LEVELEK A MÚLTBÓL | 2024. január

2024.01.23.

Egy molnár család első világháborús megpróbáltatásairól

A Szombathely környékén lakó idősebb emberek – főként a herényiek – számára napjainkig nemcsak ismert helynek, hanem egyfajta fogalomnak számít a Bánovits-malom, ahová generációk hordták az őrölni valójukat, s innen vitték haza jó minőségű saját lisztjüket. Az üzem 1903-ban került a névadó család tulajdonába, amikor is egy bizonyos Bánovits János – kifizetve nevelőapját, Aumülner Ferencet, valamint a család többi tagját –, 25.300 koronáért megvásárolta az ingatlant.[1]

A későbbiek során Bánovits János szépen felfuttatta vállalkozását és a munkába bevonta családtagjait is. Amint elérték a megfelelő kort, fiúgyermekei sorban álltak be hozzá molnártanoncnak. Éppen ezért, amikor kitört az 1. világháború és egymás után vitték el a fiúkat katonának, ez nemcsak érzelmileg érintette érzékenyen a családot, hanem megnehezült a vállalkozás működtetése, így gazdaságilag is nehéz helyzetbe kerültek.

Sajnálatos módon a családot a háború során több tragédia is sújtotta. Ifjabb Bánovics János, aki a Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred tartalékos hadnagyaként szolgált, 1917 augusztusában az Ojtozi-szoros környékén hősi halált halt.[2]

Közismert tény, hogy 1914 és 1920 között a rengeteg behívott katona miatt a hátországban hatalmas munkaerőhiány lépett fel. A fiatal, erős, egészséges férfiak a fronton teljesítettek szolgálatot. A malomtulajdonosok dolgát nehezítette, hogy a molnár szakmában női munkaerőt a legnagyobb jóindulattal sem tudtak alkalmazni, hiszen a gyakran 80 kg-os búzászsákokat, valamint az ennél még nehezebb liszteszsákokat meglehetősen kevés asszony tudta vállára venni.

Ráadásul a malmok a liszt biztosításával stratégiai szerepet töltöttek be a közellátásban. Mindezek figyelembevételével kijelenthető, hogy Bánovits János 1919 decemberében alapos indokkal kérte a szolgabírótól, hogy biztosítson szabadságot katonáskodó Lajos fia számára. Kérésében szerepet játszhatott az is, hogy egy fiát már elvesztette a háború során. Mindezek ellenére a szolgabíró a kérés teljesítését elutasította.[3]

Szerencsére Bánovits Lajos túlélte a világháborút. Igaz, nem teljes épségben. Mint az egy igazolólapról kiderült, Bánovits 1915-től a háború végéig mint gyalogos katona teljesített szolgálatot, miközben bal kezén megsebesült és hüvelykujja csonka lett.[4] De legalább életben maradt és a frontszolgálatról hazatérve újra régi hivatásának élhetett; a családi malomban tovább gyakorolhatta molnár szakmáját.



[1] HU-MNL-VaML-VII.6.c Szombathelyi Járásbíróság iratai. Telekkönyvi iratok. Betétlapok. Herény 1. sz.

[2] https://ivh-katonahoseink.militaria.hu/search

[3] HU-MNL-VaML-IV.430. Szombathelyi Járás Főszolgabírája iratai. 5539/1919.

[4] HU-MNL-VaML-VII.6.c Szombathelyi Járásbíróság iratai. Telekkönyvi iratok. Általános iratok. 4421/1940.

Pál Ferenc

Utolsó frissítés:

2024.01.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges