„(…) illő a kegyeletnek más nemével áldoznunk, márczius 15-ét nemzeti ünneppé emelnünk; e napot méltó, hogy megünnepelje minden igaz magyar!” Ezekkel a szavakkal tett javaslatot Horváth Danó, a Nógrádi Lapok és Honti Híradó egyik szerzője 1876-ban március 15-nek nemzeti ünneppé nyilvánítására. Ma tényként kezeljük ennek a napnak nemzeti ünnepi mivoltát, de vajon mikor, és miért lett nemzeti ünnep 1848 ezen jeles napja?

Az 1848 és 1849 során történt események közül természetesen több is bírt olyan jelentőséggel, amely az utókor számára okot adhatott a megemlékezésre. A lehetőségek közül azonban már a kortársak számára is különös jelentőséggel bírt március idusa. A nyilvános megemlékezésekre és az ünnepségekre az abszolutizmus teret ugyan nem adott, de a titokban, szűk körben tartott emlékezések, illetve minden olyan gesztus, ami nem a hatalommal szembeni nyílt ellenállásnak volt tekinthető végigkísérte ezt az időszakot is. 1860-ban az Észak-Itáliában zajló események hatására a pesti diákság döntött úgy, hogy nyilvánosan emlékezik meg a forradalom napjáról. A kis tömeg végül katonák fegyvereivel került szembe a Kerepesi úti temetőnél, a sortűznek pedig egy halálos áldozata is lett. 

1867-et követően, állami ünnepségek tartására továbbra sem volt lehetőség, azonban a társadalom szélesebb rétegeiben már megkérdőjelezhetetlenül ott élt az eseményekre való megemlékezés vágya. Szobrok, emlékművek állítására került sor, kiadványok keletkeztek az eseményekről, de már ekkor is látszott az, hogy a tágabb közönség inkább nyíltnak mutatkozott a pátoszos, fennkölt, szinte már mitikus elbeszélésekre, mintsem a valódi eseményeket bemutató és megismertető leírásokra. 

A forradalom 50. évfordulójához közeledve az Országgyűlésben Kossuth Ferenc 1897-ben kezdeményezte, hogy március 15-e legyen nemzeti ünnep. A jeles évforduló megörökítése minden politikai irányzatnak tetszett, azonban az ünnep napjának a kérdése már nem volt ilyen vitáktól mentes és egyértelmű. Végül Bánffy Dezső miniszterelnök javaslatára április 11-e, az „áprilisi törvények” szentesítésének a napja emelkedett a nemzeti ünnep rangjára az 1898. évi V. törvénycikk elfogadásával.  Hiába tűnt jó politikai kompromisszumnak ez a megoldás, március 15-e gondolata ekkorra már túl mély gyökereket vert a magyar társadalomban, bármilyen fontossággal is bírtak az „áprilisi törvények” a társadalom úgy tűnt, már megválasztotta a maga ünnepét.

Az ünnep sorsában egy rövid kitérőt hozott a Monarchia széthullása. Az 1919. évi XXI. néptörvény ugyanis hatályon kívül helyezte az 1898. évi V. törvényt, és már március 15-ét tette nemzeti ünneppé. Néhány nappal az első március 15-én tartott, hivatalos ünnep után a Tanácsköztársaság elsodorta ezt a változást is. Az új hatalomnak nem volt ideje arra, hogy tisztázza az ünnephez való viszonyát, a kérdés feledésbe merült.

A Horthy-rendszer számára 1848 márciusának forradalmi jellege komoly fejtörést okozott, arra ösztönözte, hogy inkább ne foglalkozzon a kérdéssel. Azonban a rendszer felismerte az esemény körül rejtőző buktatókat és a benne rejlő lehetőségeket is. Mint az 1898-as törvénynek a feledésbe merülése és negligálása is mutatta, március 15. gondolata sokkal jobban benne él a társadalom annál, hogy azt figyelmen kívül lehessen hagyni, ráadásul ha más politikai erők „csapnak le” erre a témára, az politikai veszélyt is rejt magában. 

Felismerve a helyzetet, a forradalom és szabadságharc 80. évfordulója alkalmából az 1927. évi XXXI. törvény a következő évtől nemzeti ünneppé emelte március 15-ét, és ez már egy maradandó megoldásnak bizonyult.

Nógrád vármegyére vonatkozóan nehéz helyzetben vagyunk, ha be akarjuk mutatni, hogy milyen módon ünnepeltek a vármegye lakói a nemzeti ünnep törvénybe iktatása előtt. Mivel nem volt állami ünnep, az állami intézmények anyagaiban alig találni a témáról információt, így a legjobb, ha a sajtón keresztül próbáljuk megközelíteni a kérdést. Mint fentebb látható volt, a Nógrádi Lapok és Honti Híradó már 1876-ban is fontosnak tartotta a nemzeti ünneppé nyilvánítást, és az is kiderül a cikkből, hogy a balassagyarmati ifjúság fáklyászenével és a Himnusz éneklésével ünnepelt. Ekkor még az egyes települések, vagy a vármegye tisztviselői nem ve(he)ttek részt a megemlékezéseken. Megváltozott a helyzet viszont 1898 után. Ettől kezdve már a sajtó hasábjain is találkozhatunk települési szinten is rendszeres megemlékezésekkel. Érdekesség, hogy bár az 1898. évi V. törvénycikk tehát április 11-ét tette ünnepnappá, mégis rendszeresen március 15-én zajlottak a hivatalos megemlékezések.

A sajtóban megjelenő cikkek rendkívül változatos nézőpontokból közelítették meg a forradalom és a szabadságharc témáját. Hol a francia forradalommal állították azt párhuzamba, hol a 12 pontot és az abból megvalósult eredményeket (!) vizsgálták meg, hol pedig a szabadságharc bukását követően, a kiegyezésben részt vállaló politikusok érdemeit méltatták. 

A két világháború közötti időszakban, miután a Horthy-rendszer felkarolta március 15-e gondolatát, lassan annak tartalmát is elkezdte megváltoztatni. Az ünnepségeken elhangzó beszédeket áthatotta a militáns szellem, a forradalom érdemeinek és eredményeinek az elismerése mellett (és gyakran helyett) az aktuális viszonyokra való reflektálás, és különösen a revízió került a középpontba. A helyszínek megválasztása szintén nem az ünnep tartalmának megfelelően történt, Salgótarjánban a Hősök Szobra előtt, vagy az Ipatestület dísztermében került sor az ünnepségekre.

Az továbbiakban néhány irat és plakát segítségével mutatjuk be, hogyan emlékeztek a salgótarjániak március 15-re a két világháború közötti időszakban.

 

 

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-1926-1308

 

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-1936-3837

 

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-1936-3837

 

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-1936-3837

 

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-1941-4160

 

 

HU-MNL-NML-V.183.a.-1941-4160