Jelenlegi hely
Irodalmi folyóiratok helyzete 1986-ban
Többségük nem „vegytisztán” szépirodalmi jellegű kiadványként létezett, hanem közölt egyéb művészeti, valamint történelmi és társadalomtudományi írásokat is. Emellett az állami szintre emelt ideológia képviselőinek hosszabb vagy rövidebb, jobb vagy rosszabb, burkoltabb vagy nyíltabb megfogalmazású írásműveit is meg kellett jelentetniük.
E periodikák jellegükből adódóan nagyon kevés esetben álltak meg a saját lábukon. Szinte mindegyik kiadvány részesült nyílt vagy rejtett támogatásban, dotációban. (Ez utóbbi alatt az adott lapkiadó vállalat egyéb nyereségéből fedezett veszteségátvállalást kell érteni.) E lapok nagy – tíz-húszezer darabos –, a hetilapok pedig ennél is nagyobb példányszámban jelentek meg.
Az 1986-ban megjelenő periodikák (hetilapok, valamint havi és kéthavi folyóiratok) főbb adatairól egy korabeli listából értesülhetünk.
Kimutatás az 1986. évi lapok példány- és gazdasági adatairól.
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-I-9-b-1987. évi iktatott-3223-1987.
Minden lapnak megvolt a maga jellegzetessége, irányultsága, politikai vagy társadalmi sajátossága, illetve célközönsége. A továbbiakban – egy kivételével – nem térek ki sem ezek bemutatására, sem pedig az esetleges botrányokra, vagyis a hatalmat irritáló, sértő lapszámok bezúzására, a szerkesztőségek lecserélésére. Az egyes folyóiratok története meglehetősen jól feldolgozott téma, legalábbis az államszocialista kor vonatkozásában.
A fent említett folyóiratok többsége az 1980-as években már évtizedes múltra tekintett vissza. A szerkesztőségek gyakran egyfajta irodalmi műhelyekké is váltak, amelyek köré támogatók, irodalompártolók és rajongók gyűltek. Az 1945 előtti korszak időszaki kiadványai nem maradtak, nem maradhattak fenn, ugyanakkor a rendszer által létrehozott folyóiratok sem érezhették biztonságban magukat. A szerkesztők tudták, hogy minden egyes mondatnak, sőt szónak jelentősége, ereje van, és mivel a szó veszélyes fegyver, az elvárt hűségen és megbízhatóságon túlmenően a párt- és állami szervek illetékesei éberen figyelik és szemlézik a megjelent kiadványokat. Nemcsak az írásművek kulturális jellegű értékelését végezték el, hanem minden anomáliára, a párt politikájától és irányvonalától eltérő utalásra igyekeztek rábukkanni.
Az említett szemlézés egyik kiváló példája az 1986. februári, a teljes előző folyóiratévet kiértékelő feljegyzés.
Jelentés az éves lapértékelés tapasztalatairól
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-I-9-n-2. tétel-VGy12/I-1986.
E jelentésből is látható, hogy az államszocialista időszakban bizonyos folyóiratokat a megyei tanácsok adtak ki. Ezeket nevezték vidéki folyóiratoknak, egyrészt rámutatva a főváros és vidék között továbbra is fennálló ellentétre, másrészt utalva arra, hogy a vidéki folyóiratok nem közvetlenül kötődnek a minisztériumhoz. Előfordult, hogy egy affér kapcsán a minisztérium meg akarta büntetni a szerkesztőséget, azonban a kiadást végző megyei tanács megvédte azt, vagy éppen fordítva.
A lapszemle soraiból az is érzékelhető, hogy az 1980-as évek közepére lényegi kérdéssé vált a határon túli magyarság sorsa, valamint az országhatárokon belül megjelenő, ellenzékiségnek nevezett jelenség.
Másra helyezték viszont a hangsúlyt a folyóiratok szerkesztőségei. A vidéki irodalmi folyóiratok főszerkesztői 1986 májusában Fonyódon tartották meg éves megbeszélésüket. A tanácskozás végén öt főt bíztak meg azzal, hogy készítsenek a minisztérium felé egy feljegyzést a lapok gondjairól, és kérjék az illetékes szerveket az irodalmi megjelenés sokszínűségét halványító folyamatok elhárítására, a szellemi élet folytonosságának megőrzésére.
A vidéki lapok szerkesztőinek feljegyzése lapjaik helyzetéről
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-I-9-n-2. tétel-VGy44/I-1986.
A vidéki orgánumok egyrészt szerették volna ugyanazt az erkölcsi és anyagi támogatást megkapni, mint a fővárosi lapok, másrészt magát az említett ellentétpárt is igyekeztek megszüntetni. Ehhez két új fogalmat vezettek volna be: a központi, valamint a regionális minősítést. Ez utóbbival a régiók, tájegységek művészeinek összefogását is célként határozták meg. Ezenkívül szorgalmazták a terjesztés és a reklámozás fejlesztését, egy új érdekvédelmi „klub” megalapításának elősegítését, az éves lapértékelés nyilvános közzétételét, és nem utolsósorban a fizetések rendezését. Bár elismerték az eladott példányszámok csökkenését, egyben elutasították a radikális példányszám-csökkentést vagy a megszüntetést mint alternatívát.
Ez utóbbi felvetéseknek reális félelemből fakadó alapja volt: az államszocialista időszak utolsó évtizedében – a gazdasági helyzet romlásával – a folyóiratok helyzete is megrendült.
A kezdeményezés azonban nem kecsegtetett sok reménnyel, ugyanis a minisztériumnak éppen több problémakört kellett semlegesítenie, így a főszerkesztőknek adott válasz csak általános jellegű ígéretekből állt. Nem véletlenül, hiszen 1986-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a kultúra belátható időn belül nem jut többletforráshoz.
A minisztériumnak és a pártvezetésnek az év tavaszán Csurka István politikai indíttatású fellépésével kellett elsőként komolyan foglalkoznia. Az író márciustól májusig tartó amerikai, kanadai és nyugat-németországi előadó körútja, valamint Az elfogadhatatlan realitás című esszékötetének emigrációs megjelentetése ugyanis túlment a hatalom tűréshatárán. A körút során például 1956-ot „csodának”, „tüneménynek” nevezte, s hangsúlyozta, hogy az állami keretek között élő magyarságban „nincs egyetlen felelős fórum, amelyik nevén merné nevezni” a határon túli magyarság felszámolásának folyamatát. Csurka fellépése végül „szilenciummal”, vagyis írói megjelenése elhallgattatásával zárult.
Nyáron egy, a Tiszatáj folyóiratban közölt Nagy Gáspár-vers okozott bonyodalmat. A folyóirat júniusi számában megjelent költemény következő sora keltett visszhangot: „…és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa”. A mondatról mindenkinek Kádár János 1956-os árulása juthatott az eszébe. A lap kiadása ezt követően több, mint fél évig szünetelt, szerkesztőit pedig pártfegyelmivel távolították el.
Az írótársadalom korabeli reakcióit jól mutatja a Debreceni Irodalmi Napokról 1986 november elején készült összefoglaló.
Az Irodalmi és Művészettájékoztatási Osztály feljegyzése a Debreceni Irodalmi Napokról
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-I-9-b-3-3. tétel-Írószövetség-sz. n.-1986.
Ezen eseményeket követően került sor az Írószövetség viharos novemberi közgyűlésére. Az öt év elteltével soron következő közgyűlést a hatalom először el akarta halasztani, majd mikor ez nem sikerült, a párt és az államvezetés legfelső szintjei úgy döntöttek, hogy képviseltetik magukat. Az Írószövetség vezetőségének megújítása során azonban alig került be párttag. A hatalom rendkívüli módon zokon vette ezt, így az 1986-os év az Írószövetség és a kormányzat közötti viszony látványos megromlásával zárult.
Az avatott szemlélőnek azonban feltűnhet, hogy a dokumentumokban felsorolt orgánumokból hiányzik egy folyóirat: a Hitel. A Hitel létrehozására évek óta készültek az írók. „1982 novemberének első napjaiban vetette fel két év után újra Csoóri Sándor azt az ötletet, hogy a rendszer által perifériára szorított írók és költők részére folyóiratot kellene indítani. Németh László özvegye, Ella asszony felkarolta a kezdeményezést, és november 12-ére népes társaságot hívott vacsorára Orsó utcai lakásába. […] A vacsora utáni hosszú, lelkes vita, amelynek Illyés Gyula volt a hangadója, végül is Széchenyi gondolatait emlegetve, a folyóirat címéül egyhangúlag a Hitelt fogadtuk el.” – emlékezett vissza az alapításra dr. Lakatos István. (Hitel História, 2.)
Összejövetel egy új irodalmi lap alapításának szándékával
A párt viszont sem teret, sem pénzt nem kívánt adni egy új – és minden bizonnyal a hivatalos iránytól eltérő nézőpontú – folyóiratnak. Berecz János ezt utólag a következőképpen magyarázta: „Aczél György ezt kategorikusan elutasította. Úgy ítélte meg, hogy ő a nemzeti irányzat megtestesítője, így a nép-nemzeti írók csoportja által szerkesztett csak nacionalista ízű lehetne. Erről meggyőzte Kádár Jánost is.” (Berecz, 2006. 112.)
Így éveken át elhúzódtak a folyóirat létrehozására irányuló próbálkozások. Ennek jó példája a Domokos Mátyás irodalomkritikus, az Írószövetség vezetőségi tagja által benyújtott egyik javaslat. A javaslatot Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes látta el az alábbi, szokásosan kemény kritikával.
Tervezet a Hitel megjelentetésére
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-I-9-b-1985. évi iktatott iratok-588-1985.
A „népi-nemzeti” folyóirat nem is jelenhetett meg, csak a rendszerváltás hajnalán, 1988 őszén. Kezdetben a népi írók prózai és poétikus írásműveit, valamint gondolatait közölte, később a konzervatív jelzővel illethető művésztársadalom és a közírók alkotásainak, cikkeinek, tanulmányainak adott helyet. Harminchét éven át létezett: 2026 májusában jelentették be a megszűnését (bár e sorok írásakor még reménykednek az újrakezdésben).
A Hitel első számának címlapja
A folyóiratok helyzetében a rendszerváltozást követő években jelentős átalakulás következett be. Megváltozott a fenntartói és a támogatási rendszer is, a gazdasági helyzet fokozódó romlása pedig a korábban viszonylag biztos anyagi alapokat rendítette meg. Számos folyóirat kénytelen volt átalakulni és az újonnan kialakított pályáztatási modellnek megfelelően szinte évről évre tervezni a működését. A változások tehát egyszerre kínáltak nagyobb szerkesztői szabadságot és egzisztenciális bizonytalanságot, amely a folyóiratokat új működési és túlélési stratégiák kialakítására kényszerítette.
Irodalom:
A másik Magyarország hangja – Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről. Összeáll.: Kiss Gy. Csaba és Szilcz Eszter. Lakitelek, 2016, Antológia Kiadó.
Berecz János: Az én rendszerváltásom. OKINA Bt., Budapest, 2006.
Hitel História, https://hitelfolyoirat.hu/wp-content/uploads/2021/02/Hitel_Histo%CC%81ria.pdf (letöltés ideje: 2026. július 9.)
Jónás Róbert: Az Írószövetség közgyűlése, https://kronologia-archivum.retorki.hu/kronologia/az-iroszovetseg-kozgyulese (letöltés ideje: 2026. július 9.)
Keresztes Csaba: „Jelenlétét a magyar kulturális életben korlátozzuk” Minisztériumi dokumentumok Csurka Istvánról, 1981–1990. HITEL, 2025. július (XXXVIII. évf. 7. szám), 67–87.
Márkus Béla: Petíciók, polémiák, perpatvarok nyomában. Útikalauz: Cseres Tibor kiadatlan naplója a ’80-as évek végéről. HITEL, 2023. február (XXXVI. évf. 2. szám), 81–103.
Müller Rolf: A Tiszatáj-ügy állampárti dokumentációja, 1986. Kortárs 2001. évi 7. szám (45. évf.) 39–68.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges