2023. évi iskolatörténeti programok – összefoglaló

2024.01.26.
2023-ban közművelődési programjaink egyik kiemelt témája volt az iskolatörténet, amelyről nemcsak online tudományos mikrokonferenciát szerveztünk, hanem az érdeklődőknek érdemes volt követni közösségi oldalainkat is, ugyanis október 24-én indítottuk diákoknak szóló 3 fordulós kvízjátékunkat, az Iskolatörténeti totót, amelyekben iskola- és oktatástörténethez kapcsolódó kérdéseket találhattak honlapunkon és a Facebook-oldalunkon.

A játék keretében minden héten gazdára talált két darab könyvcsomag és fődíjként szponzoraink ajándéka, amely az első fordulóban egy McDonald’s utalvány, a második fordulóban a megyei könyvtár által felajánlott Szülinapi Újság kupon, míg a harmadik fordulóban egy Állatkerti belépő volt. Nagy örömünkre a játékunk sok fiatal érdeklődését felkeltette, minden héten az aktuális kérdés felkerülése után szinte azonnal érkeztek a válaszok. A három fordulóban összesen 312 megfejtés érkezett be.

Iskolatörténeti kvízjátékunk nyertesei:

Első forduló:

Könyvcsomagot nyertek: Sas Noémi és Körmendi Réka

Fődíj: Páll Barnabás

100. kitöltő: Bákány Tamás

Az eredményhirdetés és a sorsolás visszanézhető itt.

Második forduló:

Könyvcsomagot nyertek: Nyilas Petra és Czakó Lóránt

Fődíj: Zuberecz Anna

Az eredményhirdetés és a sorsolás visszanézhető itt.

Harmadik forduló:

Könyvcsomagot nyertek: Hadobás Péter és Pethő Gergely Patrik

Fődíj: Ágoston Szonja

Az eredményhirdetés és a sorsolás visszanézhető itt.

 

Kvízjátékunkat a Nyíregyházi McDonald’s, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és a Nyíregyházi Állatpark támogatta.

 

2023. november 13-tól YouTube-csatornánkon váltak elérhetővé a Hajdan volt iskolák című iskola- és oktatástörténeti online konferencia előadásai. A konferencia tematikája Magyarország és a szűkebb északkeleti történelmi régió iskola- és oktatástörténetéhez, az alap-, közép- és felsőfokú felekezeti és állami oktatási intézmények történetéhez kapcsolódott. A konferenciához kapcsolódott a Hajdan volt iskolák – válogatás iskola- és oktatástörténeti iratainkból című kamarakiállítás is, amely levéltárunk földszinti tárlóiban volt megtekinthető 2023. november 13-tól.

A programsorozat részét képezte még egy esszéíró pályázat, amelyben 1–3 oldalas írásokkal lehetett részt venni "Diák" és "Felnőtt" kategóriában. Az általános és középiskolás diákok saját vagy bármely más, szabadon választott iskola történetének leírásával pályázhattak. A felnőttektől pedig az iskolás évekre, élményekre való visszaemlékezéseket vártunk.

A beküldött pályamunkák közül az alábbiakat könyvajándékkal jutalmazzuk és honlapunkon elérhetővé tesszük:

„Felnőtt” kategória:

- Fehér Ildikó: Nagymama mesél.

- Nagy Enikő: A Selmeci diákhagyományok.

- Szabó Veronika: Emlékeim az alsó tagozatból.

„Diák” kategória:

- Benkő Szabolcs: Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola története.

- Józsa Karina Noa: Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola bemutatása.

Pályázóinknak ezúton is köszönjük a beküldött munkákat!

További izgalmas és érdekes tartalmakért kövessetek minket a Facebook- és Instagram-oldalainkon, kattintsatok a honlapunkra, illetve iratkozattok fel YouTube -csatornánkra is!

 

Utolsó frissítés:

2024.02.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges