Beszámoló a XV. IADA (International Association of Book and paper Conservators) Kongresszuson való részvételről

magyar

A nemzetközi eseményen számos ország szakemberei vettek részt vagy tartottak előadást, főként Európából, de Ázsiából és Amerikából is érkeztek résztvevők.

Résztvevő országok: Taiwan, Indonézia, Korea, Japán, Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország, Ausztria, Magyarország, Finnország, Észtország, Svédország, Belgium, Hollandia, Skócia, Norvégia, Szlovénia, Svájc, Portugália, Görögország, Lengyelország, Spanyolország, Dánia, Új-Zéland, USA, Kanada.

Magas rangú vendégek látogattak el a Levéltárba

magyar

A dél-koreai delegációt Szabó Csaba, az MNL főigazgatója és Mikó Zsuzsanna, az MNL általános főigazgató-helyettes fogadta. A Koreai Köztársaságból érkezett vendégek épületsétán vettek részt a Bécsi kapu téri palotában, amelyet Miklós Dániel tudományos munkatárs vezetett. A delegáció megtekintett több fontos, a múlt század végén keletkezett dokumentumot.

Évszázados iratokat adtunk át Ausztriának

magyar

 A dokumentumokat, szakminiszteri jóváhagyás után, Szabó Csaba, az MNL főigazgatója adta át Helmut Wohnoutnak, az Osztrák Állami Levéltár főigazgatójának. Az ünnepélyes eseményen magyar részről az iratanyag referense, Fiziker Róbert főlevéltáros vett részt. Helmut Wohnoutot Budapestre két munkatársa, Andreas Tritton és Maximilian Graf kísérte el.

Látlelet a kommunizmus bűneiről

magyar

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója a kötet bemutatóján, köszöntő beszédében arra mutatott rá, hogy a mostanra elkészült tudományos munka egy nagyon hosszú időszak termése, és a vaskos kiadvány elkészítésénél több tucatnyi szerző és szerkesztő bábáskodott. Szavai szerint a kötet komoly csapatmunkában készült el. Szabó Csaba örömmel emelte ki, hogy a Gulág- és Gupvikutató Intézet működése továbbra is biztosított a Magyar Nemzeti Levéltáron belül.

Ember Győző-díj 2023

magyar

Fiziker Róbert, aki doktori disszertációjában a 20. század elejének meglehetősen zaklatott időszakával foglalkozott, az osztrák–magyar kapcsolatok kiváló szakértője. Levéltárosként a Külügyminisztérium iratainak referense, aki szakszerűen és hitelesen tudja megszólaltatni a rá bízott iratokat, jól ismeri a dokumentumok keletkezésének hátterét.

A nemzet levéltára | Könyvbemutató

magyar

Ahogy a köszöntők sorát megkezdő Szabó Csaba, a házigazda intézmény főigazgatója a kamerák kereszttüzében elmondta, a Magyar Nemzeti Levéltár, az ország legrégebbi közintézménye, amely ma 74 telephelyen 700 munkatársat foglalkoztat, idén ünnepli alapítása 300, Bécsi kapu téri palotája átadása 100. évfordulóját.

Kisdednyi történelem

magyar

Vitályos Eszter köszöntő beszédében kiemelte: a kötet modern és szerethető formában hozza közelebb a múltat a jelenhez. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a múltunk ismerete nélkül jövőnk sincs. A miniszterhelyettes elmondta, hogy hazánk ezeréves fennállása is erősen és szilárdan a múltba gyökeredzik, ezért sikeres, és ezért van valódi jövőképe.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára