Jelentős állami elismerésben részesült a levéltáros szakma

magyar

Március 15. alkalmából magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese, Csiffáry Gabriella történész, Budapest Főváros Levéltárának nyugalmazott főlevéltárosa, Molnár László, a Semmelweis Egyetem Központi Levéltárának igazgatója és Oross András, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Győri Levéltárának igazgatója.

Valódi élményekkel lettek gazdagabbak a levéltárba látogatók

magyar

Kiváló, napsütéses időben március 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor nyíltak meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájának kapui, ahol a munkatársak a nemzeti ünnep alkalmából színes programokkal várták a vendégeket. A látogatók közül sokan az éppen induló vezetett programokra érkeztek, a nap folyamán Kovács Zsuzsanna és Künstlerné Virág Éva főlevéltárosok összesen hét raktársétát tartottak, előbbi emellett még négy családi raktársétát is vállalt a gyermekek legnagyobb örömére.

Izgalmas kötetet mutatnak be a Nagy Háború Könyvek sorozatban

magyar

A rendezvényen a „Ma élünk, holnap meghalunk – Jakab István I. világháborús naplója” című kötetet ajánlják a nagyközönség figyelmébe. Az eseményen köszöntőt mond Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Pintér Tamás, a kötetet kiadó Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKA) kuratóriumi elnöke, az MNL Országos Levéltára 1945 előtti Kormányszervek Osztálya címzetes osztályvezetője.

Újabb jelentős stratégiai megállapodást kötött a levéltár

magyar

A megállapodást Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója és Szombatfalvy Anna, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) elnöke látta el kézjegyével. A dokumentum értelmében a felek hosszú távú stratégiai partnerként tekintenek egymásra, közös kutatási programokat indítanak, és kölcsönösen segítik egymást a szakmai gyakorlati lehetőségek biztosításával.
 

Fontos pontok

Erasmus+ mobilitási program a Magyar Nemzeti Levéltárban

magyar

A pályázati sikert a levéltár széles körű nemzetközi tapasztalatai tették lehetővé: 2025 folyamán az MNL a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) irányításával, konzorciumi tagként már sikeresen megvalósított Erasmus+ szakmai utazásokat. Az ott szerzett szervezési és szakmai tapasztalatok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az intézmény önállóan is megalapozott, magas színvonalú és végül nyertes pályázatot nyújthasson be.

Még mindig valódi kincsek rejtőznek a diaszpóra magyarságánál

magyar

A március 5-én, csütörtökön a Bécsi kapu téri levéltári palotában megrendezett programon Szabó Csaba, az Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, hogy mivel ez az ötödik Hungarika workshop a sorban, most már sorozatról beszélhetünk. Reményét fejezte ki, hogy amikor ő már régen nyugdíjas lesz, ez a téma akkor is napirenden lesz, és még mindig lesz hungarika, amit haza kell hozni, és a levéltárban el kell helyezni.

Hadisírgondozó szakemberek jártak továbbképzésen a levéltárban

magyar

Az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Főnökség munkatársai február 23. és 25. között továbbképzést tartottak. Ennek során az egyes vármegyékben szolgálatot teljesítő hadisírgondozók február 24-én, kedden ellátogattak a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Pest Vármegyei Levéltárába (PVL), hogy megismerjék a levéltári kutatás módszertanát, és lehetőség szerint elmélyítsék ezzel kapcsolatos tudásukat.
 

Kölcsönös tisztelet

Méltó módon emlékeztek a hazánkat érintő lakosságcserékre

magyar

A budapesti Bécsi kapu téri levéltári palotában megtartott rendezvény az „Otthonvesztés és újrakezdés: a lakosságcserék története és emlékezete” címet kapta. A program résztvevőit a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) tudományos igazgatója köszöntötte Szabó Csaba, az intézmény főigazgatója nevében. Rácz György megnyitó beszédében a nyolcvan évvel ezelőtt megkötött lakosságcsere-egyezményt olyan nagy jelentőséggel bíró eseménynek nevezte, amely napjainkat is meghatározza.

Nyílt napra várja az érdeklődőket március 15-én a levéltár

magyar

A hagyományoknak megfelelően március 15-én délelőtt 10 órakor nyílik meg a Bécsi kapu téri levéltári palota a vendégek előtt, az intézménybe látogatók nagyon sok program közül választhatnak. Aki szeretne, rögtön az épületbe való belépéskor egy sétálólapot vehet át a bejáratnál, amelynek játékos feladatain keresztül bárki megismerkedhet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc fontosabb szereplőivel.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára