Találatok

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB 2023) és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Veszprémi Térképvándor elnevezésű közös projektjének sajtónyilvános bemutatójára 2023. június 30-án került sor a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2023. július 5-én a Nagycsaládban élő gyerekek tábora szervezett levéltárlátogatást, melyhez a „Hozd el a nagyit” felhívásnak köszönhetően nagymamák is csatlakoztak. A korai íráshordozók történetét érdeklődéssel hallgatták végig gyerekek és felnőttek egyaránt. A papírmerítés mesterségének kipróbálása már inkább az ifjakat vonzotta, akik a foglalkozás végén elégedetten távoztak az emlékbe kapott merített újrapapírral.
Típus: Hír
Idén 80 éve, 1943. január 12-én vette kezdetét a szovjet haderő ellentámadása a Don-kanyar területén, amely a 2. magyar hadseregre nézve elsöprő erejű volt és jelentős emberveszteséggel járt.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára 2023. június 26–30. között lehetőséget biztosított középiskolás diákok számára levéltári közösségi szolgálati munkára. A Lovassy László Gimnázium és a Padányi Katolikus Iskola diákjai számítógépes adatrögzítéssel, dobozok pakolásával, raktárak rendezésével és levéltári rendezvény előkészítésével segítették a levéltár mindennapi munkáját.
Típus: Hír
120 éve, július 12-én hunyt el Pauler Gyula, az Országos Levéltár első levéltárnoka. Az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár misével egybekötött megemlékező látogatásra és koszorúzásra várja Önöket a badacsonytomaji Szent Donát kápolnába 2023. 07. 12-én, 11 órától.
Típus: Hír
Dr. Dióssy László és Wéber László a StúDió Veszprém Podcast szerkesztői beszélgettek Boross István igazgatóval a Veszprémi Térképvándorról, a levéltár társadalmi szerepéről, a nyitott levéltárakról, a levéltár jövőjéről és személyes élményekről.
Típus: Hír
A CEESOK (Central and Eastern European Society of Koreanologists), a Chung-Ang Egyetem, a Magyar Nemzeti Levéltár és az Eurázsia Alapítvány meghívja Önt a 2023. július 13-án csütörtökön 9 órakor kezdődő 22. CEESOK-konferenciára A koreai tanulmányok jelene és jövője Közép- és Kelet-Európában címmel
Típus: Hír
Időpont: 
2023. július 13. - 09:00 - 16:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Pest Vármegyei Levéltára (Budapest IX. kerület, Vágóhíd utca 7.), Konferenciaterem
Típus: Esemény
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Óbudai Kutatószoba júliustól hétfőn is nyitva tart.
Típus: Hír
Egy évszázaddal ezelőtt, 1923. július elején jelent meg a Levéltári Közlemények első – kettős – száma. Szakmai körökben már régóta tervezték egy levéltári szaklap beindítását, de az első világháború és az azt követő évek gazdasági viszonyai a kiadás finanszírozását lehetetlenné tették. Klebelsberg Kuno belügyminiszter az évtizedekig mostoha sorsú Országos Levéltár tudományos intézmény jellegét azzal is erősítette, hogy a folyóirat anyagi alapjait biztosította.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
2021 februárjában mutattuk be azt a rendszabást, mely a Jászkun Kerület kocsmáinak rendjét szabályozta. Már akkor is kitértünk az italmérés gazdasági vonatkozásaira, míg ebben a hónapban az italmérés egy más aspektusát, az italhamisítást, valamint annak visszaszorítását célzó lépéseket vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről.
Típus: Hír
Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködésében létrejött Informatorium elnevezésű csereprogram keretében május folyamán egy hónapot tölthettem a münsteri Technisches Zentrumban, ahol az restaurátorok, Susanna Henze és Irene Kückenhaus valamint vezetőjük Matthias Frankenstein fogadott. Megérkezésemkor az osztályvezető (Dezernatsleiter), Dr. Benjamin Kram hangsúlyozta, hogy mennyire fontosnak tartja a többi ország levéltáraival történő kapcsolódást és a kommunikációt, mivel a szakmai tapasztalatcsere mindkét fél számára hasznos lehet.
Típus: Hír
Várjobbágyokból nemesek. A Megyeriek és Rádiak küzdelme a nemesi létért (Függelékül a Megyery család oklevelei és egykori levéltáruk jegyzéke) címmel a Magyar Nemzeti Levéltár és Szegedi Tudományegyetem Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának újabb kiadványa jelent meg
Típus: Hír
120 éve, 1903. július 8-án hunyt el Pauler Gyula, az 1874-ben modern kutatóintézetté átalakított Országos Levéltár első levéltárnoka, később főlevéltárnoka, azaz első számú vezetője. Az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár misével egybekötött megemlékező látogatást és koszorúzást szervezett Badacsonytomaj Önkormányzatával, a Kolping Egyesülettel és a Nők a Balatonért Egyesülettel a badacsonytomaji Szent Donát Kápolnában, Pauler Gyula végső nyughelyén 2023. július 12-én 11:00 órától.
Típus: Hír
A felsőoktatási intézmények története iránt egyre nagyobb kutatói érdeklődés mutatkozik, ennek kiszolgálására a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia projekt keretében összesen 200 ezer oldalnyi felsőoktatási intézményi vezetőtestületi jegyzőkönyvet digitalizáltak a hazai felsőoktatási szaklevéltárak által őrzött iratokból. Ezek egy jó része elérhető a HUNGARICANA Közgyűjteményi Portálon is, most azonban adatbázisba illesztve, részletesebb keresési lehetőségeket biztosítva a Magyar Nemzeti Levéltár Adatbázisok Online szolgáltatása keretében is közzétesszük őket. Az iratok keletkezési ideje a 19. század közepétől a rendszerváltozásig terjed, így az adatbázisok a magyar felsőoktatás mintegy 140–150 éves történetéről nyújtanak keresztmetszetet.
Típus: Hír

Oldalak