Különleges megbízatás Amerikában: Carl Ghega és a magyar borok
A matematika iránt érdeklődő fiatal alig 17 évesen doktorált a padovai egyetemen. Mérnökként 1819-től útépítési és vízműmunkákban vett részt Venetoban, később Tirolban, majd egyre inkább a korszak közlekedési újításával, a vasútépítéssel kezdett foglalkozni. 1836-tól főmérnökként részt vett az Osztrák Császárság első vasútvonalának (a Kaiser-Ferdinand-Nordbahnnak) kifejlesztésében. Ő tervezte a Rabensburg és Brünn/Brno, valamint a Lundenburg/Břeclav és Olmütz/Olomouc közötti vasúti pályát, sőt ezen szakaszok (illetőleg Lundenburgtól csupán Spitinauig) építkezésének vezetését is rábízták. Ghega már ekkor kitűnt technikai megoldásaival, mert viaduktok építésével biztosította a hegyvidékes szakaszokon a vasúti közlekedést.
Vasútervezői és -építési tapasztalatait külföldi utazások alatt szerezte meg: 1836 és 1837 folyamán a belga és az angol vasútvonalakat tanulmányozta, és ilyen céllal kezdte meg utazását 1842 februárjában az Észak-Amerikai Egyesült Államokban mint a tiroli Császári-királyi Építészeti Igazgatóság segédmérnöke. Útitársával, Moritz Löhrrel, az Udvari Kamara által megbízott építésszel és mérnökkel beutazták az Amerikai Egyesült Államok vasútvonalait. Tapasztalatairól Ghega két könyvet is publikált, az egyikben kimondottan a vasúti hidak építésével foglalkozott.
Az itt megszerzett gyakorlati tudását a déli vasútvonal munkálatainál tudta kiválóan hasznosítani. A Gloggnitztól Mürzzuschlagon és Grazon át Triesztig vezető vasútvonal megtervezésével és kivitelezésével őt bízták meg, de kihívást jelentett a semmeringi hegyi szakasz megépítése. Megoldása Ghega nevéhez fűződik, aki az akkori legmodernebb technikákat alkalmazva alagutakon, viaduktokon és több mint száz hídon keresztül jelölte ki a vasút nyomvonalát. A hat év alatt, 1848 és 1854 között megépült semmeringi vasút volt Európában az első hegyi vasút. Műszaki érdemeiért Ghega 1851-ben lovagi címet is nyert.
Carl von Ghega 1840 körül (Josef Kriehuber kőnyomata Josef Weidner festménye alapján)
Forrás: Wikimedia
A tengerentúli utazásnak azonban egy másik célja is volt: még az elindulás előtt Bécsben Anton Joseph von Krauss (1777–1860), az Udvari Kamara valódi tanácsosa azzal bízta meg Ghegát, hogy útjuk során kereskedelmi és ipari lehetőségeket is mérjen fel, de elsődlegesen az iránt puhatolózzon, lenne-e olyan kereskedő Amerikában, aki a magyar borokkal kereskedne.
Ghega jelentése szerint ez a felvetés nem aratott sikert: sem New Yorkban vagy Philadelphiában, sem Baltimore-ban nem talált érdeklődőt. Ahogy ő fogalmazott, ott „az előkelő emberek túl elfogultak a Champagner, Bordeaux, Madeira nevek iránt ahhoz, hogy tetszene nekik a mi magyar asztali borunk”. Massachussets államban végre talált olyan vállakozókat, akik fontolóra vették, hogy kereskedelmi kapcsolatra lépjenek, és megpróbálkozzanak a magyar borok terjesztésével, amennyiben azokat kedvezően fogadják Amerikában.
Carl Ghega beszámolója az észak-amerikai utazása során a kereskedelmi lehetőségekről folytatott tárgyalásairól és melléklet a bostoni étterem bor és szeszes ital kínálatáról, Boston, 1842. május 23.
Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum commerciale (C 64), 1842. F. 20. p. 16a.
Erre a próbára a bostoni székhelyű „Hallet et Blake” nevű kereskedőtársaság ígérete szerint hamarosan sor kerülhetett volna, amely, mint Ghega beszámolójából kiderül, a bostoniaknak is kapóra jött volna. A társaság egyik hajója, a Captain Blake ugyanis általában gyapotot szállított Triesztbe. Rendszerint, miután kipakolták a rakományt, Szíciliába hajóztak tovább, hogy a gyapotért kapott készpénzen ott Marsala bort vásároljanak az amerikai fogyasztóknak. Ha azonban kedvező fogadtatásra találtak volna a magyar borok, a szicíliai kitérő helyett már nyomban Triesztben borospalackokkal rakodták volna meg a hajót – és a készpénz helyett a szeszes itallal fizettek volna a gyapotért. Ezt az üzletet a trieszti „Fratelli Grant et Compagnie” intézte volna, akikkel a bostoni cég már évek óta üzleti kapcsolatban állt a gyapoteladás miatt.
Az amerikai terjesztést helyben már a Hallet és Blake kereskedőház oldotta volna meg, amely nevesnek számított az 1840-es évek Bostonjában. Családjaik a város gazdasági és politikai elitjébe tartoztak. George Hallet és Joshua Blake több hajót is birtokoltak, amelyekkel kereskedelmi üzleteiket bonyolították.
George Hallet (1784–1844) arcképe
Forrás: Library portraits – 19th century community leaders active in the formation of the Yarmouth Port Library
Joshua Blake (1778–1843) arcképe, 1827 körül
Forrás: Find a Grave
Ghega lelkiismeretesen előkészítette ezt a vállalkozást: az amerikai félnek megadta az Ausztriában és Magyarországon elfogadott borárakat, továbbá mennyiségeket. Összehasonlításképpen pedig lemásolta egy bostoni étterem borlapjának kínálatát és árait. Jól látható, hogy a legismertebb, leghíresebb európai borvidékek és borfajták szerepeltek a kínálatban, mint például a Château Léoville, a Château Palmer Margaux, a Château Lafite, a Schloß Johannisberger, pezsgők közül a Cliquot, Heidsieck, de az étteremnek széles sherry és madeira választéka is volt.
A tervezett vállalkozáshoz azonban nem volt elég a trieszti kereskedőtársaság, hanem egy megbízható osztrák vagy magyar kereskedőtársulat részvétele is elengedhetetlen volt, amely a borkereskedelmet, azok helyi kiválasztását és forgalmazását, Triesztbe szállítását intézte volna.
Ennek érdekében a bécsi kormányzat a Magyar Királyi Helytartótanács útján körrendeletben fordult az ország törvényhatóságaihoz, de különösen Pest vármegyéhez, „hogy ezen a’ magyar borokkali kereskedésnek kedvező kilátásáról, mind a’ Pesti Magyar Gazdasági Egyesületet, mind pedig a’ kebelében netalán létező magyar bortenyészeti más társaságokat s’ egyéneketis értesítsék”.
Úgy tűnik, egy ilyen megbízható vállalkozás és az érdeklődők hiánya lehetett az egyik buktatója a külföldi magyar borkereskedelem sikerének a reformkorban, mivel a próbálkozást tárgyaló ügyiratok sora 1843-ban megszakadt. Az Iparegyesület lapja, a Hetilap még 1845-ben is azt sürgette, hogy „ha Magyarország a’ maga boraival állandó kiviteli külkereskedést akar űzni, egy borügyelö nagyszerű társulat felállítását ajánljuk”. Hiába sorolták fel az oroszországi, argentín vagy akár az észak-amerikai piacra történő borkiviteli lehetőségeket, nem sikerült olyan ausztriai vagy magyar partnert találni, aki kellően elszánt, motivált és tőkeerős lett volna ahhoz, hogy belevágjon a külhoni borkereskedelembe. A bostoni üzletnél a másik akadályt talán az amerikai fogadófél visszakozása jelenthette, mivel Joshua Blake Ghega látogatása után egy évvel, George Hallet pedig a rákövetkező esztendőben elhunyt, így ma már nem tudhatjuk, mennyire ízlett volna a reformkorban az ínyenc amerikaiaknak a magyar asztali bor…
Felhasznált irodalom:
Ghega, Carl von: Über nordamerikanischen Brückenbau und Berechnung des Tragvermögens der Howe'schen Brücken. Wien, 1845.
Gleason, Hall: Old ships and ship-building days of Medford, 1630–1873. West Medford, Mass., 1936.
Magyar tengerparti viszhang a’ magyar borkereskedés tárgyában. Hetilap, 1845. szeptember 30. 53. szám, 833–837.
Mechtler, Paul, „Ghega, Karl Ritter von” in: Neue Deutsche Biographie 6 (1964), 364 –365. [Online-Version]; URL: https://www.deutsche-biographie.de/pnd118694553.html#ndbcontent
Wilson, Thomas L. V.: The aristocracy of Boston; who they are and what they were: being a history of the business and business men of Boston, for the last forty years. Boston, Mass., 1848.
Új hozzászólás