Jelenlegi hely
Érdekes iratok
2026.08.08.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye főispánjának 1882. évi mutatókönyvében bukkantam a „Solymári Rózsaleány-ünnep” bejegyzésre. A szokatlan elnevezés nyomán a fennmaradt levéltári források segítségével igyekeztem feltárni az ünnep eredetét és történetét, amelynek során kiderült, hogy a „Rózsaleány-ünnep” a gróf Karátsonyi Guido által 1881-ben alapított Rózsaleány Alapítványhoz kapcsolódó hagyomány volt. A hagyomány hátterének megértéséhez érdemes először megismerkedni az alapító, gróf Karátsonyi Guido életútjával és azzal a szemlélettel, amely az alapítvány létrehozását meghatározta.
2026.05.28.
Cinkota 1950 előtt önálló település volt, majd 1950. január 1-jén Budapesthez csatolták, a XVI. kerület részeként. A település iratanyaga jelenleg Budapest Főváros Levéltárának őrizetében található. Mivel azonban 1950 előtt közigazgatásilag a Gödöllői járáshoz tartozott, a Pest Vármegyei Levéltár is őriz kisebb terjedelmű iratanyagot a később hírhedtté vált cinkotai sorozatgyilkos, Kiss Béla ügyével kapcsolatban.
Levéltári iratok Ráby Mátyásról
2025.10.21.
Jókai Mór 1879-ben írta meg Ráby Mátyás történetét ifjú korától egészen addig a pillanatig, amíg elhagyta az országot. Mit tudhatunk róla, és milyen iratokat őrzünk Jókai hősével kapcsolatban intézményünkben?
2025.06.18.
Ha egy kis mediterrán hangulatra vágyunk, nem kell messzire utaznunk, elég, ha ellátogatunk Leányfalura és megcsodáljuk a koloniális stílusban épült Sorg-villát. Levéltárunk őrizetében, a Szentendrei járás főszolgabírájának iratai között megtalálhatók az 1909-ben épült Lingel-villának, majd az 1942-ben Sorg-villává átalakított épületnek a dokumentumai is.










