Azért mégsem volt a dolog a vármegyénél egészen haszontalan. Mert amellett, hogy olyan csalafinta emberekkel találkozott Gyarmaton, mint Paróczy Márton uram; bizony szerelembe is esett. Nem mással, mint a Mauks Mátyás szolgabíró úr tizennyolc esztendős Ilonka leányával. Világraszóló szerelem volt az, majd’ első látásra. Levelek szenvedélyes mondatai vallanak erről: „Csókolom aranyos pöhölykém sokszor! Oh, csak megsimíthatnám a haját fölfelé!!!” Hősünk később így fogalmaz: egy kis bosszúság „legkevésbé sem zavarja boldogságomat, mellyel a sors az ön szerelme által oly bőven megáldott ez idő szerint. Én most, őszintén szólva egészen meg vagyok elégedve a sorssal, s ha Mikszáth Kálmán nem volnék, Mikszáth Kálmán szeretnék lenni.” A „kis bosszúság” pediglen nem egyéb volt, mint a család ellenkezése. Hiába próbálta Mikszáth az iratok közé csempészve elérni, hogy leendő apósa beleegyezzen a lánykérésbe, az hajthatatlan maradt. Nem ilyen „skriblert” szánt a lányának. Mikszáthról azt mondotta, „könnyelmű, gondatlan ember”. „Író! Szép dolog lenne az, ha ezer holdja lenne hozzá, de szegény embernek ez nem pálya, nem kenyérkereset. Ebből is látszik, hogy mennyire nem normális gondolkozású ember. Gondold csak el, milyen életed lenne, ha felesége lennél, hideg téli időben, fűtetlen szobában, kenyér nélkül.” A fiatalok a szakítást fontolgatták, de a szív szava erősebb volt. 1873 májusában már a titkos esküvőt tervezgették: „Minél előbb jöjjön Budára”- írta Mikszáth. „Tervünk elbeszélésétől óvakodjék[…]. A keresztelő levelet, ha nagy veszedelemmel járna, ne szerezze meg. Nem szükséges okvetetlenül. A házasság azért törvényes, ha a keresztelő levelet később mutatjuk is fel. És most isten önnel, kedves Ilonkám, a boldogabb viszontlátásig. Még egyszer ajánlom az óvatosságot és titoktartást. Nelkában sem kell megbízni. Senkiben. Mert jegyezze meg, hogy ez a terv a legeslegutolsó. Ha nem sikerül, akkor visszavonhatatlanul elvesztünk egymás számára. Most minden kockára van téve... Hiszem, hogy az Isten is segíteni fog.” (Szklabonya, 1873. május 13.) Végül, a Mauks szülők beleegyezése híján, csak így lehetett a dolgot megoldani. „Hogy mi ketten folyamodunk diszpenzációért itt, Pesten, két tanúval megjelenünk a polgármesternél, kik kinyilatkoztatják (szükséges, hogy családi viszonyainkat a két tanú ismerje), hogy semmiféle rokonságban nem állunk (mert ez a fő), ehhez én becsatolom az anyám beleegyezését házasságomba, s szükség esetén mimagunk is letesszük az esküt, hogy tudtunkkal rokonok nem vagyunk. A polgármester erre megírja a diszpenzációt, s akkor aztán egész rendesen templomban megy végbe a dolog. Ha a körülmények kedveznek, egypár óra alatt egészen kifogástalan feleség és férj vagyunk.” Regényes fordulat. Az esküvőt 1873. július 13-án, szombaton tartották meg, melynek megtörténtéről Ilonka táviratban értesítette szüleit. Várták a választáviratot - helyette azonban hétfőn délután Mikszáth öccsétől érkezett távirat: „Mama meghalt kolerában, délután temetik. Gyula”. Balassagyarmaton kitört a kolerajárvány, amely aztán Szklabonyát sem kímélte. Ilonka szülei a gyász miatt békültek meg az újdonsült házasokkal. A Mikszáth házaspár egy keveset otthon időzött, Ilona remélte, hogy Kálmán a vármegyénél vállal hivatalt, és ott maradnak lakni. De Kálmán visszakívánkozott Pestre, bérelt egy kis lakást, a szklabonyai birtokot kiadta haszonbérbe. Ezt követően csupa viszontagság az életük. A novellák írásából alig volt jövedelmük, a nyomdaköltségre szánt összeget is kilopták Mikszáth tárcájából a váci vasútállomáson. Újabb adósságokat csinált, melynek kamatait nem tudta fizetni – pereskedés, pereskedést ért. Az anyagi nehézségek elől a pár hazautazott, és Ilona szülei újra felvetették megoldásként Kálmán hivatalnoki pályára lépését – ő azonban ekkor egy színdarab írásával volt elfoglalva, és hamarosan visszautazott Budapestre. Első gyermekük, egy kisfiú 1874 augusztusában született Balassagyarmaton, de pár nap múlva meghalt. Mikszáthné októberben utazott a férje után, ám a nedves lakásban az egész telet dideregve töltötték, Ilona beteg lett. Tavasszal ugyan másik lakásba költöztek, de a helyzet nem javult. Ekkor Mikszáth hazavitte feleségét Gyarmatra. Ilonka lassan gyógyult, és tervezte, hogy visszatér Pestre, amikor a következő levél érkezett 1875 novemberében: 

 

„Kedves Ilonkám!

 

Lelkem mélyéig meghatva, elboruló szívvel és a legnagyobb hálával írom e sorokat, hogy azt a boldog két esztendőt, amit együtt töltöttünk, magának megköszönjem. Soha semmi sem tudná a fényét és édes emlékét elhomályosítani lelkemben...pedig tökéletesen mégsem voltam boldog, mindig fájt, hogy nem részesíthettem abban a kényelemben, amelyhez hazulról szokva volt, és ha nélkülözni láttam, mennél bátrabban, türelmesebben vitte nehéz keresztjét, édes Ilonkám, annál inkább szenvedtem, és nem volt módomban változtatni rajta.[..] Nekem mennem kell a megkezdett úton, mely vagy felvezet a magasba, vagy le a mélységbe. Magát azonban jó szívvel nem ránthatom magammal, ha ez az út lefelé vezet... Sokáig küzdöttem lelkemben, meg lehet róla győződve, hogy nagy fájdalommal mondok le magáról, de becsületes ember vagyok, hát ennek meg kell lenni. Ki kell mondani a nagy szót:»váljunk el«. A szülei, tudom, örülni fognak, kérje meg édesapját, hogy adja be ellenem a válópert, bármi okot mondanak, én mindenbe beleegyezem, egy szóval sem fogok ellenkezni.”

 

Mauks Ilona ekkor még tiltakozott. „Lehetetlen az, hogy azért, mert szegények vagyunk, el kelljen szakadnunk egymástól. Nem így fogadtuk azt az oltár előtt. Én eddig is szívesen tűrtem a nélkülözést, amely tulajdonképpen nem is volt nélkülözés, mert bírtam rám nézve a világon a legnagyobb kincset: szeretetét. Szívesen tűrök még többet is, csak az oldala mellett lehessek, hogy csüggedő erejét biztathatnám, bátoríthatnám, és részt vehetnék küzdelmeiben. Most már egészséges vagyok, s úgy érzem, újra szembe tudok szállni a sorssal...” De amikor 1875 decemberében Mikszáth azzal állt elő a válás indokaként, hogy mást szeret, így válaszolt: „Legyen úgy, ahogy maga akarja, beadom a válópert, és ne búsuljon, nem fogok alkalmatlankodni soha ebben az életben.” Az 1876-os válóperi iratokban indoklásként szerepel, hogy Mikszáth „kitartóan könnyelmű és szeszélyes magaviseletével” feleségét magától elidegenítette. Úgyannyira, hogy – amint írja -  „rokonszenvem gyűlöletté változott – és okom van hinni, miszerint ő is szeretet helyett gyűlölettel viseltetik irányomban. A kölcsönös gyűlölet engesztelhetetlenségéről tanúskodik azon körülmény, hogy több mint egy év óta tényleg elválva élünk, s hogy a B alatt csatolt bizonyítvány tanúsága szerint az egyház részéről kétszer megkísérlett kibékéltetés sikertelen maradt.” Mauks Ilona felrója továbbá, hogy különélésük ellenére Mikszáth az ő 600 forint hozományát vonakodik visszaadni. Kéri, hogy a bíróság a házasság felbontásán kívül azt is mondja ki: Mikszáth köteles – a hozományán túl - a perrel kapcsolatos költségeit is „végrehajtás terhe mellett megfizetni”.  A válást Mikszáth távollétében mondták ki, a tárgyaláson egyszer sem jelent meg. 

 

Források:

HU-MNL-NML- IV.264. 16. köt. 3823/1871. Nógrád Vármegye alispánja beadványkönyve

HU-MNL-NML- IV.264. 16. köt. 4276/1871. Nógrád Vármegye alispánja beadványkönyve

HU-MNL-NML-VII.1. 403/1876. Balassagyarmati Királyi Törvényszék iratai

HU-MNL-NML – IV.535.  Szügy evangélikus házassági anyakönyvi másodpéldány, 1883.

 

Irodalom:

Belitzky János (2000): Mikszáth és Balassagyarmat. Balassagyarmat, 2000

Mikszáth Kálmán (1886): Még egy megyei történet. Mikszáth Kálmán művei IV. Rövid elbeszélések. https://mek.oszk.hu/00900/00908/html/08.htm

Mikszáth Kálmán levelezése. https://mek.oszk.hu/00900/00946/html/01.htm

Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona: Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2021

Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténet. 7. A magyar irodalom a XIX. század utolsó harmadában. Mikszáth Kálmán élete. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/magyar-irodalomtortenet-pinter-jeno-5116/7-a-magyar-irodalom-a-xix-szazad-utolso-harmadaban-2239/mikszath-kalman-24C7/mikszath-kalman-elete-24C8/

Véber Károly (1986): Így élt Mikszáth Kálmán. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986.