Az MNL Zala Vármegyei Levéltárának évértékelő sajtótájékoztatója és könyvbemutatója

2024.01.25.
A Magyar Kultúra Napján, 2024. január 22-én került sor Zalaegerszegen a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának hagyományos „évértékelő” sajtótájékoztatójára, melyen a média helyi képviselői mellett jelen voltak a levéltárral rendszeresen együttműködő helyi társintézmények, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Göcseji Múzeum, valamint a bemutatott könyv kiadását támogató Degré Alajos Zalai Honismereti Alapítvány és a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány vezetői is.

A zalai levéltár 2023. évi szakmai, valamint tudományos és közművelődési tevékenységét dr. Káli Csaba igazgató foglalta össze. Külön kiemelte és vetítéssel szemléltette az elmúlt esztendő egyik legfontosabb, a levéltári kutatást jelentősen elősegítő szakmai eredményét, az 1950 előtti 20. századi Zala megyei testületi jegyzőkönyvek (38 testület 123.440 napirendi pontja) adatbázisának közzétételét az AdatbázisokOnline-on.

A levéltár „Zalai Gyűjtemény” kiadványsorozatának 86. köteteként, a Degré Alajos Zalai Honismereti Alapítvány társkiadásában megjelentetett „Családtörténeteink. Zalai genealógiai tanulmányok” című kötetet a szerkesztő, dr. Kulcsár Bálint levéltáros mutatta be. A tanulmánykötet a levéltár által 2022-ben rendezett családtörténeti konferencia előadásainak jelentősen kibővített, hivatkozásokkal és illusztrációkkal ellátott szövegét tartalmazza. A zalai levéltárosok annak reményében adják közre a saját famíliájuk múltját feldolgozó kötetet, hogy tanulmányaik mintául, módszertani útmutatóul szolgálhatnak, és további, saját családtörténeti kutatásokra, feldolgozásokra ösztönözhetik az olvasókat.

A sajtótájékoztató zárásaként Molnár András igazgatóhelyettes beszélt a levéltár 2024. évi tudományos és közművelődési terveiről, a zalaegerszegi közgyűjteményekkel közösen megvalósítani tervezett rendezvényekről és kiadványokról. Részletesebben ismertette az MNL és a Nemzeti Művelődési Intézet „Petőfi Program” elnevezésű Térségi Kulturális Projektjét, melynek levéltári előadásai és foglalkozásai számos zalai települést érintenek.

 


 

A Zalai Hírlap tudósítása: A Zala Vármegyei Levéltár sajtótájékoztatón számolt be a tavalyi eredményekről és az idei tervekről

A ZalaMédia tudósítása: Megjelent a Családtörténeteink kötet

A Zalaegerszegi Televízió KultúrKör című műsorának vendége volt dr. Káli Csaba igazgató

A bemutatott kiadvány:

 

 

Utolsó frissítés:

2024.02.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges