Veszprém vármegye kincsestára 54. – „A Balaton vonzereje a fürdőzésben van.”

A második világháború utáni években Magyarországon a belföldi vendégforgalom szervezésének elsődleges célja a lakosság minél szélesebb rétegeinek üdültetése volt. A dolgozók, a munkások államosított, vagyis szakszervezeti üdültetését az IBUSZ^[1] szervezte, amely a belföldi, valamint a ki- és beutazó külföldi idegenforgalom szervezésére és propagálására kizárólagosan jogosult vállalat volt. 1948-tól már a Magyar Dolgozók Pártja programjában is szerepelt a dolgozók állami üdültetése, amelyhez a megfelelő infrastruktúrát a szállodák, üdülők, panziók, vendéglátóipari helyek és üzletek, később pedig a nagyobb villák és lakóházak államosításával teremtették meg.^[2]

Balatonakarattya, MNL VeVL XV.17.

Balatonaliga, MNL VeVL XV.17.

Az 1950-es évek első felében az idegenforgalom ügye új megvilágításba került. Az állam elsősorban a nyugati országokból Magyarországra irányuló idegenforgalmat kívánta fellendíteni a devizabevételek növelése érdekében. Az 1956-os forradalom leverése és a megtorlások után pedig különösen kiemelt figyelmet kapott a „nyitás Nyugat felé”. A hatalomra kerülő Kádár-kormány az életkörülmények javítását tűzte ki célul gazdaság- és társadalompolitikájában, amelynek része volt az üdülési lehetőségek, az ahhoz hozzáférők körének bővítése is. Ehhez azonban elengedhetetlen volt az üdülőövezetek infrastrukturális szintjének javítása, a közlekedés, az üzletek, a közellátás, az állami üdülők fejlesztése, újak építése.^[3]

Az 1960-as években a belföldi idegenforgalom gyors fejlődésnek indult, a szociálturizmus megszervezésével a nyaralás a társadalom életmódjának szerves része lett. Az olcsó szakszervezeti vagy vállalati üdülés a magyar nyaralók számára, az új szállodák és vendéglátóegységek (ahol egyébként jóval magasabb színvonalú szolgáltatásokat vehettek igénybe az emberek), szinte csak a nyugati turisták számára álltak rendelkezésre.^[4] A '60-as években rohamos fejlesztések történtek a Balaton mindkét partján: kempingek, motelek, teljesen új szállodák mellett új kiszolgálóegységek is épültek a nyári hónapokra tömegesen érkező nyaralók mindenféle igényének kielégítésére. Összességében elmondható, hogy ebben az évtizedben a minél nagyobb külföldi vendégforgalom befogadására alkalmas, idényjellegű szálláshelyek létesítése, és így a devizahozam nagymértékű fokozása volt a cél.

Épül a Marina szálló Balatonfüreden, 1968-1969. MNL VeVL XV.13.e. I-81-951.

Balatonfüred. Nemzetközi kempingtábor strandja, MNL VeVL XV.13.e. I-81-946.

Az idegenforgalom tekintetében az 1970-es években a tervgazdálkodás elsődleges célja a valutabevétel folyamatos növelése volt. Az évtized nyári idényeiben ugrásszerűen megnövekedett a nyugati turisták száma Magyarország területén, számuk 1973-ban elérte az 1 milliót.^[5] Az idegenforgalom számának növekedése a Balaton parton azonban ebben az évtizedben már több problémát is felszínre hozott: a szállások és szórakozóhelyek szűkössé váltak, a Balaton-parti települések infrastruktúrája pedig hiányos volt (pl. ellátási gondok jelentkeztek és újabb közműrendszerek kiépítése is szükségessé vált sok helyen).

Az állam különböző vizsgálatok útján igyekezett felmérni, és az így előbukkanó problémákra megoldásokat találni a Balaton környékének szolgáltatási-, infrastrukturális- és idegenforgalmi helyzetével kapcsolatban. A Veszprém Megyei Népi Ellenőrző Bizottság (NEB) a '70-es években több alkalommal is vizsgálta Veszprém megye üdülő- és kiránduló helyeinek idegenforgalmi felkészültségét, a strandok állapotát, ellátottságát. A következőkben egy 1973-as vizsgálatból szemezgetve nyerhetünk bepillantást az északi parti strandok akkori állapotáról.

A vizsgálati iratanyagok több részből állnak össze (jegyzőkönyvek, jelentések, javaslatok stb.), terjedelmi okokból azonban csak a vizsgálat lefolytatása után írt összefoglaló jelentés megállapításain keresztül ismertetjük az iratot.

Az 1973-as vizsgálat célja „annak megállapítása, hogy az északi Balaton part üdülő- és kirándulóhelyeinek egyes idegenforgalmi célokat szolgáló létesítményei és azok kapcsolódó szolgáltatásai milyen szinten elégítik ki a jelentkező igényeket” volt.^[6] Az összefoglaló jelentést Nemes László főrevizor és Farkas István vizsgálatvezető állították össze 1973. szeptember 14-i dátummal.

Összefoglaló jelentés, Általános megállapítások, MNL VeVL XVII.901. 108/1973.

Az „Általános megállapítások” részben többek között olvashatunk a Balatonon az 1970-es évekre megjelenő autós turizmusról, amely „robbanásszerűen növelte a Balatont kirándulási céllal felkereső kül- és belföldiek számát”, majd szó esik a Balatonon nyaraló turisták számáról is. A közölt adatok szerint 1973. augusztus 31-ig összesen 312 ezer vendég töltött el itt időt, „a szocialista országokból 77 ezer, a kapitalista államokból 76 ezer érkezett, a belföldi vendégek száma pedig 159 000 volt”. A jelentés beszámol arról, hogy az üdülési szezon ideje alatt a Balaton-parti települések létszáma megsokszorozódik, amellyel nem tudnak lépést tartani sem a kommunális jellegű beruházások, sem a közellátási intézmények. Az idényjellegű idegenforgalmi beruházások kockázatairól szóló rész után kerül sor a strandokkal kapcsolatos észrevételek leírására. A kirándulók a zárt városi strandok helyett szívesebben keresik fel a balatoni strandokat, amelyek tágasabbak és a pihenésüket jobban szolgálják. Vagyis ez az elképzelés, a valóság azonban az, hogy a megnövekedett igény miatt a strandok zsúfoltak, zajosak és általánosságban hiányosan felszereltek.

A jelentés a Balaton környezetéről megállapítja, hogy „a Balaton vonzását hatalmas zöld övezete, jó levegője nagymértékben fokozza. A Balatont megközelítő, közvetlen a parton alakuló új települések egyre csökkentik a Balaton kedvező természeti hatását.” Előtérbe kerül továbbá a levegő szennyezettsége és a köztisztaság problémája is, végül a Balatonnal összefüggő igazgatási munka decentralizáltságáról olvashatunk.^[7]

Az irat „Részletes megállapítások” része összesen 10 oldalon keresztül írja le a vizsgálat során feltártakat. Ennek első része szól a konkrétan vizsgált 3 járás (veszprémi, tapolcai, keszthelyi)^[8] 28 strandjáról. A vizsgált 28 strand közül 3 db I. osztályú strand, 14 db II. osztályú, míg 11 db III. osztályú. A statisztikai adatokkal bővelkedő részből megtudjuk többek között, hogy az összehasonlító adatok alapján 1972-höz képest 10-15 %-kal nőtt a személyforgalom 1973-ban, a strandok befogadóképessége viszont csak 2-5%-kal. Továbbá a kabinok befogadóképességét, a vetkőző szekrények és a vállfák számát, valamint a vetkőzőhelyek befogadóképességét is megtudhatjuk járásonkénti bontásban. Ezekkel kapcsolatban a jelentés megállapítja, hogy „a fürdők vetkőzőszekrényeinek száma a befogadóképességgel arányosnak mondható”.

A gazdasági adatokkal kapcsolatban olvasható, hogy a vizsgált strandok fenntartása nem kedvezőtlen, pedig nagy részük nem emelt a fürdőjegyek árán, holott azt a Veszprém Megyei Tanács jóváhagyta. A nyereség azonban a beruházott összegekhez képest nem kedvező, így a beruházások hatékonyságát növelni kell.

A vizsgált strandok egy része kulturált, kielégítik az igényeket, a vendégek számára kényelmes pihenést és szórakozást nyújtanak, a többsége azonban a tisztaság, ellátás és felszereltség tekintetében a kívánt szint alatt van. Konkrét példákon keresztül szemlélteti, hogy főidényben a strandokat látogatók száma általában lényegesen meghaladja a befogadóképességet, például „Balatonalmádiban, ahol a strand befogadóképessége 2260 fő, 1972. évben a napi maximum 30. 352 fő volt, 1973. évben a vizsgálat napjáig 25. 000 fő volt az 1 napra eső legnagyobb létszám.” Az idézett adatok jól mutatják, hogy az 1970-es évek elejére megnőtt vendégforgalom milyen zsúfoltságot is okozhatott a strandokon.

Az egészségügyi felszerelések, kabinok, vetkőzők az optimális befogadóképességnek megfelelőek, azonban, ha ezt a szintet meghaladja a vendégek száma, akkor már a WC-k, zuhanyzók, vízcsapok nem tudják kielégíteni az igényeket. Sok helyen hiányosak az elsősegélynyújtó berendezések, és kiderült az is, hogy a strandok személyzetének egy része rendelkezik csak elsősegélynyújtó alapismeretekkel. Egészségügyi és higiéniai szempontól több esetben is hiányosságok vannak, főleg a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és a szennyvízelvezetés terén.^[9]

Összefoglaló jelentés, Részletes megállapítások, MNL VeVL XVII.901. 108/1973.

A „Részletes megállapítások” második részében a nem megfelelően megoldott szemétszállításról (nem csak a strandok tekintetében tapasztalhatóak gondok, de alapvetően a településeken sem áll rendelkezésre a megfelelő számú szemétszállító jármű), a kevés parkolóhelyről, az idegenforgalmat igazgató szerteágazó intézményrendszerről is olvashatunk. További problémákat vetnek fel az üdülőhelyi díjakkal, az adókkal kapcsolatos különböző, nem egységes gyakorlatok. A Balaton-parti településeken található kereskedelmi hálózat (büfék, boltok) pedig nem tud lépést tartani az egyre növekvő igényekkel, azonban az áruellátás színvonala javult az előző évekhez képest.^[10]

A vizsgálatot lefolytatók 8 pontban fogalmazták meg javaslataikat:

Összefoglaló jelentés, Javaslatok, MNL VeVL XVII.901. 108/1973.

Az ismertetett 1973-as vizsgálatot követően, 1978-ban szintén hasonló témában folytatott le újabb vizsgálatot a Veszprém Megyei Népi Ellenőrző Bizottság. Ekkor azonban már csak kifejezetten a veszprémi, tapolcai és keszthelyi járások területén fekvő 95 strandot vizsgálták meg.^[11] Terjedelmi okokból ennek az iratanyagnak a részletezésétől most eltekintünk. Az összefoglaló jelentés elején olvasható következő kijelentés azonban sokat elmond a vizsgálat eredményéről: „az akkori vizsgálat megállapításai és a Megyei Tanács VB. részére adott javaslatok – jelen megállapításainkat is figyelembe véve – jórészt ma is aktuálisak”. Igaz, azt is kiemelik, hogy az északi partszakaszon jelentős strandfejlesztések valósultak meg az elmúlt 5 évben: bővült az ellátó egységek száma és kapacitása, továbbá javult a környezet kulturáltsága is. Kedvezően változtak a turizmus fogadásának feltételei, azonban ezeket a feltételeket a főszezonban (július-augusztus), a vártnál nagyobb mértékben fejlődő bel- és külföldi turizmus rontja.^[12]

Az 1970-es évek balatoni idegenforgalmi helyzetét, elsősorban annak problémáit jól szemléltetik a tárgyalt iratok. Ebben az évtizedben is készültek azonban újabb tervek a térség idegenforgalmának fejlesztésére vonatkozóan, amelyek a kialakult keretekhez igazodtak, a változó igényeknek, új kihívásoknak igyekeztek megfelelni. Az 1970-es években megtorpantak a nagy szállodaépítések a tó környékén, így megnőtt azon vendégek száma, akik kempingekben vagy magánszállásokon laktak a Balaton partján. A szolgáltatások és a közellátás hiányosságainak pótlására pedig ebben az évtizedben engedélyezték széles körben a maszek zöldségesek, cukrászdák, lángossütők működését. Az 1970-es, de még inkább az 1980-as évek tekinthetők a magyar idegenforgalom aranykorának, utóbbi évtizedben pedig kiteljesedett a szocialista tömegturizmus Magyarországon.^[13]

Balatonalmádi, MNL VeVL XV.17.

Balaton, MNL VeVL XV.17.

Levéltári források:

MNL VeVL XV.13.e. Péterfay Endre fényképgyűjteménye

MNL VeVL XV.17. Képes levelezőlap-gyűjtemény

MNL VeVL XVII.901. Veszprém Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság iratai

Felhasznált irodalom:

Lövei-Kalmár 2020 = Lövei-Kalmár Katalin: A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében In: Vörös és fehér: Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19-20. század fordulójától. Szerk. Berecz Anita ‒ Gál Máté ‒ Péterffy Gergely. Eger, 2020. 177‒192.

Rehák 2024 = Rehák Géza: Vörös riviéra. Budapest, 2024.

Slachta 2014 = Slachta Krisztina: A „magyar vircsaft”. A Kádár-kori idegenforgalom sajátosságai. Metszetek. 3. évfolyam, 2. szám (2014), 93‒109.

Slachta 2016 = Slachta Krisztina: Két világ határán: a magyar idegenforgalom az 1970-es években. Múltunk. 61. évfolyam, 4. szám (2016), 85‒112.

Indexkép: Balaton, MNL VeVL XV.17.