőcs Tibornak és Piti Ferencnek egy-egy újabb forráskötete.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Idén ünnepli 300. évfordulóját az 1723. évi XLV. törvénnyel létrehozott Arhivum Regni. Az 1874-ben tudományos intézményként újraszervezett Országos Levéltár épp 100 éve, 1923-ban költözött be végleges otthonába, a Bécsi kapu téri levéltári palotába. A kettős évforduló alkalmából a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyegsort adott ki, melynek ünnepélyes forgalomba bocsátására 2023. június 19-én került sor a levéltárban.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az idei évben, az utóbbi időkben megszokott időponttól eltérően, az Országos Ünnepi Könyvhéttel egyidőben került sor a veszprémi rendezvényre. A június 8-tól 10-ig tartó programon levéltárunk is megnyitotta az Eötvös Károly Megyei Könyvtárral közös standját.
Típus: Hír
A pécsi Kronosz Kiadónál jelent meg A katolikus egyház és a hitgyakorlás korlátozása Heves megyében (1950-1962) címmel kollégánk, Gál Máté első önálló könyve.
Típus: Hír
Levéltárunk Heves Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai között található „Különféle választmányok jegyzőkönyvei és nyilvántartásai (1861-1920)” című fondja alatt egy különleges forrást őriz, mely Heves Vármegye Törvényhatóságán belül működő úgynevezett „szocialista ellenes bizottság” két ülésének fennmaradt jegyzőkönyvét tartalmazza.
Típus: Hír

Oldalak