1941. április 5-én Salgótarján város képviselő-testülete negyedéves gyűlését tartotta. Szokás szerint az első napirendi pont a polgármester beszámolója volt az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről, a várost érintő történésekről. Ez a „Bejelentések” címet viselte. A korábbi határozatok, felterjesztések elfogadásának közlésén túl a hírekhez a polgármester véleményt, megjegyzéseket is fűzött. Meghallgatásuk után a főbb pontokra reagálva „véghatározatot” hoztak, melyben minden fontosabb kérdésről ejtettek egy-egy mondatot.

Ezen az április eleji gyűlésen a vezető hír Teleki Pál miniszterelnök előző napi halála volt. Természetesen a polgármester megrendülten szólt erről, és kijelentette: „…felvesszük az árván maradt magyar keresztet, és kidőlt hordozójának életpéldáját követve visszük hűséges kitartással, áldozatos odaadással tovább…” A második hír ennek az ellenkezője volt, mely arról szólt, hogy Bátki József „festő és szobrászművészünk” a Képzőművészeti Társaság nagydíját nyerte el „Napsugár” című szobrával. „Amidőn ezt örömmel bejelentem – hangzott el –, a nyertes művészünknek innen is tolmácsolom őszinte és büszke elismerésünket és jókívánságainkat.”

Ekkor Bátki József már hét éve Salgótarjánban élt. Bekapcsolódott a Balassa Bálint Asztaltársaság tevékenységébe, és – állami megrendelések hiányában – döntően magán megrendelésekből tartotta el családját. A közgyűlés után pár nappal megköszönte a polgármesternek a jegyzőkönyvi gratulációt. „Ez talán még a pesti sikernél is fontosabb – utalt levelében a kapott díjra –, mert érzem, hogy valóban itthon vagyok, - érdemes volt annyit dolgoznom…”

Bátki József köszönő levele

Jelzet: HU-MNL-NVL-V.183.a. 6709/1941

Három év múlva ismét szerepelt a képviselő-testületi jegyzőkönyvben Bátki József, immáron önálló napirendi pontként.  A képviselők az 1944. augusztus 18-án tartott gyűlésen Zagyvai Béla javaslatára 2000 pengő „jutalmat” szavaztak meg a művésznek. Ennek előzménye azonban visszanyúlik 1941-re. Kálváriájáról, amely a kiállítási sikerrel kezdődött, hosszú levélben számolt be Bátki az új polgármesternek, dr. Rátky Bélának. Az akkori eseményekről a „régi” polgármester, Dr. Förster Kálmán a következőképp emlékezik meg: „Ez alkalomból barátai 1941. máj. 3-án a Nemzeti Szállóban vacsorát rendeztek tiszteletére. A vacsorán a népszerű szobrászt és festőt sokan üdvözölték. Éspedig dr. Csengődy Lajos (evangélikus lelkész), P. Réz Marian (ferences házfőnök), szülőfaluja (Zagyvaróna) nevében Galbács Gyula ig[azgató] tanító, Virág Károly főjegyző és városunk nevében én is.” Eddig a történet Förster tolmácsolásában. Azonban van folytatása is: „S ott rögtön jutalmul szülőfalum küldöttsége felajánlott egy tehenet – emlékezik a továbbiakra Bátki József. – Óriási taps és éljenzés… s mit ád a Polgármester úr? Kérdi szülőfalum kiküldötte, - „egy másik tehenet”, volt a válasz, sőt, hogy szebb is legyen, felkérte a Főügyész urat, hogy a jelenlévőket írja össze, és a ’városi tehenet felvirágozva a jelenlévők családtagjaikkal kísérik fel a dombra’, hozzám.” Ugyanakkor az iparosok azt javasolták, hogy a város szavazzon meg 5000 pengő jutalmat is. Végül 3000 pengőt szavaztak meg egy életnagyságú faszobor elkészítéséért. „A tehénre meg azt mondták, hogy ONCSA tehén az, amit kaptam, nem tudtam, hogy ilyen faj tehén is van, csak mikor a szobor elkészült és levonták az ONCSA tehén elmaradt fizetési részleteket, akkor eszméltem” – jegyzi meg keserűen. (Az ONCSA az Országos Családvédelmi Alap rövidítése. Az 1941-től működő szociális szervezet a szegény falusi rétegek kamatmentes hitellel segítését látta el, amelynek során házak épültek, földhöz juthattak, illetve állatállományukat is gyarapítani tudták részletfizetés útján.) Elmaradt az ígért istálló építése is az ősz előre haladtával, ezért Bátkinak kellett építőanyagot szerezni, és felépíttetni azt. A tehenek azonban megfáztak a nyirkos istállóban. Az egyiket mészároshoz kellett adni, a másik, a „városi tehén”, bár felépült, de azt meg a legelőn érte baleset, szintén a mészárosnál végezte. Ezért kénytelen volt egy tehenet vásárolni, hogy családját el tudja látni, miközben az ONCSA-tehén hátralévő árát még követelték rajta.

De a baj nem jár egyedül. Korábban a szél háromszor vitte le a cserepet rövid idő alatt a házáról. Két alkalommal saját erőből tudta pótolni, harmadszorra a városhoz fordult segítségért. A polgármester 250 pengőt folyósított, cserébe elfogadta a fából készült Horthy Miklós lovas szobrát, megjegyezve, hogy „bármikor visszaveheted”. Amikor erre sor került volna „a volt Polgármester úr kijelentette, ’hogy az tisztán az ő jóakaratától függ, mert az már kartotékozva van.”   

A levél írásakor tehát így „végződött a művészetpártolás, mikor még a jutalomtehén árával is megterhelnek, az elmaradt ígéretek tetejébe, viszont lovasszobrom egy aláírt „formaság” révén huszad, vagy harmincad áron lett visszatartva.”

Képviselő-testületi határozat 1944. augusztus 18.

Jelzet: HU-MNL-NVL-V.183.a. 12993/1944

A fentebb említett, 1944. augusztus 18-i képviselő-testületi gyűlésen megszavazott 2000 pengőről szóló határozatban kikötötték: „… a megállapított összegből kifizetés előtt le kell vonni azt a 730 P-t, amellyel kérelmező a neki juttatott ONCSA tehén árába még tartozik…”

A szobor sorsára nézve pedig egy 1944. november 27-iki főispáni utasítást kell figyelembe vennünk: „A volt kormányzó képe a hivatalos helyiségekből összegyűjtendő és a rendelkezés vételétől számított 14 napon belül a főispáni hivatalhoz beszállítandó. Vonatkozik ez a rendelkezés szobrokra, festményekre és a kormányzói család, vagy hozzátartozóik képeire is.”

Vajon az ONCSA-tehén köztük van?

(Bátki József: Tarka tehenek. Művészek és mecénások Salgótarjánban 1922-1946. Kiállítási katalógus 1989)